Leleszi Balázs Károly: A szeretet szétáradása az emberek között

A szeretettel nem bánhatok úgy, 

mint valami féltve őrzött ritka kinccsel: 

a szeretet 

mindenekelőtt a szívem tevékenysége.  

Az emberi szív 

önmagában semmit sem tud létre hozni, 

hanem maga is abból nyer tápot és oxigént, 

hogy összegyűjti a vért, 

megtölti azt élettel, s aztán szétáramoltatja 

az egész testben. 

S ne feledjük, a szívizom nagy erőkifejtésre 

képes és nem fárad el soha.  

Ilyen a cselekvőn szerető ember élete is: 

amit az egyik oldalon felvesz - azt a másik 

oldalon továbbadja. 

Folyamatosan. Nem pihenve... 

Tudom-e arra kérni a Teremtőt, hogy adjon 

nekem, hogy én is adni tudjak?  

Lassan leszokunk a szeretetről, 

az önzetlenségről, 

az áldozathozatalról, egymástól elmenekülünk 

- azért, mert olyan üres lett az életünk. 

Pedig ma is cselekedve szerető szívek után 

sóvárog a világ.  

Azokra vár, akik meghallják a nyomorúság 

igájában vergődő lelkek jajszavát.

Akik többet látnak a felszíni hullámzásból...

Ma még jelen van Káin husángja,

a téboly vérszivattyúja,

és hihetetlenül sok könny csorog

végig az arcok árkaiban,

millió és millió vérző seb kiált kötözés után, 

sokasodnak a füstölgő romok, 

földjeinken tövis és bogáncs terem, 

családokon belül rombol a harag és a viszály, 

ítéletidők tombolnak világ szerte...  

Albert Schweitzer írta ezeket a gondolatokat: 

" Fel kell oldani a lebéklyózottat, 

felszínre kell hozni a földalatti források 

vizét: az emberiség várja az ilyen feladatok 

megoldására képes embereket." 

Segítsünk önzetlenül egymáson! 

Osszuk szét szerte a nagyvilágban a szeretetet, 

hogy emberibbé váljanak az emberek.