Biblia

" Fiacskáim, ne szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valósággal."

(1 Jn 3,18)

Ady Endre: Párisban járt az ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzsedalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Gősi Valéria: Akár a fák

voltaképpen
mindegy
hogy Isten miért és hogyan
teremtette a fákat
a lényeg hogy tanuljunk tőlük
fölfelé élni és olyan erősen
tartani magunk a célig
ahogy a fák állnak;
egyenes derékkal
pőrén
szemlesütve úgy is
ha az ősz vihara
röhögve szaggatta le
vacogó ágaikról
az elsárgult
utolsó ruhákat

A.Túri Zsuzsa: A szó

Oly nehéz kimondani: „szeretlek”,
ízlelni a szót, mint régi bort,
mert hiába ez a vég s a kezdet,
s előtte csak a nagy semmi volt,
sokak szerint igen fontos lenne,
kiáltani súlyos csenden át,
mert a szóval tisztul a lét szennye,
s újra élnénk száz régi csodát,
mondanám én, de tudom, hiába,
mindenkinél győz a józan ész,
s lelkük mozaikjaiba zárva
villan egyet a „felismerés” ...
Hogyha régi barátomnak mondom,
megkérdezi tőlem, ittam-e,
családtagnak : ő, hogy mi a gondom,
vagy a ciklusom rendbe’ van-e,
kollégáknak lányos zavaromban,
azt hiszik, valamit akarok,
vagy tán kiröhögnek azon nyomban,
vagy mondják, hogy éppen zavarok,
mondanám én, de senki se várja,
nevetséges közhely lett a szó,
gúnyos megjegyzések gátja zárja
mi öröktől fogva áradó,
a tengerre visszaküldöm habnak,
legyen ott kavargón tejfehér,
s visszamegyek tehetetlen rabnak,
bár a szó örökre bennem él.

Ajánlás:
Kössétek be a szemem,
kössétek be a szám,
felejtsétek el a nevem,
ne várjatok ti rám,
fegyelmezett kultúr-tömeg
unalommal körbezárva
rég kiszáradt rózsa-tövek,
nem éleszt újra a pára.

Aknay Tibor: Emlékpróba

Először az illata tűnt el,
aztán bőrének érintése,
a kétkedés a szemében,
ahogy visszanézett
a vonat lépcsőjéről.
Végül szétesett minden,
csak a neve maradt
egy kölcsönadott könyvben
felejtett könyvjelzőn,
egy sztori egy idegenről,
akinek elloptam az emlékeit.

Aknay Tibor: Megőrzöm arcom

Megvívtam kudarcaimért
és őrzöm veszteségem.
Remélem, lesz, aki megért,
s nem marad rám a szégyen.

Már nem akarok győzni,
hagyom, hogy lehagyjanak.
Örökölt daccal építem
naponta hit váramat.
Lehettem volna, de ki is?
Talán valaki mása.
De megőrzöm arcom az
örökkévalóságra.

Aknay Tibor: Hogy a mi örömünk

(egyszerű kis dal) 

Úgy menj át az úton,
mintha velem volnál,
mintha emlékeznél,
mikor velem voltál.
Ahogyan tehozzád
jöttömnek örültél,
amikor távoztam,
szívedbe kísértél.
Úgy őrizzük egymást,
lánctalanul láncon,
hogy a mi örömünk
egymásban ne fájjon.

Fecske Csaba: Nincs kinek

ülnék apámmal kint az udvaron
a kecskelábú asztal mellett
borozgatnánk szó szót követne
lassan kimérten botorkálva
kora ősz lenne az érő Izabella
illata időzne körülöttünk hallanánk
a zöldjüket vesztő fűszálak méltatlankodását
az útról beköszönne egy-egy kedves ismerős
tekintetünket húzva maga után akaratlanul
a harangszó felezte nap második felében
lennénk s mi észre se vennénk hogy életünk
hátra lévő részét kezdtük el a délutáni nap
cirógatna anyásan fülünkben macskánk bölcs
dorombolása mosolyt – optimista eleven plakát –
tűznék arcomra és azt mondanám
amit még sohase mondtam de ki kellett
volna mondani rég

mégse mondom mert már nincs kinek

Falu Tamás: Ima

A nyelvemen nem hang lebeg,

Hanem aranyfolyam.

Bearanyozom nevedet

Imámmal, én Uram.

Kezemben nehéz vaslakat,

Felnyújtom, mint torony,

Hogy zárd be kegyelmedbe azt,

Kiért imádkozom!

Éltes Enikő: Hit

Csukott szájjal
mosolyogva
tudod-e milyen
a sikoly
amikor már már
megpattan az élet is benned
az erőfeszítéstől
s akkor imádkozni kezdesz
előbb összefüggéstelen
kergetve a szavakat
mint nyári zivatar előtt
szél a port majd
összeáll az a mondat
az egyetlen és
megadod magad
üvöltésként
terül el rajtad
a tehetetlenség
valami bábuként rángat
túlságosan nagy ez a játszma
s inkább hiszed
a halál csak a hitetlené
másként elveszítesz mindent
aminek értelme van

Alföldi Géza: Magyarnak lenni

Magyarnak lenni nem a szó,
a név, az ősök, az élet,
Magyarrá csak a szív tesz
és a lélek!

Bartalis János: Isteni bölcsesség

Az isteni bölcseség: minden.
Az én bölcseségem annyi, mint falevél,
mit elsodor a szél.
Az isteni bölcseség színtiszta víz,
melyben meglátom az én szorongó, félszeg
ügyefogyottságom...
Hibám van sok.
Tévelygésem töméntelen.
Bukdácsolok, mint szárnyalni nem tudó
madár...
Elkárhozok minden bizonnyal.
Bűnök tüzére jutok.
Egy világháló összefog Szép-valakivel.
Halálos váltságban sem lesz nekem részem.
Egyetlen erényem,
hogy szeretem a Szépet
és akarom a - Jót.

Ady Endre: Akik mindig elkésnek

Mi mindig mindenről elkésünk,
Mi biztosan messziről jövünk.
Fáradt, szomoru a lépésünk.
Mi mindig mindenről elkésünk.

Meghalni se tudunk nyugodtan.
Amikor már megjön a Halál,
Lelkünk vörösen lángra lobban.
Meghalni se tudunk nyugodtan.

Mi mindig mindenről elkésünk,
Késő az álmunk, a sikerünk,
Révünk, nyugalmunk, ölelésünk,
Mi mindig mindenről elkésünk.

Ady Endre: Lázár a palota előtt

I.

Éjfél, valaki dúskál:
Neszt küld a drága palota.
Pénzt olvas valaki.
Zenék zenéje:
Nem hallottam még ilyet soha.

Selymes papirok,
Ím, halk és büszke zsoltárra gyújtnak.
Csilingelnek a kölyökércek.
Zeng az arany
S az én könnyeim hullnak.

S én a palotát támasztom.
Zúg, megtolul, viharzik a zene.
Milyen zsolozsma,
Mintha a világ
Minden öröme benne zengene.

Kié az a pénz?
Az én könnyeim hullnak.
Száradjon el a keze,
Gonosz és boldog keze
A nyomorultnak.

II.

Egy cifra házban
Örömben, lázban
Összegyültek a gazdagok.
Énekeltek a gazdagok
Egy cifra házban.

Az utca sarkán,
Íme, vad, harsány
Zsoltár zendül. Lázár dalol,
Fölnéz a házra és dalol
Az utca sarkán.

Mélyén az éjnek
Mint támad ének?
Elsápadnak a gazdagok,
Elnémulnak a gazdagok
Mélyén az éjnek.

 S csönd, Lázár hallgat.
Tapsot a dalnak.
És tapsolnak a gazdagok,
Hahotáznak a gazdagok.
S csönd, Lázár hallgat.

III.

Ősszel és szomoruan jön meg
Az öreg Lázár a Bibliából
S a gazdagok félve köszönnek.

Lázár lélegzik, lépdel, hallgat.
Látatlanul vele érkeznek
Régi, nagy, béna, ős hatalmak.

Lázárnak néha melle hördül,
Szeretne egy nagyot kacagni,
De a szája sírásra görbül.

Lázár az örök őszibéna
S a Földön még szokás örülni.
Ő is szeretne néhanéha.

Ő is szeretne táncra kelni
S rőt erdőkben, rőt szatirokkal
Tréfás dudánál énekelni.

Be is áll az örömpiacra,
Rossz mellével asszonyokat vár
S valamit, amitől kacagna.

Óbort és mustot hoz elébe
A gazdagok megriadt nyája
S ő bekóstol az édes lébe.

Bekóstol s testét megcsiklandja
Olykor egy lány, olykor egy asszony
S ez a Lázár örök kalandja.

Asztmás melléből fuldokolva
Jön föl az Ősznek köhögése,
Mintha egy csúf kéjsóhaj volna.

Erre a köhögős örömre
Elfakulnak szivek és arcok:
Ősz lesz. Mintha a Halál jönne.

Ady Endre: Héja-nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héjamadár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héjaszárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.