mert én kereslek mint téli vad az etetőt
volt idő mikor megmutattad magad
ha fölnéztem az égre a te ragyogásodat láttam a csillagokban
olyan otthonos volt a nyári éjszaka mint az anyaméh
körülvett óvón a sötétség az esőben
verítékező arcodat láttam emberi voltál
megszólítható elérhető egyszerű volt veled az élet
és most összezavarodtam hogy nem talállak
mért bújtál el előlem legalább árnyékodat látnám
csak egy szalmaszálat dobnál elém
amiben megkapaszkodhatnék
olyan kevéssel a semminél kevesebbel beérném
Istenem add hogy legyél mindenáron
meghallanám a némaságodat is
nem kívánom hogy szeress csak érezzelek
mint a vízben hozzám súrlódó halat
*
Fecske Csaba: Végül
mikor már tudod
mert üzent hogy van
megkapaszkodhatsz
a fájdalomban
egy egész élet
egyetlen sebben
ragyogni a fény-
nél fényesebben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése