Jane Goodall

" Az egyetemen azt mondták, az állatok pusztán dolgok,

nincs személyiségük, nincsenek érzelmeik. De gyerek-

koromban volt egy tanárom, akitől megtanultam, hogy a

professzorok tévednek - ő volt a kutyám."

Kamarás Klára: A 1. levél

Brumi kutya  levele Prézli Alfrédhoz

Kedves Morzsa Frédi!
Ha valaki kérdi,
ki lehet e kutya,
mondd, hogy a kert ura,
Klára kedvenc ebe,
mely nem nyugszik bele,
hogy a mócsingokat
más ebe megegye.
Féltékenyen őrzöm a tálam,
alapvető erkölcsi kérdés ez nálam!
Ha nincs szó kajáról,
szívesen ugatok nagykutyák bajáról,
vagy ha érdekelnek a helybéli pletykák,
neked elmesélem,
ha találkozunk kinn, ott, azon a téren,
amely címen lakom.
Aztán jelet hagyunk egy lámpaoszlopon.
Így, ha keresnének a tüzelő szukák,
kik az ismerkedés más módjához buták,
ne töltsék az időt hasztalan szimattal,
hanem ránk leljenek, mielőtt a hajnal,
és a sintér minket észrevenne,
mikor a kocsmába betér egy felesre.
Látod, a hétvégi program nálunk tuti.
Csahosan üdvözöl új barátod:

Brumi

Kamarás Klára: A 2. levél

Kedves Prézli!

Bocsáss meg nekem kedves Alfréd,
hogy egyből leFrédiztelek nemrég,
de errefelé minden kutya tudja,
sőt gazdám is és minden pereputtya,
hogy a Frédi minden Alfréd beceneve,
s ezért én eleve nem gondoltam arra,
hogy  tán megsértelek vele.
Magyar nevet adni pedig újra divat lehet,
így kerül a levelembe Morzsa: Prézli helyett.

Mint látod kedves csahos kis barátom,
most már minden vakkantásom megvigyázom,
és megadom a módját a levélnek,
bár lenne mondanivalóm temérdek.
Jól tudom, hogy milyen sok a dolgod,
Megvéded a házat s nem csinálsz bolondot
magadból. Itt  minden kutya tudja
hogyan menekült el a vízszámlás futva,
mikor a kiskapun óvatlan belépett…
El tudom képzelni azt a rémült képet!

Nekem nem jutott a vízszámlás bokája,
csupán a plébános elszakadt csuhája,
de nem az én bűnöm, hisz' rablónak látszott,
amikor egy asszony ablakán kimászott,
és ha már a gazda a szobában egyszer
azt ordította, hogy "Elkaplak gazember..."
én, mint kötelességtudó igaz véreb
segítni akartam annak, aki vénebb.
S mert magamat ilyen nagy bajba kevertem,
mostan láncra verve ülök itt a kertben.

Mindezt olvasva már beláthatod,
vendéget egyelőre nem fogadhatok.
Ártatlanul megkötve vonyítok,
de rád csak farkcsóválva gondolok!

Egy csak a reményem, nekem, ki most árva,
hogyha a levelem egy költő meglátja,
a toldalékrímeket mind megbocsájtja.

Brumi

Kamarás Klára: A 3. levél

Kedves barátom Prézli Frédi!

Szép, ha egy kutya azt a kort megéri,
amit máig, mint házőrző megéltem,
de lám, mégis hiába minden érdem,
egy kis hibáért láncra verten
három napig szomorúan hevertem.

Miért csináltak a bűneimről listát?
Megfoltozták már azt a reverendát!

De  közelünkben újabb szörnyű zaj volt.
A paplak előtt három asszony gajdolt,
és azt vetették egymásnak szemére,
ki hívta meg a pátert estebédre,
és múlt vasárnap melyikükre nézett,
miközben elmondta a szentbeszédet.

Összekaptak, és egymás haját tépték,
ettől már én is dühbe jöttem végkép.
Gondoltam kifutok s rendet teszek menten,
de megláncolva, bizony nem mehettem!
Így aztán jó kutyának lettem kikiáltva,
aki nem támad, s nincs szüksége láncra.

Ez ám a furcsa láncolat,
a lánc miatt vették le láncomat!
Így lett büntetésemnek vége,
és kutyatápot is kaptam ebédre.

Most meg vagyok egy kissé keveredve,
egy hű kutyának bizony rossz a kedve,
ha nem tudhatja, mit is várnak tőle:
mint eddig mindig, legyen a rend őre,
vagy hagyja, hadd verje fejét a falba
az a nagyszájú, bolond asszonyfalka..

Soraimat ma azzal zárom, Prézli!
Az embereket a kutya sem érti.

Vau!

Kamarás Klára: A 4. levél

Kedves Alfréd!

Mindenkinek lehet némi múltja.
Aszondom, ne említsük fel újra!
Morrantásom régen korrigálva.
Mindent megtalálhatsz a levéllistádba'.

Viszont! Tudod-e te kedves öleb, Prézli,
hogy amiket írunk, egy macska is nézi...?
Érti, mit ugatok el neked!
Honnan tud egy kandúr nyelveket?

Azt hittem dobok egy hátast:,
ezt úgy képezték ki,
mint három per hármast!
Vagy a Rigó utca talált ki egy újat:
levelező listán macskákat is oktat...?
Aki megfizeti, bármi nagy az ára,
annak macskanyelvét kutyanyelvre váltja!

Üzenem a pletykás kandúrnak kereken,
ha este miatta elverik fenekem,
farkánál fogva egy vödör vízbe mártom,
hogy többé semmilyen kutyának ne ártson!

Ne nyávogja dolgainkat szerteszét,
inkább fogja meg a templom egerét!                                              

                                          Brumi

Marković Radmila: Búcsút inteni

Földi létnek válaszképe

itt hagyni mindent:

örömet, bánatot,

szerelmet, kárhozatot,

Sors-térképén

kusza útvonalakat,

keservesen küszködő szívet,

ésszel teli üres zsebet,

kínos éjek töprengését,

magányát a hajnalhasadásnak,

búcsút inteni ennek a világnak,

lépkedni az élet utáni élet felé.

Kamarás Klára: Ne kérdezz soha

Ne kérdezd a nevem,
ne ismerj meg soha,
ne lehess mostoha
hozzám: azt szeretném!

Csak egy a tömegből,
annyi legyek, több se.
Menj el hát örökre:
ma még én se bánom.

Ne kérdezd a nevem,
mert ha megismernél,
és mégsem szeretnél,
nagyon, nagyon fájna.

Áprily Lajos: Telehold

saját

Ha rossz szíved hiába altatod,

s a halál árnyékot vet rád, sötétet,

a teleholdra nyisd ki ablakod

s hallgasd a zokogó fülemüléket.

Kányádi Sándor: Nyergestető

A néhai jó öreg Gaál Mózesre,
gyermekkorom regélőjére is emlékezve

Csíkországban, hol az erdők
zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja
másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között
egy szelíden, szépen hajló,
mint egy nyereg, kit viselne
mesebeli óriás ló.
Úgy is hívják: Nyergestető;
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső,
itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is,
fönn a tetőn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák
egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is
vértől áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár
hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek
- alig voltak, ha kétszázan -,
álltak, mint a fenyők, a harc
rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely,
mint a szálfák, kettétörtek.
Elámult az ellenség is
ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el
a hősöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek,
mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz
Termopüle szorosában.
Nem tud róluk a nagyvilág,
hőstettükről nem beszélnek,
hírük nem őrzi legenda,
dicsőítő harci ének,
csak a sírjukon nőtt fenyők,
fönn a tetőn, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő
egész Csíkban a legszebben.

Erdély

Erdély

Áprily Lajos: Költő

„Költő vagy” - szól s komolyan néz reám
hatéves szemmel - leányunokám.
„Láttam: vers volt a gépeden ma. Nem?”
Eltűnődöm minősítésemen.

Költő? Poéta?... Költő Dante volt,
Petőfi és egy sor jövő-herold,
kik jártak fenn az embercsúcsokon,
s lelkük titánokéval volt rokon.

S eszembe jut egy régi ismerős,
borzolt-hajú, ifjú vidéki hős,
ki, ha kimondta hangzatos nevét,
még hozzátette németül: Poet.

Az öntudattal csengő szó hatott:
mosolyogtatott és mulattatott...
A titulusa nem nekem való.
Ember voltam, remegő, daloló.

Áprily Lajos: Vihar előtt

Most menj magas kis tornácodra. Fenn

a földi harcnál van különb tusa.

Villám villámba vágtat fényesen

s zendül a felhők hősi kórusa.

Áprily Lajos: A finále

Öreg leszek, vénebb a téli napnál,
kedvem sötét lesz és hajam fehér.
S mint a csitult patak a torkolatnál,
lankadt szívemben meglassul a vér.

Ha harmat-hűssel ér az este, fázom,
nem melegít az elzúgott tusa,
s ha támadok, az ugrást elhibázom,
mint Akela, a dzsungel farkasa.

Csak csöndre várok és komor követre
s barlang-homályba visszaroskadok.
Míg zeng az erdő s forró ütközetre
rohannak boldog, ifjú farkasok.

Kamarás Klára: Keresgélés

Mióta csak megszülettem,

mindig valamit kerestem.

Keresem, míg nem leszek holt,

de már azt se tudom, mi volt. 

Kamarás Klára: Felmentésül

Nem ott, nem akkor és nem azt

tettem, amit tehettem volna.

De hát ki tudja, csillagok közt

sorsunk melyikre van fölírva?

Oly mindegy, csillagok, vagy gének,

párkák orsója, vagy az isten…

A bizonyosság végül ennyi:

Saját kezünkben semmi nincsen.