Pilinszky János: Őszi vázlat

A hallgatózó kert alól 

a fa az űrbe szimatol, 

a csend törékeny és üres, 

a rét határokat keres.  

Riadtan elszorul szived, 

az út lapulva elsiet, 

a rózsatő is ideges 

mosollyal önmagába les:  

távoli, kétes tájakon 

készülődik a fájdalom