a fenti forgatagban
állva lábujjhegyen
tolongó tömegben izgatottan
nyíló kapu előtt
örök ragyogásban
érkező gyermeket várva unokákat
barátot ellenséget szeretőt
testvért apát anyát
mind akit ott hagytunk
köszönés nélkül hirtelen
kisimult arccal
vagy lassú kínok közt keserűn
sírva távozva sírba
s ha mi fölismerjük őket
fölismernek-e minket ők
hisz még csak találgatják
mi történt velük
hangjukat nem hallja senki
kezük lábuk mozdulatlan
s a fény a fény vakítóbb egyre
nem látják a világot amit eddig
vagy mégis de nem úgy
hámlik mindenekről
az élet hordaléka hány réteg
hány ruha
óvta takarta őket eddig
egymástól önmagunktól
itt kitárul minden
az idefönti újszülöttet
fény füröszti
a föld méhének magzatvize
lassan a múlt
az érkezők nézegetik magukat
egymást
találgatják kik is valójában
régiek újak itt fenn
egymás közt lassan elvegyülnek
millió színben játszik a találkozás
az ég szivárványskálája végtelen
valaki oldalba bök
tűnik az ebéd utáni vízió
a mennyei morzsa
földi asztalra hull
ébredek
kivárom
a bódulatból hozom magammal
türelem
valóságként a vízió
egyszer végleg reánk szakad
s a fenti forgatagban
megleljük egymást mindannyian
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése