Kányádi Sándor: A fák és a vének

1 

Megvénültek, akár az őszi fák, 

s nincs egy levélnyi remény 

a tavaszra. 

Indulnának, de az őszi fény 

padon marasztja.  

2  

Irigy sóhajjal néznek 

a sétáló után a fák, 

pedig azok csak csoszognak szegények; 

hány tavaszt adnának érte, ha legalább 

bár egyet léphetnének.  

3  

Lefelé néz a fa, 

s alóla egy öreg föl a fára. 

És milyen egyformán remeg 

a kéz a térden 

s a lehajló fa lombtalan ága.  

4  

- Könnyű neki - mondja a vénember -, 

sohasem fáradt, 

nincsen szüksége botra. 

- Könnyű neki - mondja az öreg fa -, 

botja is van, ha meg elfárad, 

leül egy padra.  

1964