Ne nézd a bért, az álmot nézd, a szót,
a végtelen valóra válthatót,
az örökké előbbre lendítőt,
ne a tájat nézd, hanem az időt,
mely mossa, mint az eső ezt a tájat,
zuhogva, fényesen és feketén
s a fölvonuló egekre kiárad
a nap a házak tetején.
*
Ne nézd a bért, csak el ne hagyd a vágyat
a tiszta tájra, ahol fényesen
égő szárnyakkal, végsőkig kitártan
lebeg a vajúdó történelem.
Az embereket nézd, ne a hibákat,
az épületet s ne a vakolat
kis töredezéseit, miket fáradt
kézzel vertek fel malterkanalak.
Ne az utat nézd, amelyen borostyán
s bogáncs terem s elénk göröngy gurul,
a lábak ívét nézd, mely törve, csonkán
az ismeretlen táj felé nyomul,
mely rokon ezzel a nagyszenvedésű
vidékkel s mégis százezerszer új.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése