Böszörményi Zoltán: Simogató

Ma puha szellővel takaróznak a virágok,
jázmin-, verbéna-, árvácskaszirmok,
pihenő kezek örömeink asztalán.
Érzelmek tőzsdéje ez a délelőtti varázs,
mennyei, mesterségbeli tudás kell,
hogy kiolvasd, mennyi benne a zárkózottság,
mennyi a türelem, az extázis, a várakozás.
A lélek kapaszkodóin valóságbokrok szúrós bogáncsai,
ez az az ösvény, melyen veled lépkedek.
A völgyben visszhang bolyong, a fák üzenete.
Előttünk a tűnődés aranyselyme lobban,
a vágy szimmetriái rögeszmék, a képzelet madárdúcai.
A révedés vitorláiba kapaszkodunk,
szeszélyes harmónia szele visz tova,
mindketten a testi szerelem
kelyhét visszük a csalitba.
Összevegyül a világ a türelmetlen vágyakozással,
míg a dolgok újra s újra
a mindennapok sűrűjébe vetnek vissza.
Kedves, a jóság lavinája is lehet elviselhetetlen,
mint a gonoszság, az ámítás, a csalás,
a mérhetetlen lárma,
de a jóságnál nincs nagyobb alázat.
Esőcsepp mulat a szemközti fa ághegyén.
Fényszálak rostjain keresztül fürkészem szemed,
mintha most benned élnék, s te egészen bennem.
Illatok szelíd párnája a fejünk alatt.
A végtelen homálya ringat karjaiban,
pedig jobb szeretnénk, ha a csillogás.
Öled lávaömlése égeti nyelvem,
s bennem valaki azt suttogja,
nem kéne elengednem téged soha már.

Pilinszky János

„ Bizonyosságra törekedni és elfogadni a bizonytalanságot: egyik mottója lehetne a mindenkori embernek. Kemény prés ez, mégis szorításából született minden igaz bölcsesség, ima, művészet. Amikor az ember csak bizonyosságra törekszik, a tények labirintusában nemcsak hogy eltéved, de végül, amit érzékel, se érzékeli már, valami olyasmi történik vele, ami a börtönnél, a puszta akadálynál is rosszabb: megfut előle a világ.”

Lázár Bence András: Memento mori

1.

Vasárnap lesz. Délután. Kései,
felvert tavasz. A szájakból csak
elkent mondatok. A szájak íze
keserű, idegen, mint túlérett
alma sötét sárga belseje.

Nem lesznek ölelések és nem lesznek
többé szavak. Ahogy írva van, eljön.
Ahogy írva van, minden télre vált.
Minden nappal lassú lesz, nyugodt,
akár csomóponti kirakat. Elbeszélik,
amit csak el lehet: régi történetek,
régi ölelések, régi szavak.
Az első, közös bűn.

Vasárnap lesz, sötét sárga minden,
mint a szájak, fogak kirakata.
Úgy lesz, ahogy írva van.
Állunk az árnyékunkban,
és nincsen, aki magához szorítana.

2.

Az elszánt öleléseket aztán
meghamisítja az utolsó óra.
Hogy visszatérünk oda, ahol
magától működik minden, oda, ahol
a szívet kilóra kell mérni, oda, ahol
nincs helye véletlennek, oda, ahol
rend van.

Vissza kell jutni oda, és elfelejteni a tájat,
a fákat, benne élőit és halottjait.
El kell felejteni, miféle kínból épít itt
várat a kétségbeesetten kérődző állat.
Ahogy a termékeny föld, az öled.
Tudni, hogy a szavaiddal még nem öltek,
de támasztani, támasztottak, de szülni, szültek,
de adni, ha kértek, adtak. Hazudni,
a szavaiddal nem hazudtak.

El kell felejteni, hogy a közös annyira
igaz, mint a harc, amit itt vívnak
egymással egykori élők teteimen
éhes, sötét sárga szájak.
El kell majd felejteni az otthont,
az anyai mell melegét, hétköznapok
gyermekkorait, történeteinket,
a csomópontokat.

3.

De az árnyékainkban vannak
az igazi bűnök, a fénytörés.
Az, hogy törsz, az, hogy veled lesz
hamissá a másik, és elfelejted.

És elfelejted, hogy kértelek,
hogy kértelek, adjál.
Bőröd fehér volt, mellbimbód rózsaszín,
mint gyermek talpak, mint téli ég, hajnali.

Hogy kértelek, ásíts. Takaród színes
volt, párnád hófehér, mint gyermek
hasak, mint téli ég, reggeli.

Hogy kértelek, beszélj. Szobád világos volt,
ablakod tölgy, kemény, mint gyermek
harapása, mint téli ég, nappali.

Hogy kértelek, szoríts. Igazságom kevés volt,
szavam védtelen, mint gyermek, ki féli
anyját, ki úgy fojtja hirtelen,
mint téli ég a tájat, benne élőit, halottjait.

4.

De mondanom kellett volna:
az öklöm puha és kevés.
Ütni bárki tud, fogadni már kevésbé.
És hogy ki menti át a természet szövetét,
ki épít kínból várat, mint otthonunkban,
ebben a tájban, a kétségbeesetten kérődző állat?
Majd elmondják sötét sárga szájak.

De ahogy írva van, eljön.
Vasárnap lesz. Délután. Kései,
felvert tavasz. Régi történetek,
régi ölelések, régi szavak.

És tudni fogjuk majd, ki szakít a fáról,
halljuk majd fogai közt, hogyan hasad
a közös, az első bűn, és állhatunk majd
az árnyékainkban, várhatjuk csőrében olajággal,
de nem jön el az új tavasz.

Bódás János: Szeretnék verset írni Rólad

Szeretnék verset írni Rólad,
mely tiszta lenne, mint a két szemed,
és könnyű, könnyű, ringó, mint a lépted,
és csillogó, mint lágy selyem hajad,
mely glóriásan ég fejed felett.

Szeretnék verset írni Rólad,
mely derült lenne, mint a homlokod,
és illatos és édes, mint az ajkad,
és mámoros, mint bús, beteg fejem,
ha kis kezeddel megcirógatod.

Szeretnék verset írni Rólad,
nem lenne benn, csak jókedv és öröm,
nem lenne benn, csak szépség, mint Tebenned.
Mert szép vagy és mikor Rád gondolok,
lélekben ünneplőbe öltözöm.

Szeretnék verset írni Rólad,
mely csöndes lenne, mint a tó, de mély,
és benne élne tündérként a lelked,
de nincs rá szavam, írni nem tudok,
mert magad vagy a legszebb Költemény.

Nagy Boldizsár: Darázsidő

Ritkábban, rövidebb köríven,
    lassabban leng az inga.

Félig behajtod ablakod, szűröd a fényt.

Megért gyümölcsöd elválik,
     új aratók sarlója villan, nem
    tétováznak.

Kétszer is meggondolod. Nem mozdulsz.

Kikötők, néptelen templomterek.
    Csendben rostokló délután.

Összenő árnyékával a fa,
     sípjával az orgonahang.

James Joyce: Mondj búcsút...

Mondj búcsút, búcsút, búcsút,
mondj búcsút lánykorodnak,
lezárul már e bús út,
a boldog Vágy lobog csak -
míg derekadra öv simul,
hajadra főkötő borul,

de hallod már a kürtjelet
kerubok ajkán zengeni,
csatold le csöndben Övedet,
feltárva lányos kebleid,
és tedd le csöndben főkötőd:
lányságodat a Vágy előtt.

Gergely Ágnes fordítása

Gergely Ágnes: A kútba néztem

A kútba néztem és semmit se láttam:
én rég tudom, hogy semmi sincs a mélyben.
A vízbe ugrott egyszer egy bolond,
a kútban akkor levegő se volt.

És mégis milyen szédítő a káva
a vágyon túl és innen a veszélyen.
Lenn zöldszegélyű holdkaréj remeg,
hintálnak rajta pókok és legyek.

Az ember fél és ittmarad maga
és mintha csobbanást is hallana;
jól megfogózik fenn a meredélyen,
s lopva lehajlik mélyen, mélyen, mélyen.

Gergely Ágnes: Csigalépcsőn

Valaki pisszeg odalentről,
valaki pisszeg, mint a kutyának.
Vagy a nevemet mondja, néven
szólít, visszanézek,
ki lehet az, a szélrózsa minden
irányába forgok, honnan is
szólítanak, de hiszen valaki szólt!
Ki jár itt, hé, ki jár utánam itt a ködben,
míg én dühös
könyökkel vagdalózom, míg előttem és mögöttem
tekeredik a csigalépcső,
ki jár utánam itt? Hogy megtaposnám,
ó, a szemtelen bitangot, minek jön, mikor
nem hívta senki, szemembe kormot szór a szél,
már torkomig
lefolyt a sós szagú verejték,
mintha tölcsért formálna tenyeréből,
úgy ordít valaki, zihál a mellem,
a korláton túl lassú víz zuhog,
ó, iszonyú magasság, végtelen
parabolák!

Tessék, itt vagyok.

Tone Kuntner: És mégis barátok

És mégis barátok! Mégis csak a barátok,
ne felejtsük el,
hogy a barátság kegy, titok,
amit, mint a kegyet ápolni kell,
és őrizni mint valamilyen titkot.

És nem szabad ráhagyni, megengedni magunknak,
nem beszélni,
nem dalolni és inni,
nem örvendezni...

Mert a barátság egy utazás,
és a mocsarunk fölött ívelő híd.

Dabi István fordítása

Babits Mihály: Csillag után

Babits Mihály: Csillag után

Ülök életunt szobámban,

hideg teát kavarok…

Körülöttem fájás-félés

ködhálója kavarog.

Kikelek tikkadt helyemből,

kinyitom az ablakot

s megpillantok odakint egy

igéretes csillagot.

Ó ha most mindent itthagynék,

mennék a csillag után,

mint rég a három királyok

betlehemi éjszakán!

Gépkocsin, vagy teveháton –

olyan mindegy, hogy hogyan!

Aranyat, tömjént és mirrhát

vinnék, vinnék boldogan.

Mennék száz országon át, míg

utamat szelné a vám.

„Aranyad tilos kivinni!”

szólna ott a vámos rám.

„Tömjéned meg, ami csak van,

az mind kell, az itteni

hazai hatalmak fényét

méltón dicsőíteni.”

Százszor megállítanának, –

örülnék, ha átcsuszom:

arany nélkül, tömjén nélkül

érnék hozzád, Jézusom!

Jaj és mire odaérnék,

hova a csillag vezet,

te már függnél a kereszten

és a lábad csupa seb,

s ahelyett hogy bölcsőd köré

szórjak tömjént, aranyat,

megmaradt szegény mirrhámmal

keserüszagu mirrhámmal

kenném véres lábadat.

Cseri Kálmán: Isten szeretetének ünnepe

A karácsony születésnap, mi pedig ahelyett, hogy a születésnaposra figyelnénk, magunkat és egymást ünnepeljük – mondja Cseri Kálmán nyugalmazott református lelkipásztor adventi beszélgetéssorozatunk negyedik részében.

 – Megfordult a dolog, mert úgy alakult ki az ajándékozás is, hogy minden egymásnak adott kicsi ajándék az Isten nagy ajándékára emlékeztette az embereket. A korinthusi levélben írja Pál, hogy az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért, vagyis Jézusért. Amikor valami kis meglepetést készítek, és azt karácsonykor átadom, az arra kellene emlékeztessen, hogy mindnyájunkat megelőzően Isten adott egy nagy ajándékot nekünk, és most e feletti örömünkben egymást is megajándékozzuk - emlékeztet a pasaréti lelkipásztor.

Cseri Kálmán szerint az Isten-hiányt mutatja, hogy bármekkora az ajándék, mégsem elégíti ki az éhséget.

- Egy Isten-arcú üresség van bennünk, és oda töltehetek akármit, egészen nem tölti ki soha, csak amikor Istennel találkozik valaki. Ez ugyanolyan, mint a szülői szeretet, amit gyakran próbálnak pótolni ajándékkal. Oly sok gyerektől hallottam már, hogy inkább kevesebbet kaptam volna, csak néha lehetnék kettesben az apámmal, beszélgetnénk, vagy játszanánk a szüleimmel! A személyes kapcsolatot nem lehet tárgyakkal pótolni - sem az emberi sem az Istennel való kapcsolatunkban.

Napjainkban a karácsonyt a szeretet ünnepeként emlegetik, Cseri Kálmán viszont másként gondolkodik erről, mint a többség. A szeretetet viszonyfogalomnak tartja, ami két személy közötti kapcsolatot jellemez.

- A karácsony nem a szeretet ünnepe, hanem az Isten szeretetének az ünnepe, és ha bővítjük a mondatot, az Isten irántunk való szeretetének az ünnepe, meg nem érdemelt szeretetének az ünnepe, az Isten irántunk való viszonzatlan szeretetének az ünnepe, életmentő szeretetének az ünnepe, és nem „a szeretet ünnepe”.

A lelkipásztor tovább folytatja a felsorolást.

– Nem a család ünnepe, még csak nem is az úgynevezett szent család ünnepe, hanem annak az ünnepe, hogy úgy szerette Isten az ellene fellázadt világot, hogy az egyszülött fiát adta érte. Itt van az Isten ajándéka, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Itt életmentésről van szó, életkérdés, hogy valaki hisz-e Jézusban vagy nem. Ez szinte teljesen elhomályosult a gyakorlatban, és hozzátapadt az, hogy ilyenkor együtt van a család, kicsit jobb falatokat eszünk, néhány napig nem dolgozunk, de eredetileg nem ez volt a karácsony.

Az ember kezén eltorzult minden, így az ünnep is – állítja Cseri Kálmán.

- Hol torzult el a házasság? Isten arra teremtette a házasságot, hogy két ember egy életen át boldoggá tegye egymást. Hol vagyunk ettől? Oda jutottunk, hogy fölbérelnek hamis tanúkat, hogy a válóperen kígyót-békát mondjanak a válni készülő házastársára. Minden eltorzul Isten nélkül. Tönkretesszük egészségünket, környezetünket. Nincs még egy élőlény az emberen kívül, amelyik elpusztítja azt a mikroklímát, ami a létfeltételeit biztosítja. A madár is kifelé piszkít a fészkéből, és nem teszi azt tönkre. Mi mérgezzük a vizet, a levegőt és mindent, amit Isten tökéletesnek teremtett. Egyebek között ez is mutatja a bűnnek, vagyis az Isten-nélküliségnek, az Isten elleni lázadásnak a vaskos valóságát.

Cseri Kálmán szerint adventkor sokakban ott van a csendes várakozás, de többségében maguk sem tudják, mit várnak, talán egy kis pihenést… – gondolkodik el a lelkipásztor.

– Múltkor valaki az mondta, hogy elege van a vallásos szövegből, ne jöjjek neki ezzel, mert békességre van szüksége, megvigasztalódna az édesanyja halála miatt, és nem bánná azt sem, ha megszűnne a bosszúvágya azokkal szemben, akik kirúgták a munkahelyéről - elsorolta mindazt, amit Jézus ígért nekünk. Mondtam neki, hogy neked Jézusra van szükséged, mert ő nem pirulákkal és nyugtatókkal ad békességet, hanem valódi vigasztalást nyújt. Pál apostol azt mondja, hogy tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel. Ez nem egy agyalágyult embernek a lázálma, hanem valóság, amit átélt. A Jézussal való lelki közösségben mindezt megkapta. Tulajdonképpen erre vágyik mindenki, csak nem nevezzük nevén és sokszor el sem hiszik az emberek.
 
Mivel biztathatjuk magunkat 2011 év várakozás után?

- Azzal, hogy egész bizonyos, hogy visszajön Jézus – vágja a kérdésre a választ Cseri Kálmán. A lelkipásztor szerint az is a hitünket teszi próbára, hogy nem tudjuk, mikor.
– Általában három kérdést szoktak föltenni Jézus második eljövetelével kapcsolatban: mikor jön vissza, hogyan jön vissza (hogy lehet azt észrevenni?), és miért jön vissza (nem intézte el a szükséges dolgokat, mikor itt volt?). Mind a háromra nagyon világos válasza van a Bibliának, sőt, maga Jézus mondja el a választ. Máté evangéliuma 25. részében részletesen leírja az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. Hogy mikor jön vissza, a válasza világos: nem mondja meg, senki nem tudja. Ez az Atya titka, egyszer majd megjelenik. Mond egy hasonlatot, hogy úgy jön el, mint a tolvaj szokott; a tolvaj sem üzeni meg előre, hogy érkezem nulla óra harminckor, hanem váratlanul jön. Az értelmes ember már most felkészül, és akkor jöhet bármikor, mert nem talál készületlenül. Roppant felelőtlen és szánalmas vélekedés az, hogy majd ha nyugdíjas leszek, majd ha ráérek, majd ekkor, akkor foglalkozom Isten dolgaival.
       
Jézus az érkezésével kapcsolatban fölsorol bizonyos előjeleket – mondja a lelkipásztor.

- Hogyha ezek a jelek megszaporodnak, az arra figyelmeztet, hogy nagyon közel van már. Ezeket a jelenségeket tapasztalhatjuk: a természeti katasztrófák, az erőszak elhatalmasodása, az evangélium terjedése és így tovább. Tehát sok figyelmeztető jel van. Nem úgy tér vissza, ahogy először eljött; gyalázatban, egy birkaistálló büdösében kellett Máriának világra hoznia. Akkor nem is tudta, csak az a néhány pásztor, akiknek az angyalok elmondták. Másodszor feltűnően, hatalommal és dicsőséggel jelenik majd meg. És hogy miért jön el? Azért, mert először a megváltás munkáját végezte el, most pedig ahogy a hitvallásban sokszor elmondjuk, onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Lesz ítélet. A hitetlen ember szeretné ezt valahogy kitörölni Jézus ígéretei közül, és hamis ideológiát is gyártanak rá, hogy a szeretet Istenétől távol áll az ítélet, ő nem ítélőbíró, aki beül a székbe. Dehogynem! Előtte az ő kegyelmét kínálja, akinek nem kell a kegyelem, az saját maga miatt megy ítéletre, vagy marad az ítélet alatt. Nagyon igaz a mondás, hogy az elfogadott kegyelem az új élet, a visszautasított kegyelem az ítélet.

Cseri Kálmán azt mondja, hogy nem tudja, milyen lesz majd Jézus visszajövetele, de hozzáteszi: sok meglepetés érhet majd minket.

Beszélgetőpartner Fekete Zsuzsa

Jókai Anna: Az Advent

Az Adventben nincs hiba.

Sóvárogva várjuk a valódit.

De az Érkezőt nem ismerjük fel;

s helyette dícsérjük, aki lódít.

Az Antikrisztus cifra névjegyét

színes bakelit-tálcán kínálja –

az Égi Küldött a küszöbön ül,

hogy behívják, arra várva.

Jöjj el, jöjj el… ahogy már eljöttél,

megölettél, ki sosem öltél.

Mégse haltál: feltámadtál,

a vég ellen gyógyírt adtál.

A csalónak kívül tágasabb;

bennünk sütött föl már a Nap.

Csorba Győző: Téli ünnep

A sár éppúgy sár, mint akármikor. Éppúgy bemocskolja a kristály–
szél alját, mint például három hete. Éppoly szomorú a málló vakolat
porlása a falon s a leveletlen gallyak bádogcsörgése az akácfán.

De jön az ünnep, s nő, fényesedik. Megtölti a szíveket, s kidől
belőlük. A sár, a gally-csörgés, a málló vakolat: kellék lesz, épp
idevaló. Az ünnepé, mely hívja őket, s lábához szelidíti. Az ünnepé,
mely oly mérhetetlenül hatalmas, hogy még ellenségét is magához
engedheti kockázat, aggodalom nélkül.

Az ünnep a szív legfőbb gazdagsága.

Nemes Nagy Ágnes: Fekete hattyú

Nyírfaágból volt a híd,
azon álltam egy kicsit.
Egyszerre a híd alatt
megláttam egy madarat.

Fehér hattyút vártam én –
ez sötét volt, mint a szén.
Piros a csőre, piros a lába,
mint a láng és mint a szén;
lába lángja, csőr-hegye:
fekete
tulipán
belseje.

Úszott, úszott egyre messzebb,
állj meg, állj meg, te vagy a legszebb,
fekete hattyú, szépnyakú –

És azóta szemlehúnyva
minden este látom újra:
fényes hattyú, fekete hattyú
úszik, úszik,
ú –

Lindenberg Éva: A lélek karácsonya

Régen, amikor még fehér karácsony volt,
amikor a család este együtt dalolt,
s a karácsonyfát nem úgy díszítették,
az ajándékot maguk készítették
s együtt mentek az éjféli misére,
és mindenki vágyott Isten szeretetére.
amikor gyertyák égtek a fákon;
akkor mindenki boldog volt a világon!

S most, amikor nincs fehér karácsony,
idegbeteg égők villognak a fákon,
nem éneklünk, hiszen van már magnó,
s drága ajándék nélkül az egész nem jó,
most, amikor mindenki csak kapni akar,
megláthatjuk, a test milyen lelket takar. . .

Pedig szeretném, ha fehér karácsony lenne,
a család boldogan együtt lenne,
a karácsonyfát nem így díszítenénk,
s az ajándékot magunk készítenénk,
együtt mennénk az éjféli misére,
s mindenki vágyna Isten szeretetére,
újra gyertyák égnének a fákon,
s mindenki boldog lenne a világon!