Tarasz Sevcsenko: Szolgálólány, kicsiny, szelíd

Szolgálólány, kicsiny, szelíd, 

sört hoz a részegeknek. 

Lehet-e, hogy a tisztaság 

szolgál a szörnyetegnek ?   

Mért jár mezítláb az erény, 

a mocsok meg cipőben? 

Hány fonákság van, Istenem, 

mérhetetlen erődben!   

Weöres Sándor fordítása   

Roland Jooris: Yardbird

1

szeretném azt az esti  

rigót kertemben egy  

ágra ültetni valami  

költeményben, de miért is  

tenném, végtére  

ott ül,  

ahol ülnie kell: egy  

versben odakinn.     

2  

köszönöm, az egyszerű  

taps elég lesz,  

így hárította yardbird  

charlie a hangos ovációt  

el     

és az a rigó is  

kertemben egy  

elragadó szóló után  

megelégszik némi  

zsongással     

már a tenyér halk összeütésére is  

röppen a sötétbe  

fel     

Gera Judit fordítása

Kányádi Sándor: A fák és a vének

1 

Megvénültek, akár az őszi fák, 

s nincs egy levélnyi remény 

a tavaszra. 

Indulnának, de az őszi fény 

padon marasztja.  

2  

Irigy sóhajjal néznek 

a sétáló után a fák, 

pedig azok csak csoszognak szegények; 

hány tavaszt adnának érte, ha legalább 

bár egyet léphetnének.  

3  

Lefelé néz a fa, 

s alóla egy öreg föl a fára. 

És milyen egyformán remeg 

a kéz a térden 

s a lehajló fa lombtalan ága.  

4  

- Könnyű neki - mondja a vénember -, 

sohasem fáradt, 

nincsen szüksége botra. 

- Könnyű neki - mondja az öreg fa -, 

botja is van, ha meg elfárad, 

leül egy padra.  

1964

A nap gondolata

Minden kegyelem!

Hans Lodeizen: Figyelj: mikor még vele...

figyelj:

mikor még vele
éltem és a világot együtt
alkottuk, összeszőve, felfejtve
mikor még nálam volt a szeme
és hófehér keze
akkor megáldottam a havat
és az esőben nevettem.

mikor a délutánokat szobájában
töltöttem és a testében
járkáltam vagy leültem, könyvet
olvastam vagy aludtam, mikor ismertem
fülében az utat és behajóztam szemének
folyóján mikor kezével
játszottam és átsuhantam az ajkán
olyankor gyakran jöttem szembe önmagammal,
nevetve, sírva vagy mondva dolgokat,

de,
az ősz beköszöntével ő elment
most én sem vagyok már mert velementem
kezének kezet adtam
szemében ottmaradtam
fülében elakadtam
testében eltévedtem
testében megfulladtam

Gera Judit fordítása

Judith Herzberg: És hogy esett-e itt a hó?

Első hó. Igen, az első hó, 

de ki veszi észre az utolsó, 

az utolsó hóembert, ahogy 

a lába olvad, ki figyel rá?   

A fájdalommal is így van ez. 

Érzed az irgalmatlan 

kezdetet, de múltát csak 

akkor érzed mikor már nem érzed.  

Gera Judit fordítása

Judith Herzberg: Álom az álomban

Álmomban itthon voltál drága 

belibbentél a kertből, én aludtam, 

fülemben madárdal orromba orgonaillat kúszott, 

te az ágyam mellett a fejemnél 

a rádió gombját csavartad. 

Minden állomás csodálatosan 

érdekfeszítő részletet sugárzott. 

Azt is álmodtam hogy azt álmodtam 

hogy a konyhában álltam 

és a konyhapultot pozdorjává zúztam - 

márvány darabok. Mindkét kezembe 

egy-egy szilánkot fogtam, mert arra gondoltam 

ez talán álom, és két kezemet lassan 

összehoztam, hogy halljam a márvány 

sikolyát, de nem sikoltott. 

Boldog voltam hogy itthon vagy; 

elmondhattam az álmomat. Igen, mondtad, 

ezt teszi az álom, valamit érzel a kezedben 

ami nincs is ott, ez közismert. 

Akkor a telefon megszólalt. Milyen jó, gondoltam 

hogy itthon vagy, egy kicsit még alhatok. 

Te majd felveszed. Hallottam hangodat. 

Csengett, csak csengett míg fel nem ébredtem 

rohantam. A halál miatti bánatot ismerik. 

A válás bánata nem számít. És a 

halottak nem tudják hiányuk mekkora.  

Gera Judit fordítása

Csontos Márta: Feedback az Édenből

"Vagyok, aki vagyok", mondá az Úr, 

csak Te, aki emberré lettél általam, 

szárnyad önkézzel letörve próbálsz 

repülni a tiltott zóna fölött, s nem veszed 

észre, a győzelem adrenalin szelete 

ajkadon méregbe mártott szivacs. 

Te az utolsó cseppig véredig 

védelmezed megszerzett függetlenséged, 

s a magadból kiszakított Jó anyagából 

megformálsz engem az n-edik hatványra 

emelt tökéletesség talizmánjaként. 

S bár a Te csodálatra méltó verziód 

vagyok a templomi csend ostyájában, 

nem tudod lenyelni a végeredményt 

eltaszít magától arcodból faragott 

arcom szennyezettsége. 

Mindent egy lapra tettél fel, 

nincs számodra B-terv, csak apológia 

nincs új szárnyakat növesztő kapcsolatod, 

csak a szabályokba gyömöszölt törvények 

szörnyetege néz szembe veled. 

Hiába mondod fel a leckét hibátlanul, 

te nem lehetsz hozzám hasonló, 

én nem lehetek antropomorf csoda.

Erdei-Szabó István: Tétova, félszeg könyörgés

Uram, add vissza könnyeinket! 

Mi lesz velünk, ha már sírni is elfelejtünk, 

ha arcunkon, mint fán a héj, 

megkérgesül a fájdalom?! 

Add, hogy a bánat szoknyája alól 

is az öröm napsugaras tájaira 

láthassunk, 

hogy lábaink alá visszatévedjenek 

elkóborolt messzeségeink! 

Uram, adj fölibénk másik eget, 

mert bűneink átvállalt 

súlya alatt immár a 

Magyarok Istene is roskadozik! 

Uram, adj engesztelődést 

szomorú, márványló szíveinknek, 

hogy tétova, suta mozdulataink nyomán 

ne maradjon hátra hiábavaló harag utánunk! Ámen.

Reményik Sándor: Akarom

Akarom: fontos ne legyek magamnak.  

A végtelen falban legyek egy tégla, 

Lépcső, min felhalad valaki más, 

Ekevas, mely mélyen a földbe ás, 

Ám a kalász nem az ő érdeme. 

Legyek a szél, mely hordja a magot, 

De szirmát ki nem bontja a virágnak, 

S az emberek, mikor a mezőn járnak, 

A virágban hadd gyönyörködjenek. 

Legyek a kendő, mely könnyet töröl, 

Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad. 

A kéz legyek, mely váltig simogat, 

Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok. 

Legyek a fáradt pillákon az álom. 

Legyek a délibáb, mely megjelen 

És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem, 

Legyek a délibáb a rónaságon. 

Legyek a vén föld fekete szívéből 

Egy mély sóhajtás fel a magas égig, 

Legyek a drót, min üzenet megy végig 

És cseréljenek ki, ha elszakadtam. 

Sok lélek alatt legyek a tutaj, 

Egyszerű, durván összerótt ladik, 

Mit tengerbe visznek mély folyók.  

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír, 

Míg le nem teszi a művész a vonót.  

Makai Ida: Hallgató barát

Akár eszelős szerzetes, 

ki már az imáit sem érti, 

csak hallgatom a nevedet, 

amíg a homlokomra vési 

jegyét az őrület. A szentség? 

És az elhagyott éjszakák 

megácsolják szálkás keresztünk. 

Már a csöndemmel mondalak, 

akár egy hallgató barát.

Makay Ida: Meztelen láng

A versekbe öltözött vágy  

a szavak rongyait letépte.  

Némán áll előtted – S kitárva.  

Meztelen láng  

lobog hozzád és érted.  

Mintha egy meggyúlt erdő  

égne.   

A nap gondolata

      A zsákutcák célja, hogy megtanulj bízni Istenben. Miért engedi Isten, hogy elfajuljanak a dolgok és kicsússzon az irányítás a kezünkből? Azért, hogy elhitesse veled, hogy inkább benne bízzál, mint saját zsenialitásodban és okosságodban.   

Petőcz András: Töredékes krónika – visszamenőleg

Furcsa most felidézni régi találkozásokat, 

gondolni visszafelé, időutazás a múltba, 

krónikát írni mindazokról, akik egykor 

valamiért számomra fontosak lehettek.  

Múlik az idő, emlékek törnek fel valahonnan, 

mintha meg sem történt volna mindaz, ami volt, 

mindig a jelen van, mondotta valaki tegnap, 

hagyjuk a közhelyeket, válaszoltam.  

Mégiscsak furcsa gondolni a régi napokra, 

felidézni izgalmakat, a remegést, mivégre, 

és azt a tényt, hogy épp olyanokkal, akik, 

és a bizonytalanságot, ami örökké.  

Utazom Erdély Miklóssal Párizsba, nézem, 

hogyan is rosszkedvű, amikor éppen az, 

látom a szomorúságot a szemében, és 

nem értem, mitől is olyan, amilyen.  

Újra csak ott van bennem a feszültség, 

ahogy egy Ladával, együtt, három napig, 

franciaágyat osztok meg valakivel, akit alig, 

Bujdosó otthona, Bécsben, 1982.  

Sétálni Pasaréten, nézni a házat, ahol akkor, 

Pilinszkyt megidézni, meg Tandorit is, aki 

szintén ott ül abban a kertben, abban a fonott 

karosszékben, ahol én is valamikor, vagy soha.  

Különös elgondolni azt, ezek az utolsó napjai, 

Virágárok utca, kicsiny szoba, lepedő alatt, 

emlékezni a kopasz fejére, ahogy fekszik, 

üldögélni, mintha Ady halottas ágyánál.  

Visszahozni az elmúltakat, hogy mindent másképp, 

legyen más mozdulat, több gesztus, vagy délután, 

a nagyon öreg Somlyót látom újra a busz ablakából, 

és akkor már évek óta nem keresem a találkozást.  

Kapok egy levelet valakitől, hogy talán telefonon, 

nem hívom fel, mert nem szembesülök azzal, 

ami van, vagy ami volt, nem kell a jelen, a múlt, 

ma már ismét telefonálnék, hogyha még lehetne.  

Pilinszky feminin hangját hallgatom, alig hiszem, hogy ő, 

és szeretném, ha nem utazna éppen Székesfehérvárra, 

és azt kérem tőle ismét, hogy találkozzunk, ha lehet, 

és nem tudom, hogy néhány nap múlva halott.  

És keresem Réz Pált, a Jászai Mari téren bolyongok, 

a levelét izgatottan bontom, gondol velem, köszönöm, 

biztat, hogy érezzem jól magam messze, idegenben, 

és menjek el hozzá, ha éppen arra járok.  

Papp Tibornál Párizsban, örök irigykedés, meg szorongás, 

nem tudom, mit is szeretnék, talán csak egy kávéházban ülni, 

ülök egy kávéházban, ahol Zalán, Baránszky, Bakucz, 

Ladik, Fenyvesi Ottó meg Nagy Pali ülnek.  

Különös felidézni réges-régi találkozásokat, 

megélni, mintha most lenne minden, most történne, 

haladni visszafelé, időutazás a múltba, 

együtt lenni azokkal, akikkel egykor.  

Orbán Ottónál ülök, rajta zakó, ami majd enyém, 

magyarázom neki, hogy ne egyen húst, az majd segít, 

ő jót nevet mindezen, és már nem is magyarázom, 

csak a madarakat figyeljük, együtt.  

Kertész Imrével Szigligeten, az ebédet értékeljük, 

nagyon leveses vagyok, szólok, és háromszor 

szedek magamnak, miközben az jár a fejemben, 

hogy valamit kellene olvasnom tőle.  

Aztán megint a halottas ágy, Virágárok, ott ülök, 

ez a betegség elmúlik, ha véget ér a kiállításom, 

a szemében valami reménytelen reménykedés, 

nem tudok neki mit mondani.  

Régi napokat idézek magamban, mintha ma lenne, 

összevissza emlékek történnek újból és újból, 

hozzájuk sietek, lélekszakadva, nagyon is sürgős, 

hogy megintcsak együtt velük, akiktől annyit.

Tolsztoj

  „ Olyan könnyű azokat az embereket szeretni, akiket nem ismerünk, akikkel sohasem találkozunk! Hisz akkor nincs szükségünk áldozathozatalra, s emellett oly elégedettek vagyunk önmagunkkal! Így csaljuk meg lelkiismeretünket. Nem, azt a felebarátodat szeresd, akivel együtt élsz, s aki terhedre van."