mint a legszebbik verset.
Szavak emelnek magasig,
egyetlen kegyelmet
Mert te ölelsz már nekem
tüzet és tengert.
Hogy megcsodálhassam
a mindenséget, az embert.
Gyermekeink ártatlan szemében
mennyi jövendő!
Tavaszi fény, kicsike arcuk,
sorsunkra lobbanó kendő!
Integetnek fák, szelek,
egymáshoz görbülő ujjaink felé.
És mi kiállunk boldogan
a meztelen ég elé.
A Hold és a csillagok
– mi vagyunk.
Minden mozdulatunkat
a meglazult felhőkre hagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése