„Jó az Úr!” (Náhum 1:7)
A Bibliában azt olvassuk: „Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból.” (2Mózes 32:1). Miért készített Izráel népe aranyborjót? Mert olyan Istent akartak, amit láthatnak. Egy láthatatlan Istennel nehéz kapcsolatban lenni, ráadásul a képviselője, Mózes olyan sokáig maradt a Sínai-hegyen, hogy úgy érezték elhagyta őket, és magukra maradtak. Ezért azt tették, amit mi szoktunk, amikor félünk: az ismerős biztonságához folyamodtak. Mark D. Roberts írja: „Milyen gyakran találjuk magunkat az izraelitákhoz hasonló helyzetben! Halljuk, hogy Isten valami újra hív, és bátran elindulunk hittel. De amikor nem érezzük Isten jelenlétét, és úgy tűnik, imáink csak a plafonig jutnak el, elhagyottnak és tehetetlennek érezzük magunkat, és félünk. Akkor a megszokottba kapaszkodunk.” A Biblia azt mondja: „Jó az Úr! Oltalom a nyomorúság idején, gondja van arra, aki hozzá menekül.” (Náhum 1:7). Nancy Ortberg mondja: „A változások nehéz részében találom meg legtöbbször Istent… mindazt, amiről olyan sokat beszéltem, a változásban meg kell élnem… a legtöbben sikoltozunk és rúgkapálunk ahelyett, hogy bátran elindulnánk abban a biztos tudatban, hogy Isten ott vár a túloldalon, sőt, ott van Isten személyének mindazon oldala, amit ezidáig nem értettünk. Legyen a változás akár egy szerettünk halála, akár egy munkahely elvesztése, akár az, hogy az ország másik végébe kell költöznünk, akár az, hogy kirepülnek a gyermekeink a családi fészekből – ha minden erőnket beleadva átmegyünk a nehéz szakaszon, rá fogunk jönni, hogy Isten ott van… és hogy ő egészen, csodálatosan, ámulatba ejtően jó.” Amikor Isten becsuk egy ajtót, kinyit egy másikat – de nekünk kell belépnünk rajta.
Forrás: Mai Ige
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése