2020. február 18., kedd
Pilinszky János: Zűrzavar
Egy nemlétező résen át
nézi a szörny, de nem látja a mennyet.
A megsemmisült pillanat
kulcslukán át hiába leskelődik.
Ettől lesz egyre súlyosabb
és egyre könnyebb.
Az, hogy semmit sem lát,
sziven üti, holott a szörny
valójában nem létezik.
Csak én vagyok Én, te meg ő.
Istenem, irgalom!
Lesznai Anna: Koldusnóta
Hitvesed lenni nem szeretnék,
Lelkem kérges lett és kemény,
Mint fának törzse tépett ágak
És letördelt gallyak helyén.
Szeretőd lenni sem szeretnék...
Mert szegény és szemérmes lettem,
Mióta többé nem ragyog
A gyermekkor napja felettem.
Áttetsző néma lánggal égve
Oldaladon miért is járok,
Nincsen vágyam, nincsen reményem
Mire várok?...
A bűvös pillanatra várok,
Amely megnyitja néma ajkam
S elmondom mind, mit réges-régen
Én néked elmondni akartam.
S te meghallgatod a beszédem,
És meg sem fogod a kezem;
S ahogy beszélek serked vérem,
S elömlik bánat, vágy, szemérem,
Nehéz csöppekben életem.
Lelkem kérges lett és kemény,
Mint fának törzse tépett ágak
És letördelt gallyak helyén.
Szeretőd lenni sem szeretnék...
Mert szegény és szemérmes lettem,
Mióta többé nem ragyog
A gyermekkor napja felettem.
Áttetsző néma lánggal égve
Oldaladon miért is járok,
Nincsen vágyam, nincsen reményem
Mire várok?...
A bűvös pillanatra várok,
Amely megnyitja néma ajkam
S elmondom mind, mit réges-régen
Én néked elmondni akartam.
S te meghallgatod a beszédem,
És meg sem fogod a kezem;
S ahogy beszélek serked vérem,
S elömlik bánat, vágy, szemérem,
Nehéz csöppekben életem.
Anna Ahmatova: („Hogy volt? Kíváncsi vagy-e a szóra?...”)
Hogy volt? Kíváncsi vagy-e a szóra?
Hármat ütött az óra.
Búcsúzott, a karfát fogta,
Szinte kínban, mégis eldadogta:
„Ez minden… Ó nem, elfeledtem,
Én szerete… Én önt szerettem
Nemrégiben.” –
„Igen.”
1911.
Konczek József fordítása
Hármat ütött az óra.
Búcsúzott, a karfát fogta,
Szinte kínban, mégis eldadogta:
„Ez minden… Ó nem, elfeledtem,
Én szerete… Én önt szerettem
Nemrégiben.” –
„Igen.”
1911.
Konczek József fordítása
Anna Ahmatova: Egyszerű élet
Tanulok bölcs, egyszerű életet,
nézem az égboltot, Istenhez esdve,
s hogy elcsitítsam riadt szívemet,
sokáig elcsavargok minden este.
Száraz lapu zörög a domb alatt,
ősz lankasztja az égő berkenyéket.
Én verseket írok, vidámakat,
rólad, múló, múló, gyönyörű élet.
Hazamegyek. Megnyalja kezemet
lágy szőrű macskám, enyhülten dorombol.
És nézem a tavi fűrésztelep
ormán kigyúló fényt az ablakomból.
A csendet csak ritkán zavarja meg
a gólya, ahogy leszáll az ereszre.
És hogyha az ajtót megzörgeted,
talán már fel sem figyelek a neszre.
Rab Zsuzsa fordítása
nézem az égboltot, Istenhez esdve,
s hogy elcsitítsam riadt szívemet,
sokáig elcsavargok minden este.
Száraz lapu zörög a domb alatt,
ősz lankasztja az égő berkenyéket.
Én verseket írok, vidámakat,
rólad, múló, múló, gyönyörű élet.
Hazamegyek. Megnyalja kezemet
lágy szőrű macskám, enyhülten dorombol.
És nézem a tavi fűrésztelep
ormán kigyúló fényt az ablakomból.
A csendet csak ritkán zavarja meg
a gólya, ahogy leszáll az ereszre.
És hogyha az ajtót megzörgeted,
talán már fel sem figyelek a neszre.
Rab Zsuzsa fordítása
2020. február 17., hétfő
Botos Ferenc: Roráté
szemek néznek a csillagokra
a csillagok lenéznek oda
csillámlik a csönd az égben
valami vonzás bűvöletében
gyönyörködik az éjszaka
Botos Ferenc: Ki tanít meg
Ki tanít meg a fölsejlő világra
ki tanít meg az elmúlásra
arra mit tud a tölgyfa, rózsa
arra a teljesség állapotra
hogy ne legyél férgesült gyümölcs
lehulló, töpörödött mása
látni, hallani, szagolni
teremtett világból növekedni
verejtékes, nász-szagú testtel
ég alatt kedveshez simulni…
Ki tanít meg a fölsejlő világra
ki tanít meg az elmúlásra
ki tanít meg az elmúlásra
arra mit tud a tölgyfa, rózsa
arra a teljesség állapotra
hogy ne legyél férgesült gyümölcs
lehulló, töpörödött mása
látni, hallani, szagolni
teremtett világból növekedni
verejtékes, nász-szagú testtel
ég alatt kedveshez simulni…
Ki tanít meg a fölsejlő világra
ki tanít meg az elmúlásra
Katona Béla
Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. (ApCsel 9:1-2)
Valaki azt mondta, hogy leginkább két ellentétet szító dolog van a világon: a politika és a vallás. Nehéz vitatkozni ezzel. Mert könnyen vitatkozás lesz abból, hogy két ember nem ugyanazt gondolja a politikában zajló eseményekről, vagy a vallás dolgairól. Sokszor barátokat, családtagokat választ el egymástól, fordít szembe egymással az egyik, vagy éppen mindkét téma.
Hogy miért valójában? Azért, mert az ember könnyen gondolja azt, hogy csak úgy lehet látni valamit, ahogyan én látom. Én jól látom, a másik pedig rosszul. Meglepő mennyire nem látja a fától az erdőt – gondoljuk. Egyfelől nem biztos, hogy így van. Másfelől a más véleményen lévő nem ellenségem. Aki nem ugyanazt gondolja, amit én, azt nem kell gyűlölni, arra nem kell haragudni. Mégis gyakran megtörténik.
Csendesen kérdezem, hogy ellenségünk a másképpen gondolkodó ember? Ellenségünk a világot másképp látó, a más vallású, a más politikai párttal szimpatizáló, a tőlünk eltérő véleményen lévő embertársunk? Tévedünk, ha azt hisszük, hogy igen. Legalábbis Jézus nélkül könnyen láthatjuk így embertársainkat. De vagyunk annyira gyarlóak, hogy még Jézussal a szívünkben is képesek vagyunk ezt gondolni és látni.
Igénk Sauljában az a megdöbbentő, hogy a farizeus, az Istent szolgáló ember Isten nevében nekimegy a másképpen gondolkodó és hívő embertársainak. S szerinte ez rendjén is van így. Pedig szó sincs róla.
Testvérek! Mi munkálhat azokban, akik másokat lelőnek, lekaszabolnak karddal? A közelmúlt néhány borzalmát idéztem fel az előbbi mondatban. Aki kicsit követi a híradásokat, hallott vagy látott is képsorokat az Amerikában és a Németországban történt esetekről. Nem tudjuk, hogy kiben, milyen indulat munkálkodik, de félelmetes, amikor kiderül, hogy vannak, akik ölni tudnak vélt vagy valós igazukért…
Forrás: Mai Ige és Gondolatok
2020. február 14., péntek
Lányi Sarolta: Bús, könyörgő zsoltár
Ne engedd, kedves Istenem,
Hogy meztelenné szegényítsenek
És elvegyék rajtamvaló ruhámat.
Fehér, fehér, fehér ruhám szegélyét
Ne hagyd szemérmetlen kezekben.
Inkább bénán foszoljanak le rólam
A rossz kezek.
Sáros szavakkal meg ne szégyenitse
Szegény, szűzenfehér hóköntösöm
Szégyentelen rossz, rút szatirok ajka.
Isten! te égi, jó apa
Siess, segíts, mert bántanak.
Itt állok s Néked áldozom
Hiábatiszta életem. Te látod.
Fáradt fejem emeld, Uram, Feléd
S fogadd szívem a Te örök Szívedre.
Katona Béla
Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. (Galata 6:1)
Ha nem szólunk, amikor látjuk a bajt, a megtévedést, a bűnt a másik életében, akkor felelőtlenek vagyunk. Olyan ez, mintha valaki lát egy házat égni, de nem rohan, hogy segítsen az oltásban, sőt eszében sincs a tűzoltókat sem értesíteni. Isten előtti felelősséggel tartozunk egymás iránt. Az csak a kaini indulat és felelőtlen beszéd, hogy „Talán őrzője vagyok én az én testvéremnek?” Kain ezt felelte az Úrnak arra a kérdésére, hogy hol van Ábel, a testvéred? Pedig jól tudta, hol van. Gyilkos indulattal kioltotta az életét. Ilyen halált okozó mulasztás lehet, ha nem figyelünk egymásra szeretettel. Persze megkaphatjuk a másiktól, hogy „Nekem senki ne mondja meg a frankót!” Vagy éppen: „Ne szólj bele az életembe!” Ez a magatartás éretlenséget is mutathat, vagy éppen a bűn mélységét is jelentheti. Nem tudom, ki, hogy van vele, de engem ritkán szoktak meginteni. Ha mégis megtörténik, akkor először rosszul esik. „Hogy jön ehhez a másik? Pont ő beszél? Pont nekem? Pont most?” – ilyeneket is szoktam gondolni. Nehéz elfogadni, ha valaki azt mondja, hogy nem jól csinálod. Ezt ne csináld. Nem jó megoldás. Általában magamba szállok és szükségem van egy kis időre, amíg elfogadom a helyreigazítást, sőt hálás is tudok lenni érte. Mert ezek a javunkra vannak. A másik ember ugyanis kívülről látja, mert az Úr megláttatja vele, amit mi nem látunk.
Forrás: Napi Ige és Gondolat
Szabó Lőrinc: Enyém volt s mégse enyém ma
Enyém volt s mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.
Nézem s nem látom. Az arca
csupa fény, felhő, remegés;
virágzene: szóba fogni
túlsok és túlkevés.
Virágzene, érthetetlen.
Ki tudja, nem álom-e?
Tűnt évek titka, merengő
fény- és illat-zene.
Enyém volt s mégse enyém ma,
nem enyém, s örökre az,
neki üzenek, a szive tudja,
s megdobban: úgy van, igaz!
Enyém volt és mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.
Nézem s nem látom. Az arca
csupa fény, felhő, remegés;
virágzene: szóba fogni
túlsok és túlkevés.
Virágzene, érthetetlen.
Ki tudja, nem álom-e?
Tűnt évek titka, merengő
fény- és illat-zene.
Enyém volt s mégse enyém ma,
nem enyém, s örökre az,
neki üzenek, a szive tudja,
s megdobban: úgy van, igaz!
Enyém volt és mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.
Marie Feesche: A különös ruha
Szenvedésed Isten-adta ruhád.
Először sehogyan se illik rád.
Úgy találod, hogy nagy neked.
Belenőhetsz, ha békén viseled..
S ha Isten ráteszi áldó kezét,
erőt arra is ád,
hogy úgy viseld végül a szenvedést,
mint drága ünneplőruhát.
Túrmezei Erzsébet fordítása
Csoóri Sándor: Talán egy golyó
Talán a hideg csapvíz lenne jó,
talán az örökélet-ízű kávé: hadd remegjek,
talán a hófúvás-ing ropogása a bőröm fölött,
madárköröm és vasreszelék a dobhártyámon,
talán a szemközti nő parázna csípő-bemutatója reggelente,
az óceánjáró mellek lassú billegése az ablakon túl,
talán egy testvéri könyök nyomódása
a bordám közé,
talán egy golyó az ablakfába.
talán az örökélet-ízű kávé: hadd remegjek,
talán a hófúvás-ing ropogása a bőröm fölött,
madárköröm és vasreszelék a dobhártyámon,
talán a szemközti nő parázna csípő-bemutatója reggelente,
az óceánjáró mellek lassú billegése az ablakon túl,
talán egy testvéri könyök nyomódása
a bordám közé,
talán egy golyó az ablakfába.
Szókratész
„ Erősen remélhetjük, hogy a halál valami jó, azt megérthetjük a következőkből is. Mert két dolog közül egyvalami a halál: vagy abból áll, hogy a megholt semmivé lesz és egyáltalán semmit sem érzékel már, vagy pedig – ahogyan mondogatni szokták – abból, hogy a lélek itteni helyét egy más hellyel váltja fel és máshová költözik. De ha semmi érzékelése sincs, akkor a halál olyan, mint az álom, amelyben még álomképeket sem látni, hiszen akkor csodálatos nyereség a halál, mert így egész ideje nem tűnik többnek egyetlen éjszakánál. Ha pedig a halál valamiféle elköltözés innen egy másik helyre, és igaz, amit mondanak, hogy ott vannak mind a megholtak, akkor mi lehetne ennél nagyobb jó? Mert egészen bizonyos, hogy az ottaniak nem ölik meg az embert, hisz a többi között még abban is boldogabbak az ott levők az ittenieknél, hogy a hátralévő időben már halhatatlanok – ha igaz, amit mondani szoktak.”
Csoóri Sándor: Mindennapi történelem
Fölkelni
s begyújtani a kályhát,
a füst billegése után az agyat,
az álmatlanságtól kihűlt csont járatait
s keresni az utat a kézhez,
a kéztől a vizespohárig,
az arc gödreiben a tegnapi hamu maradékát,
hátha egy madárból fújó szélvész
még föléleszti
és vándorolni
egyik testtől a másikig
s mint nomád királyok: keresni a mindennapos hazát
és megtalálva
vagy nem találva,
egyetlen mosoly sátrában éjszakázni
és járni idegenül a teremtésben,
belélegezni a fák
hajnali mérgét,
városok vasporát,
elmenni minden háborúba,
hordani nyakba akasztva az orgonák lombjait,
mint a dögcédulát
és mindent értve
és semmit se értve megválni attól, amit szeretek,
s őrjöngeni azért, amit szerettem,
arcátlanul, mint saját életem
napszámosa.
s begyújtani a kályhát,
a füst billegése után az agyat,
az álmatlanságtól kihűlt csont járatait
s keresni az utat a kézhez,
a kéztől a vizespohárig,
az arc gödreiben a tegnapi hamu maradékát,
hátha egy madárból fújó szélvész
még föléleszti
és vándorolni
egyik testtől a másikig
s mint nomád királyok: keresni a mindennapos hazát
és megtalálva
vagy nem találva,
egyetlen mosoly sátrában éjszakázni
és járni idegenül a teremtésben,
belélegezni a fák
hajnali mérgét,
városok vasporát,
elmenni minden háborúba,
hordani nyakba akasztva az orgonák lombjait,
mint a dögcédulát
és mindent értve
és semmit se értve megválni attól, amit szeretek,
s őrjöngeni azért, amit szerettem,
arcátlanul, mint saját életem
napszámosa.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)