sorsom hajszálereiben lüktet a szél, a pacsirtahang,
menekülnék távoli harangzúgásba.
Neked tudnod kell, hogy én merre járok,
ismerned kell az egyetlen, ősi tájat,
ahol a hegyek felől induló madarak is megpihennek,
és a verejtékszagú esők egekben fürdetik a délutánokat.
A félelmek esténként belezuhannak a tó vizébe,
örvénnyé szelídülnek, Holdat sugaraznak éjszaka.
Neked tudnod kell, hogy én merre járok,
mikor nem találok vissza az egyetlen helyre,
mert hiába keresem a nászi ágyat,
a harmattal belepett rejteket,
ahol nélkülünk megvakul minden bogár,
és elveszítik sziromszíneiket a virágok is.
Tudom, biztosan tudom, nem tévedtem el,
hozzád indultam. Nemsokára megérkezem.
 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése