Azért szeretlek,
mert szereted József Attilát,
Ady Endrét.
Versekben létezik
törékeny arcod,
és nyelveden viszed
a szavak
édes rendjét.
Nem szólsz,
csak
árnyéknyi csöndben
énekelsz.
Csillag jeleket rajzol
hallgatásod,
és kitárt tenyeremből
naponta
útrakelsz.
Körmeim félholdjait
küldöm el
utánad.
De az ölelés
fényes emléke
lassan
a lelkünkre
szárad.
Föloldódnak
a tárgyak
gyermekeink
szét szórt
játékaiban.
Az üveg golyók
mögött
egy dal
félszegen
elsuhan.
Világgá gurul minden,
ami volt,
és ami lehetne.
A jövendő is
hamvadó tűz már,
pedig a kagyló
és a tenger
csak szeretne, szeretne.
Indulna velünk
a tisztaságban morajló
égen,
hogy a végtelen
hulláma te lehess:
utolsó menedékem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése