A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg. (Zsid 13,2)
Munkába menet láttam egy tolókocsis hajléktalan férfit, de mindig elmentem mellette. Talán egy "Jó reggelt!" köszöntést odavetettem, de nem tudtam rávenni magam, hogy megkérdezzem: "Hogy van ma?" Sőt, inkább kíváncsi voltam, vajon a tolókocsira valóban szüksége van, vagy az egész csak átverés.
Azután egy hideg, esős este a tizenéves fiam, Chad kért egy pohár forró kakaót "elvitelre". Megkérdezte, hogy vihet-e magával egy meleg takarót is. "Természetesen" - válaszoltam. Kihúzta a takarót a szekrényből, felkapta a forró kakaós poharat, és egy "Köszi, anya!" felkiáltással elviharzott.
Másnap reggel újra ballagtam a munkahelyem felé. A sarkon most is ott ült a férfi, de a térde be volt bugyolálva azzal a takaróval, melyet Chad kért előző este. A felsőtestét az az esővédő borította, melyre Chad kocsijából emlékeztem. A járda melletti kavicson pedig a csokoládés poharat görgette ide-oda a szél. Arra mindig gondoltam, mit tehetek a gyermekeimért, de ezzel az Isten gyermekével mit sem törődtem.
Megfogadtam, hogy viszek neki másnap ebédet, de amikor a sarokra értem, nem volt ott. Elmulasztottam az együttérzés lehetőségét, amit a fiam jó szívvel megtett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése