Uram
a rejtett s a jelenvaló
egyidőben
Rejtett,
de nem rejtekező,
hisz jelet hagytál
gyökérben és fűszálban,
virágillatban és madárdalban.
Része lettél
mélységes vizeidnek,
benn lakozol égig nyúló hegyeidben;
bátorítasz az ölelésben,
megbékítesz a haldoklásban s a halálban;
figyelsz minket a kozmosz rejtekeiből,
kínjaink bugyraiból.
Ott állsz a vigalmak határszélén,
szomorúságok szigetein,
öbleiben a reménységnek.
Mindenből befogadhatunk téged,
Uram,
mert
mindenünnen közeledsz,
ha hittel
hívunk,
és miénk lehetsz örökre
a túlsó parton is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése