nincs veszekedés, megfelelni sem kell,
kötelezettséged sincs, csak a hallgatás,
ennyi van, és a csend, a csend, ahogy
körbevesz: puhán és sűrűn rád telepszik.
Egyedül vagy, ez itt a kert, meg a ház ,
mondod, ez itt mind az enyém, tőlem,
mindezeket, nincs olyan, aki elvehetné,
megvédem akár fegyverrel is, mondod,
és szemléled mindazt, ami körülötted.
Egyedül vagy, és akárha fény, akárha
sötétség: napok, éjjelek, egyre, másra,
telik az idő, a megszabott idő, homok-
szemek peregnek, aztán majd deszka,
föld, meg álruha, ennyi marad, ha épp.
Egyedül vagy, nem lesz ez más módon
soha, a gondolat is maga-maga téved el
ott, ahol chaos-t sejtettek egykor a régi
görögök, és ürességnek hiheti a ma élő,
aki most növekszik bele a vaksi világba.
Valami szomorúság – rajta ül mindenen.
Kimegyek a konyhába, ebédet melegítek,
nem zavarhat senki, hisz’ magam vagyok,
s a csend, ami apránként befedi a bőröm,
eközben egyre zúg, dübörög a fülemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése