Én már tudom, hogy nekem e tájék mit jelent,
szülőhazát, határnélküli, de határokkal mégis szétszedett
mezsgyét, gyermekkorom magyar nyelvben megőrzött
világát, ha itthon vagyok velem alszik az otthontalanság
világa, Munkácstól Huszt váráig terjed és a Muravidék a bölcsője,
felnevelő szülőföldem, a térkép kitágul és tudom, hol lakott itt
Vlaj Lajos, Szúnyogh Sándor és Márai Sándor is otthontalanul,
és tudom, hol van Žagubica és Abda, az erőltetett menet útja,
a Balkán és az anyaföld, édesapám búzaföldje, s a sírok közt anyám,
Srebrenica a megnemszűnő körforgásban sírnak az édesanyák, sirattják
fiaikat, és Vukovárt, ahol a házfalakról csorog a fájdalom emlékezete,
hol vannak a szelíd tanyák, és a csókok íze ízetlen-e, megvan-e a régi
szerelmek mámora, hol van a méz és az áfonya, határon innen vagy határon
túl, bűnösek vagyunk-e még, egy nép vagyunk-e, vagy sikertelen
népszavazások törmeléke, kívül és belül, mozdulatlanul lapulok
Európa közepén, meghajolhatok-e előtted virrasztó, hősöket temető éji felleg?
Én már tudom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése