2019. szeptember 26., csütörtök

Prókai Árpád: Keressétek az Urat!




" Keressétek az Urat mind, akik alázatosan éltek a földön, és teljesítitek a törvényt! Törekedjetek az igazságra, törekedjetek az alázatra, talán oltalmat találtok az Úr haragjának napján!" (Zof 2,3)  

Keressétek az Urat! Az Isten-keresés válasz. Válasz arra, hogy az Isten megtalált. Sok-sok emberi nyugtalanság mutatja, hogy sokan keresik az Istent. Olykor maga az ember sem tudja, hogy mit keres. Talán ismerjük mi is ezt a nyugtalanságot. Azt a nyugtalanságot, hogy hiányzik valami, de nem tudjuk mi. Sok mindent keresünk. Keresünk lehetőségeket, keresünk valamit, vagy valakit, akit elveszítettünk. Az életünk jó része kereséssel telik el. A keresés azért van bennünket nap, mint nap, mert elveszítettünk Valakit, akit senki nem tud pótolni. Valakit, aki azóta is keres bennünket, aki minden lehetőséget megragad, hogy felfedhesse magát nekünk. A gondok, a katasztrófák, a rosszindulat és a rohanás világában elvész a szeretet, a jóság, és a hűség. Nekünk Istenre van szükségünk, ha Őt nem találtuk még meg, akkor lehet bármink, igazából pont az hiányzik, amire a legnagyobb szükségünk lenne. Pedig megtalálható. Tulajdonképpen minden ember keresi Istent, még ha nem is tud róla. Amikor valaki elkezdi érezni, hogy hiányzik neki valami ahhoz, hogy igazán boldog lehessen, akkor tulajdonképpen az Isten hiányzik neki. Amikor valaki földi dolgokra éhes, dicsőségre, tekintélyre, elismerésre szomjas, élvezeteket kerget vagy békétlen a szíve, akkor mindig Isten hiányzik az életéből, mert ha Isten hiányzik valahonnan, akkor vele együtt hiányzik mindaz, ami a megelégedettséghez, a békességhez, a boldogsághoz szükséges az életünkben. Ezért hangzik a hívás: Keressétek az Urat! Benned van-e szomjúság arra, hogy keresd az Urat?

Forrás: Napi Ige és gondolatok

2019. szeptember 25., szerda

Fodor Ákos: Valóság és igazság




 Nem érdekel, hogy 
tényleg hideg van-e most 
– csak az, hogy fázom.


Turi Tímea: Amikor nem vigyáztam a számra

Amikor megsértettem valakit,
amikor nem akartam megsérteni, és ezért hitegettem,
amikor tiszteletlenül beszéltem valakivel,
vagy valakiről a háta mögött, de az ajtó
résnyire nyitva volt, és ő épp mögötte állt,
amikor a szülésről beszéltem a meddőknek,
amikor az anyámra panaszkodtam az árváknak,
amikor hallgattam annak, aki meg tudott volna érteni,
amikor azzal osztottam meg a titkaim, akivel nem kellett volna,
mert észre se vettem, hogy amit elmondok, azt titkolni kéne,
amikor másnak kellett volna vigyáznia egy titokra,
de véletlenül elmondta nekem, és én már tovább is adtam,
amikor csendben maradtam a vigaszra váró előtt,
amikor be nem állt a szám, pedig csak figyelnem kellett volna –
istenem, hogy én mennyit nem vigyázok a számra!
Ha visszaemlékezem mindezekre, nem tudom,
hogy hogy tehetném jóvá.
Akihez túl közel lépsz, attól bocsánatot se kérhetsz,
mert bocsánatot kérni csak túl közel lépve lehet.
Hogyan lehet kiszellőztetni egy parkot?
Mint elefánt a porcelánboltban, leverek minden finom holmit.
Megvan a véleményem magamról.

2019. szeptember 24., kedd

Zelk Zoltán: Hólepte számjegy




 Néhány hónap, s már hetven
esztendő áll mögöttem:
– hólepte számjegy – hadjárta sereg!
meddig vonulhatok előttetek?
Adj istenem néhány csatateret,
hol dübörög a csönd, hol dúl a béke,
hol győztesen könyökölnek a rétre
a zsold nélkül is mindhalálig
csatázó öregek!

Kardos Csongor: Titok




Aztán kavarog,
aztán vidáman tekereg,
aztán szinte megáll,
aztán újra fel,
hogy újra lehulljon,
és körülkémlel,
megbotlik,
aztán sodródik még,
aztán megpihen,
aztán puhán elalszik,
aztán elolvad.

A hópehely még érti a titkokat.

Csoóri Sándor: Mert volt idő

Mert volt idő, hogy napok se voltak,
se délelőtt, se dél, se délután,
csak a kazalból kiröpülő verebek suhorásztak,
csak arcom szilvaszemét láttam a kútba hullni.
Tél? ősz? nyár? csak a sár mozgott lábatlanul,
csak a színváltó ribizlisövény a kertben,
csak az öregasszony-kendőként csapódó lepkék,
csak elfutottam és visszatértem,
csak ott voltam, ahol seb voltam,
csak a testem voltam, kezem és lábam,
csak hű kutyaszem a halottvivők háta mögött,
édes és savanyú esők háltak a számban,
csak só voltam, vér, csak méz, csak meztelenség.

2019. szeptember 23., hétfő

Boda Magdolna: (egyre, egyre)












A homok csak hull
egyre
egyre:
hiába.
Nincs hang, ami
a hívásra felelhetne.
Két karom
tépi két felé
az élet és múlás,
az itt és ott,
a mindig és soha,
a veled és nélküled,
látod?,
szeretlek,
hűséggel,
átkozott hűséggel.
Kutyavonítás
hallatszik és
értedsírásom
veri föl az éjjeli
csöndet.

Csoóri Sándor: Jóslás a te idődről

Mert eljön,
meglátod, eljön,
még hanyatlásod előtt eljön,
a szemcsés házfalak tövében újra délelőtt lesz,
újra nyár,
elfüggönyzött ágyékok hosszú napja
s víz üti át majd vászoningedet,
a csontok is vízben áznak, 
                               úsznak előre, 
                                              hátra, fölfelé,
mintha a tenger kriptáját
fosztogatnád – eljön, meglátod,

eljön,
meglátod, eljön,
még hanyatlásod előtt eljön,
mélyrepülésben egy galamb
vérzi föl hasát a köveken
s áramszedők narancsos kisülése lesz az ég
s az áthevült körutakon
autók,
        szavak,
                  kiáltások száguldoznak majd,
mintha vasgolyók: vasgolyó-karavánok,
ott jársz közöttük
füstbe
és porba takarva,
félrebillenéseidben a halál kihívása,
de sebezhetetlen leszel,
mert emléktelen,
sebezhetetlen,
mert sebekből kilakoltatott –
Őrült! őrült! – sziszegik majd a szájak,
mint vízköpő csövek
s a locsolókocsik vízsugár-bajusza alól
a megkérgesedett beton –
Őrült! őrült! – a divatkisasszonyok
arcáról húszezeréves méz-mosoly ömlik feléd
és hangyák lesznek a kirakatban,
hangyák a sétáló utca szürke medrében,
hangyák a nyitva hagyott szemek kaszárnyaudvarán,
hangyák a szétrúgott órák belsejében,   
                           jönnek,   
                                      mennek, 
                                                   bozsognak,
fogaskerék-koszorúkkal
                                     koszorúzzák meg majd   
                                     az ürességet, gyönyörű lesz,
gyönyörű lesz,
                      én mondom, gyönyörű lesz,
mert utánuk már csak te következhetsz,
te, aki várni tudtál
az első fájdalom után a másodikra,
bújni vörösből feketébe,
feketéből vissza,
és megtestesülni naponta,
verítékezni, 
                               meghasadni, folytatódni.

Turi Tímea: A gyönyörű gát









Beszélni szerettem volna.
Előttem álltál, és olyan jó lett volna
valami olyasmit mondani,
hogy Szeretlek, Hagyd abba, Fáj.
Pontosan akartam fogalmazni
és szépen. De a pontosság és a szépség
összekeveredtek, összevesztek egymással,
és én ott álltam kukán és bután.
Makacs bizalommal építettem egy gátat:
toluljon közénk a féken tartott indulat,
zúduljon minden a kellő időben:
mert persze volt bennem számítás,
igazából nem is hozzád akartam szólni,
hanem abban bíztam, hogy más majd megdicsér.
Annyira akartam hozzád beszélni,
hogy te már nem voltál elég.
Azóta sok minden történt.
Elléptem, elléptél, sokaknak sok mindent
beszéltünk összevissza.
De a gát, a gyönyörű gát még mindig ott áll
nélkülünk, közöttünk.

2019. szeptember 21., szombat

Pethes Mária: Mondd Kedvesem...




Mondd Kedvesem 
úgy őrződ lelkedben 
e hirtelen jött békét 
mint erdő szegletében 
napfényét a hó 
mint fák törzsére tapadt 
moha az északot 
mint legördülő 
könny cseppje a sót 
mint egy arc 
barázdái a tegnapot

Pethes Mária: Annyira zuhog




Jaj megbocsátod-e valaha
hogy azt hittem
hiányod boldoggá tehet 

Lehúzott redőnyön át
gutaütött nyár leselkedett
kicsorbult fegyvert szorongatott a kardvirág
elszáradt növényi szárak
kántáltak sirató zsoltárt 

Vízkövesre könnyeztem a párnát
mert nélküled nem leltem magam
És akkor megfogadtam
hogyha még egyszer azzá válok
benned ami voltam
minden elcsépelt szeretlek helyett
azt fogom mondani
jól van
Vagy azt
hogy engedj 

Engedj szívedbe hazatalálnom 

Soha meg nem érkező vonatok
cúgos kupéjában találj rá
elhagyott esernyő magamra
Szükséged lesz rám
Annyira zuhog

Trausch Liza: Nem sikerül semmi




  "És ő bement az egyik hajóba, amely a Simoné volt... 
és mikor leült, a hajóból tanította a sokaságot." 
Lukács 5,3  

        Isten beszél hozzánk itt is, most is. Amikor beszédén keresztül megszólít, az mindig az ő szeretetét jelzi. Ha téged megszólít, megoldódik az életed. Jézus két hajót látott állni a vízen. Halászembereké volt. Nincs is más ezen a földön, csak halászember. Mindnyájan a boldogságot szeretnénk kifogni. Úgy van, ahogyan Péter mondja az 5. versben: "Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit." Egy ember kimondja, hogy az élete sikertelen. Talán te is belefáradtál már abba, hogy eddig semmi nem sikerült. Minden reggel nagy reménységgel indulunk el a hálókkal. Óriási fogásról álmodozunk. Fáradt emberek vagyunk. Nem a kor számít. A reménytelen, kilátástalan erőlködés a fárasztó. Talán azt mondod, hogy azért csak fogtál valamit - de boldogságot? Azt nem! Nézz most bele a hálódba! Mi az, ami sikerült vagy nem sikerült? Mindenki szeretne kifogni egy olyan társat, akivel megértik egymást. Hány szülő mondja, amikor gyermeke rossz társaságba keveredik, hogy nem ilyennek akartuk nevelni. Talán szeretted volna, ha a munkahelyen megbecsülnek. Állj meg egy kicsit az életed partján, nézd meg, nem ez-e a te képed? Voltak ott olyan halászok is, akik nem Jézust hallgatni jöttek, csak hálóikat mosni. Annyira megszoktuk, hogy mossuk magunkat. Milyen most a hálód? Nincs-e nagyon beszennyezve? Hazugságaid, csalásaid boldogtalanná tesznek. Jézus is szeretné megmosni az életedet. "Jézus Krisztusnak... vére megtisztít minden bűntől" (1Jn 1,7).

Forrás: Trausch Liza Napi áhitat

G.István László: Konvex tükör

Láttam sorstársam arcáról kiüresedni
a vonásokat. Egyik ránc a másik után
lett semmitmondó, fokozatosan kortalanodott
a bőrfelület. Az arc nem a halálra
készült, inkább a halál elől zárkózott
fényesedő ürességbe. Megszólíthatnám, gondoltam,
de a válasz nem nekem szólna, úgy beszélne
velem, mint mikor egy fejfájás
ellen védekezünk, szavakkal. Valami
szégyenféle is került az arcra, moly-vékonyította
szövet, rég elfeledett ruhák illatából.
A szégyen nem az arcról vallott, hanem
arról, aki nézte. Mondhatnád, hogy
akkor rólam, de én nem néztem, én csak láttam
az arcot, nézni nem volt erőm. Mondhatnád,
hogy a szégyen ellen védekezem, de bűntudatom
nekem tömjén és mirha, ha az utolsó
ítéletkor megszólítanak és elővesznek,
én semmit sem fogok tudni mondani.

Jász Attila: Hanem




Pilinszky-para     

Rongyos felhőfoszlányokba csavarva
az egek hajléktalanja
az aluljáró csikkel és aprópénzzel teleszórt,
sáros betonpadlóján félkómában fekszik,   

félkómában fekszik, és
nem leszünk megváltva mi sem,
ha nem tér magához,
ha nem térünk magunkhoz
harmadnap estig.

2019. szeptember 19., csütörtök

Pethes Mária : Benedictio




Áldalak, Uram, mert legelhagyatottabb óráimon
jósággal töltöd be szívem, így azok szolgálatába
állhatok, akik nem írják, hanem elszenvedik a
történelmet.

Áldalak, mert megtanítottál a viszonzás elvárása
nélkül szeretni, átadtad nekem a megbocsátás
félelmes fegyverét. Bízom benned, te majd
gondoskodsz a vétkesekről.

Nem esem a büszkeség kelepcéjébe. Száműzöm
hangomból a megvetést, ami könnyedén közönnyé
válhat. Vigyázok a szabadságra, hűségét
megbecsülöm, zúgását emberi nyelvre fordítom.

Nem akarok birtokba venni tárgyakat, elemeket,
magamon kívül senkin nem akarok uralkodni,
tudom, a hatalomhoz bölcsesség kell, hogy ne
aljasuljon zsarnoksággá.

Áldalak, Uram, mert szemet adtál, hogy lássam
a viruló mezőket, fület, hogy halljam a viharban
megsebesült vadvirágok panaszát, és képességet,
hogy feltámasszam őket.

Áldalak, mert hiába szaggatják szittyaszelek
türelmemet, újabb és újabb kísérletet tehetek,
hogy megállítsam az időt egy régi pillanatnál,
amit kiszépített a kegyes végtelen.