kereslek, mint eltévedt madár a szélben, biztos pontot keresve.
a percek hátán gyalogolva észrevétlen, míg a Harag függ fejünk fölött,
keresem, keresem biztos fészkem, – emlékeim nyomvonalán ölelésed,
mely távoli most, és mégis tudom hatalmas, mindenható, örök Jelenléted.
nem tudom mit mondanál, ha szemtől szembe megláthatnám, mit
csak félve kívánhat szívem: a Találkozásban magamat mindenestől,
átlátszón, – s elérném-e most is azt a régi, de újra vágyott ölelésed?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése