Volt egyszer egy kisfiú, aki nagyon félt a sötétben. Egy este az édesanyja arra kérte, hogy a hátsó verandáról hozza be a felmosót, de a kisfiú nem akart kimenni, mert félt. Az édesanyja megkérdezte: „Nem szoktam-e mindig azt mondani neked, hogy nincs mitől félned a sötétben?” „Igen, anya – válaszolt a kisfiú. – De kérlek, ne kényszeríts rá, hogy kimenjek a felmosóért!” Az anya így folytatta: „Fiam, nem tudod, hogy Jézus mindig veled van? Nem tudod, hogy sosem vagy egyedül? Nem tudod, hogy nincs mitől félned?” „De igen, anya” – felelt a fiúcska. Erre az édesanyja azt mondta: „Jó, akkor most menj a felmosóért!” A kisfiú résnyire kinyitotta a hátsó ajtót, kidugta a kezét, és pityeregve így szólt: „Jézus, idenyújtanád a felmosót, légyszi?”
Természetes, hogy félsz, amikor valami olyat próbálsz, amit azelőtt sohasem tettél. Természetes dolog, hogy félsz, ha olyan feladatra kérnek, amire alkalmatlannak tartod magad. Természetes, hogy félsz, ha olyasmivel próbálkozol, amivel korábban már kudarcot vallottál. De úgy tudunk növekedni, ha megtesszük, amitől félünk, és így növekszik Istenbe vetett bizalmunk is. Isten ma ezt mondja neked: „Légy erős és bátor, ne félj és ne rettegj tőlük, mert maga az Úr, a te Istened vonul majd veled, nem hagy cserben téged, és nem hagy el.” Isten veled marad, bármerre mégy. Ez ösztönözzön arra, hogy elindulj bármerre, ahová küld! Az igazság az, hogy amikor Isten azt mondja: indulj, akkor nem küld valahová, hanem visz valahová.
