2021. január 5., kedd

Szlukovényi Katalin: Összhang

Csak azt szerettem volna elmondani neked, 
amit az ablakból láttam ma délután 
az utca túlfelén, a tetőtér-beépítésen; 
gigantikus daru meredt a négyemeletes 
házak fölé, két szaki dolgozott vele: 
a darukezelő fönn a kocsi tetején, 
egy üvegfülkében, ahonnan pont nem látni le 
az utcaszintre, ahol meg a kollégája állt, 
pocakos, kopasz, ötvenes fickó, kezében 
rádiótelefonnal, ő volt alul, és mégis 
ő irányította a műveletet; a háztetőn 
törmelékkel telepakolt csille odafönn 
végigfutott a sínen, majd megtorpant 
a homlokzaton éppen túl, a járda fölött
egy lélegzet-visszafojtott pillanatra, 
aztán elindult lefelé, vigyázva, de mégis 
jó ütemben, az összeszorított, brutális 
vasmarokban több mázsa apró, szürke kő; 
ahogy közeledett az utcán álló konténer felé, 
lelassított, hogy pontosan betaláljon, 
a lenti fickó pedig gyöngéd és precíz 
mozdulatokkal, mint egy rutinos kéjnő, 
igazította a konténer fölé, előbb szavakkal, 
aztán kézzel simogatta végig a vasat, 
a szűk konténer pereméhez érve a csille 
egy pillanatra megállt, mintegy bemérte 
a jó szöget, erőt gyűjtött az utolsó lökéshez, 
aztán behatolt, és kiengedte terhét; 
miután végzett, a lenti szaki eligazgatta, 
még egyszer végigcirógatta a csillét 
búcsúzóul, az pedig lassan elindult fölfelé, 
megkönnyebbülve, készen az újabb körre; 
én meg lenyűgözve bámultam őket, micsoda 
összeszokott páros; hát csak ezt szerettem volna.

2021. január 4., hétfő

Lakatos István: Üzenet




Nincs senkim, csak te. Csak te, aki nem vagy, 
                       beláthatatlan és határtalan!                         
Halálrasebzett madár - hull a porba, 
lábadhoz, utolsó szavam.   

Csoóri Sándor: Októbervégi este

Szép, hideg este van. 
Most gyújtja meg a csősz 
a letarolt, száraz kukoricatáblát. 
És elindulnak lassan a tüzek 
a Duna felé, 
mint amikor földigérő, sárga ruhádban 
bálba indultál te is. 

Hegedű, dob, klarinét sehol. 
csak valami hang suhog, súrlódik 
fölöttem az estben, 
mintha rámhagyott, 
nehéz hajadat 
most vonszolnák felhők mögé 
éteri vadlibák. 

Megállnak a neszre 
az őzek is hallgatózni. 
Kitágult szemükön csakugyan te 
vonulsz át. Most sétálsz ki 
a kórházból végleg, álruhában, 
és a halált most hagyod ott 
magad helyett az ágyon. 

Nincs tó előtted, nincs kő, 
nincs vihar, ijesztő birsalmahegy 
a temető felé kanyarodó úton. 
Szabadon lépkedhetsz a jegenyék közt, 
mint gyújtatlan gyertyák között 
a katáng-szemű, idegbeteg asszony, 
aki ha közeledett is-távolodott. 

Szép, hideg este van. 
Kristályos, kék, októbervégi este. 
Sárgán villog a kukoricaszár-tüzektől 
megriadt fácánok szeme a dombtetőről. 
Sárgán a megmaradt diófalomb a közelemben. 
Behúzódom alája dideregni.

Acsai Roland: Ostend

Egy idős férfi érkezett a tengerpartra. 
A hullámok dörejétől alig hallottad 
Meg hangom, amikor felhívtam 
Rá a figyelmed. Letette szatyrát, majd 
Gondosan felhajtotta nadrágszárát.  

Először azt hittem, a februári tengerbe 
Gyalogol – lábai fehér halcsontok –, 
De ehelyett hegyes térdét a homokba 
Fúrva keresztet vetett, majd 
Összekulcsolt kézzel imádkozni kezdett.  

Hajad vörös hínárjába gabalyodva 
Figyeltem a térdeplő férfit, ahogy 
A tenger felé fordulva tovább folytatta imáját –  

Hangtalan szavai kagylóhéjak zárójelei között.   

Szigeti Lajos: Vénség

Emlékein mereng, 
éjjel kikecmereg, 
gyújt egy kis világot, 
köhécsel, harákol, 
gyógyszer után kapkod, 
nagyothall, kész vakfolt, 
csak tesz-vesz, rakosgat, 
csipeget, kortyolgat, 
tisztába tett gyerek, 
nem repes, csak remeg, 
magában beszélget, 
hogy micsoda élet 
súlyától rokkant meg, 
oly egyedül van, lesz, 
mint végítéletkor, 
bevall mindent, meggyón, 
fél lábbal a sírban 
Isten előtt színt vall.    

2021. január 2., szombat

Simon András




Az adás és az elfogadás után a szeretet iskolájának talán legnehezebb tantárgya az elengedés művészete. 

Anna Kamienska: A szitakötő születése

Utolsó, halálos erőfeszítéssel bújt ki önmagából. 
Szárítgatta hártyás szárnyait, míg kékes fényben fel nem csillantak, 
Ott lent hevert a bőr rút sárkány pofával, 
A lárva hulla szárazon szívódott már bele a földbe.   

Ekkor sietség nélkül a Nap felé emelte a szitakötő a szárnyait. 
Előtte volt az örökkévalóság: egy nap.   

Dabi Istán fordítása

Csákváry Zoltán: Újévi imádság




Ki jelen vagy a tűzben és a jégben, 
Csillagok közt és bányák mély ölén, 
Sötét árnyékban, fénylő napsütésben, 
Madárdalban és kis gyermek szemén. 
Ki igazgatod sorsok fordulását, 
Romokból építsz boldog holnapot, 
Hozzád küldjük ma szívünk imádságát 
Uram, ne hagyd el árva magyarod!  

Ne hagyd el őket, akik téged hívnak 
A mélységből kiáltva szent neved. 
Megváltást váró rongyos rabjaidnak 
Add meg, Uram, a napi kenyeret. 
Segítsd őket, kik mindig másnak vetnek, 
Kiknél az éhség elsőnek kopog, 
Mert áldásodból csak akkor ehetnek, 
Ha a zsarnok vérebje jóllakott.  

Takard be őket tél hidege ellen! 
Hozz sebeikre enyhe gyógyulást! 
Adj, Uram, nekik áldó két kezeddel 
Bő szüretet és gazdag aratást! 
Légy velük, akik verejtékben ázva 
Az új Bábelhez hordják a követ, 
S mentse meg őket irgalmad csodája, 
Amikor a torony mindent eltemet.  

Minden áldásod, amit nékünk szántál 
Oszd ki közöttünk az újév során, 
Hogy túl a tél lidércnyomásos álmán 
Élőket köszöntsön a napsugár. 
Add, hogy túléljék, amit rájuk mértek, 
Keresztre verték, adj hozzá erőt. 
Adj nekik, Uram, száz kísértő fénynél 
Fénylőbb csillagot, égi vezetőt.  

Vezesd őket, hogy soha, soha többé 
El ne tévelyedjen a mi nemzetünk. 
Légy velük, Uram, most és mindörökké, 
Akkor is, mikor mi már nem leszünk. 
Akkor is, mikor jő a boldog holnap, 
S parányi sorsunk emléke sem él, 
Sárga csontvázunk felett zöld fű sarjad, 
Szívünk porával messze szállt a szél.  

Ki jelen vagy a tűzben és a jégben, 
Csillagok közt és bányák mély ölén, 
Sötét árnyékban, fénylő napsütésben, 
Madárdalban és kis gyermek szemén, 
Ki igazgatod sorsok fordulását, 
Uram, ne hagyd el árva magyarod, 
Hallgasd meg szívünk újévi imáját, 
És legyen minden úgy, mint akarod.

2021. január 1., péntek

2021

 


Békés, boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

 

2020. december 31., csütörtök

Beney Zsuzsa: Üveg és foncsor

Az üveg és foncsor közötti résben, 
itt, a kiterjedés nélküli tér 
anyagában fogamzik meg az arcmás 
mely egyszerre valóság, nem-valóság, 

egyszerre létező, nem létező. 
Ez a perem, ahol átalakul 
a sűrű anyag a megfoghatatlan 
látvánnyá, mint önmaga felszínén. 

Ilyen lesz majd a kapu a teremtett 
világból abba, amit nem teremtett 
meg Isten, a kiterjedés nélküli 
térbe, a tér nélküli végtelenbe.

Nádasdi Éva: Az éjszaka tüzeiben

Egyszerre közel és távol, 
a zene hol körülhatárol, 
hol megnyílik a hatalmas ég, 
szeretnék élni még. 

Találj magadra bennem, 
mindig feléd törekedtem, 
és nem hittem már, mégis 
hozzád vezet a fény is. 

És az éjszaka tüzeiben 
vágyom rád, nem találom helyem, 
oda szeretnék, hozzád menni, 

Gazdához megkérdezni, hogy mennyi 
a test, és mennyi a lélek, 
belepusztulok, ha hozzád el nem érek.

2020. december 29., kedd

Blaise Pascal




" Minden képzeletet felülmúl, amit Isten életünk törött darabkáiból 
tud alkotni, ha teljesen rábízzuk azokat."

Boda Magdolna: akár

ezek a teljes kiőrlésű 
napok az agyamra mennek 
mert mindig valami 
csökkentett energiájú 
estébe torkollnak 

próbáltam elmondani 
ezerszer mutatni 
morzézni hogy mi az ami... 
azt mondtad megoldjuk 
értelmetlen bár nyugtató szavak 
elcsendesítik az elmét 
sima lesz tőle a kék 
akár a tenger 
és savanyú akár az ecet 

Jékely Zoltán: Utolsó imádság

                    dr. B. Gy. barátom halálhírére 

Hogy álljak majd színed elé, Krisztus-Uram, 
Mikor meghalni az ártatlanokkal 
Nem volt erőm, 
És alig titkolható örömmel 
Fogadtam felebarátaim halálhírét 
– Ismét másvalaki s nem én! – 
De még szívtépő gyásztól is olykor 
Paráznaságra pezsdült a vérem!… 

Most is bűnös testemnek miatta 
Közeleg az órám. 
Fekete függönyök nyiladoznak, 
S mögöttük mélység, vagy magasság – 
Nem tudhatom. 

Jobb, ha nem látom fényes Arcodat: 
Belevakulnék! – s nem állok Eléd, 
hogy ne kelljen próbára tennem 
Csillagvilági türelmed! 

És egyenest a Pokolra vettetem, 
Fertelmes mélyiből áhítva tovább 
Mennyekből átsugárzó Tisztaságod. 

(1971. július)

Dobai Lili: parafrázisok / PJ

                  „ Azt hiszem, hogy” 

hiszem és tudom hogy szeretlek 
tágra nyílt szemmel 
csodálom azt hogy 
élsz mégis látom és 
láthatod hogy 
az elcsúszott idő a 
tünékeny választások és 
esetleges döntések 
nemcsak 
súlyos buckákat de 
hegyeket emelnek 
közénk és 
nem is a szeretet 
tériszonya fog el és 
nem is az aggodalom 
hanem az iszonyú 
szakadék vonzása amit 
ordító hallgatás ró ránk és hogy 
nem szabad hinnem hogy 
összetartozunk hiszen 
kezemet nem veheted 
kezedbe soha 

             „ sebesség és égtájak nélkül” 

nem is a zuhanás 
hanem a végtelen 
csönd a reménytelen 
lebegés ég és föld 
nélkül ahogy 
nincsen valamitől el 
vagy oda 
Hozzá(d) 

             „ semmi se történt, s minden megtörtént” 

nem süllyedés felemelkedés 
volt oda ahol 
nincsen élet és halál sincs
tiszta gondolat a 
képzelet gyönyörű 
vidéke angyallal 
megszentelt létezéstöredék 
pillanatnyi tudás arról hogy 
Isten ölén 
minden semmi 
a semmi a minden