Ha egy napon eljössz,
megkínállak kandírozott szeretettel
és borsmentateával.
Ha eljössz,
és ha lesz teám.
2015. december 16., szerda
Wislawa Szymborska: Feljegyzés
Az élet: az egyedüli megoldás
a lombba boruláshoz,
a homok leheletének felszippantásához,
a magasba röppenéshez;
hogy kutya is legyen,
s hogy simogassuk a finom meleg bundáját;
hogy megkülönböztessük a fájdalmat
mindattól, mi nem belőle ered;
hogy belehelyezkedjünk a történésekbe,
elvegyüljünk a látvány forgatagában,
kiválasszuk a lehető legkisebb tévedést.
Vissza nem térő lehetőség,
hogy egy pillanatra felidézzük,
miről is szólt a beszélgetés
ki-kihunyó lámpafénynél;
hogy egyszer, legalább egyszer
megérintsünk egy követ,
bőrig ázzunk a ki-tudja-hányadik esőn;
elveszejtsünk egy kulcsot a fűben,
és szikraként lövelljük tekintetünk a szélben;
és mindvégig semmit se tudjunk
valami roppant lényegesről.
Csordás Gábor fordítása
a lombba boruláshoz,
a homok leheletének felszippantásához,
a magasba röppenéshez;
hogy kutya is legyen,
s hogy simogassuk a finom meleg bundáját;
hogy megkülönböztessük a fájdalmat
mindattól, mi nem belőle ered;
hogy belehelyezkedjünk a történésekbe,
elvegyüljünk a látvány forgatagában,
kiválasszuk a lehető legkisebb tévedést.
Vissza nem térő lehetőség,
hogy egy pillanatra felidézzük,
miről is szólt a beszélgetés
ki-kihunyó lámpafénynél;
hogy egyszer, legalább egyszer
megérintsünk egy követ,
bőrig ázzunk a ki-tudja-hányadik esőn;
elveszejtsünk egy kulcsot a fűben,
és szikraként lövelljük tekintetünk a szélben;
és mindvégig semmit se tudjunk
valami roppant lényegesről.
Csordás Gábor fordítása
Wisława Szymborska: Parkban
Hú, mondja meglepődve a kisfiú,
hát az a hölgy kicsoda?
A jótékonyság szobra,
vagy valami ilyesmi –
válaszolja az anyja.
De miért ilyen
me… e… e… megviselt?
Nem tudom, mindig így
nézett ki, szerintem.
A város köteles érte tenni valamit.
Vagy kidobják, vagy felújítják.
Nos, gyerünk, menjünk tovább.
Nagypál István fordítása
hát az a hölgy kicsoda?
A jótékonyság szobra,
vagy valami ilyesmi –
válaszolja az anyja.
De miért ilyen
me… e… e… megviselt?
Nem tudom, mindig így
nézett ki, szerintem.
A város köteles érte tenni valamit.
Vagy kidobják, vagy felújítják.
Nos, gyerünk, menjünk tovább.
Nagypál István fordítása
Zbigniew Herbert: Nagymamám
szentebbnél szentebb nagyanyám
hosszú feszes
szoknyában
végiggombolva
számtalan gombbal
mint egy orchidea
vagy egy szigetvilág
vagy egy csillagnyáj fenn az égen
ülök a térdén
és ő mesél
a világmindenségről
péntektől egész
vasárnapig
önfeledten hallgatom
s már tudok is mindent
ami őt illeti
csak a származását nem árulja el
Balabán* Mária nagymama
ez a Tapasztalt Mária
sohasem beszél
az örményországi
mészárlásról
a török vérengzésről
így még megtakarít nekem
pár év illúziót
tudom hogy kivárom
s majd magam is megismerem
bűvös igék és sírás nélkül is
hogy milyen a szó
érdes felszíne
és mi lapul
a legalján
*zsidó származásra utaló lengyel családnév
Gömöri György fordítása
hosszú feszes
szoknyában
végiggombolva
számtalan gombbal
mint egy orchidea
vagy egy szigetvilág
vagy egy csillagnyáj fenn az égen
ülök a térdén
és ő mesél
a világmindenségről
péntektől egész
vasárnapig
önfeledten hallgatom
s már tudok is mindent
ami őt illeti
csak a származását nem árulja el
Balabán* Mária nagymama
ez a Tapasztalt Mária
sohasem beszél
az örményországi
mészárlásról
a török vérengzésről
így még megtakarít nekem
pár év illúziót
tudom hogy kivárom
s majd magam is megismerem
bűvös igék és sírás nélkül is
hogy milyen a szó
érdes felszíne
és mi lapul
a legalján
*zsidó származásra utaló lengyel családnév
Gömöri György fordítása
2015. december 13., vasárnap
2015. december 10., csütörtök
Kassák Lajos: A békesség órái
Mégiscsak te vagy az akit kerestem.
Ahogyan itt ülsz mellettem a homályban
nagyon nekem valónak érezlek.
Örülök beszéded ibolyakék dallamának
bár én inkább szótlan természetű vagyok.
De gondolom egyazon törzs hajtása
ez a két ág.
Boldogtalanabb lennél nélkülem
s én szegény árva lennék nélküled.
A négy fal között élünk
mint két örökzöld
egy cserépben.
Olykor beszáll hozzánk
egy csodálatos madár
s mi hallgatjuk
csodálatos énekét.
Ahogyan itt ülsz mellettem a homályban
nagyon nekem valónak érezlek.
Örülök beszéded ibolyakék dallamának
bár én inkább szótlan természetű vagyok.
De gondolom egyazon törzs hajtása
ez a két ág.
Boldogtalanabb lennél nélkülem
s én szegény árva lennék nélküled.
A négy fal között élünk
mint két örökzöld
egy cserépben.
Olykor beszáll hozzánk
egy csodálatos madár
s mi hallgatjuk
csodálatos énekét.
Kassák Lajos: Intelem
Munkától elgyötört kezeim
feléd kulcsolnám de messze vagy
nem hallanád meg tenger siralmam.
Nem hallod te már
fáim susogását
rigóim füttyét
macskám dorombját
ajtóm nyikordulását
nem hallod bár
mind rólad beszél.
S én zenész vagyok tudod
de csak egy dallamot játszok
csak azt zengem én hogy
szeretlek
szeretlek
szeretlek.
Vigyázz vigyázz
nem az éjszaka útonállói
hanem emlékei ölik meg azt
aki messze ment.
feléd kulcsolnám de messze vagy
nem hallanád meg tenger siralmam.
Nem hallod te már
fáim susogását
rigóim füttyét
macskám dorombját
ajtóm nyikordulását
nem hallod bár
mind rólad beszél.
S én zenész vagyok tudod
de csak egy dallamot játszok
csak azt zengem én hogy
szeretlek
szeretlek
szeretlek.
Vigyázz vigyázz
nem az éjszaka útonállói
hanem emlékei ölik meg azt
aki messze ment.
2015. december 9., szerda
Philip Daughtry: A férfi aki látta az Istent
Én nem láttam az Istent
Egy férfit láttam, egy férfit, aki látta az Istent
Jött át a dűnén, egy fával a hátán,
a tengertől lopott árnyékkal,
két szeme - mint szögek.
Csak a csillagok mutatják
folyton hogy mennyire törött a térde,
és vált üveggé.
Dabi István ford.
Egy férfit láttam, egy férfit, aki látta az Istent
Jött át a dűnén, egy fával a hátán,
a tengertől lopott árnyékkal,
két szeme - mint szögek.
Csak a csillagok mutatják
folyton hogy mennyire törött a térde,
és vált üveggé.
Dabi István ford.
Valerij Kunyicin: (A magányos nő élete...)
szomorú, hiszem...
Szép alakod, ruháid
nézik irigyen.
Sokak számára vagy megfejthetetlen rejtély...
Te is tudod, titokban téged les nem egy férj.
A magányban sokszor a helyedet sem leled,
de büszkén viseled a függetlenségedet.
Dabi István fordítása
2015. december 8., kedd
Bella István: Szavak a palatáblán
És beírtalak Benneteket a tenger fövenyébe,
téged is napvilág szolgálólánya,
árva Babics Mária, nagyanya,
és téged is vízkérincsélő, égkoldus
Joó Sándor nagyapám,
és téged is csillagpalatáblás tanító,
néhai Bella István apám,
búza vagy kóró
az ukrán humuszban talán,
és téged is háborúnapszámos,
halál-csépelő élet,
Joó Sarolta anyám,
és titeket is Bellák, Balások, Piliárok
és titeket is, szeretteim:
MáriaMárta, Áni Máni és Tüske,
MagdolnaMárta és Balázs,
és titeket is Dömdödömszívű dobogások,
napsugárfészkű Pistinke-cinkék,
Bilincs-Bilintke, Tihamér és János,
és mind, kikről csak ennyit:
szerelmek, szeretők, barátok, barátság.
És tégeteket is, édeseim,
kikről csak azt tudom,
kisujjam görbülete vagytok,
összepöndörödő hajszálaim vagytok,
a hajam és szemem színe vagytok,
kaszává görbülő
ölelésem vagytok.
Így lássatok hát, ha látni akartok:
ég és föld között,
szemközt a végtelennel
egy kisember áll,
lábával jeleket ír a porba:
a sarka a pont, a vonás,
a talpa a vessző.
És a vak Homérosz, a tenger
elejti lantját, az időt,
ki-kinyúl minden kezével,
s hullám ujjbegyével
letapogatja,
hangosan elolvassa,
elmormolja és elmorzsolja mind.
téged is napvilág szolgálólánya,
árva Babics Mária, nagyanya,
és téged is vízkérincsélő, égkoldus
Joó Sándor nagyapám,
és téged is csillagpalatáblás tanító,
néhai Bella István apám,
búza vagy kóró
az ukrán humuszban talán,
és téged is háborúnapszámos,
halál-csépelő élet,
Joó Sarolta anyám,
és titeket is Bellák, Balások, Piliárok
és titeket is, szeretteim:
MáriaMárta, Áni Máni és Tüske,
MagdolnaMárta és Balázs,
és titeket is Dömdödömszívű dobogások,
napsugárfészkű Pistinke-cinkék,
Bilincs-Bilintke, Tihamér és János,
és mind, kikről csak ennyit:
szerelmek, szeretők, barátok, barátság.
És tégeteket is, édeseim,
kikről csak azt tudom,
kisujjam görbülete vagytok,
összepöndörödő hajszálaim vagytok,
a hajam és szemem színe vagytok,
kaszává görbülő
ölelésem vagytok.
Így lássatok hát, ha látni akartok:
ég és föld között,
szemközt a végtelennel
egy kisember áll,
lábával jeleket ír a porba:
a sarka a pont, a vonás,
a talpa a vessző.
És a vak Homérosz, a tenger
elejti lantját, az időt,
ki-kinyúl minden kezével,
s hullám ujjbegyével
letapogatja,
hangosan elolvassa,
elmormolja és elmorzsolja mind.
Bella István: Az első mozi
Reflektoroz,
medret váj az éjbe
a szél.
Sárga fényhasáb.
Porszemek, molekulák
– lebegnek benne levelek, ágak.
Kettészeli az éjszakát.
A folyó vásznára vetít
gyors holdat, rudalózó árnyakat.
Fülüket hegyezik,
nézik örökké felhők és kutak.
Hát neked mit mutat?
Ejtőernyőt, zuhanó hajadat,
hátracsukló pőre templomokat,
gyors késeket, villanó arcodat,
kalimpáló kalodát, lábadat –
és magamat, a bedőlt ég alatt.
medret váj az éjbe
a szél.
Sárga fényhasáb.
Porszemek, molekulák
– lebegnek benne levelek, ágak.
Kettészeli az éjszakát.
A folyó vásznára vetít
gyors holdat, rudalózó árnyakat.
Fülüket hegyezik,
nézik örökké felhők és kutak.
Hát neked mit mutat?
Ejtőernyőt, zuhanó hajadat,
hátracsukló pőre templomokat,
gyors késeket, villanó arcodat,
kalimpáló kalodát, lábadat –
és magamat, a bedőlt ég alatt.
Anita Endrezze: Tizenkét szerelmes vers
1
Nevet. Amikor ezt teszi, én titokzatosan
alabástrom lámpákra gondolok, az apró gyertyákra,
amik opálos fénnyel világítják meg a sötétet.
Amikor nevet, én maroknyi égboltról álmodom
és az árapályokat forgató holdkerekekről,
kőlovak galoppját hallom,
a torka köré hurokként kis fétiseket
szorító földet.
2
Ki bölcsebb?
a szerető vagy a szeretett?
a gyufaszál vagy a láng?
Talán nincs mit tenni
a bölcsességgel.
Hátat fordítottam a tudásnak
kezekkel előre.
Megérint majd engem ez a férfi
egy másik módon?
A kezei erősek és szelídek,
mint az oroszlán-szemű rózsa két fele.
3
A hóban táncoltam,
nyitott szájjal,
égve
a hideg légben.
Te rámmosolyogtál
és az arcomon
egyszerre
elolvadt a hó.
4
Tegnap
egyik régi szeretőmet láttam,
amint egy barna papírzacskóból ivott.
„Szégyen, hogy az élet elrontja
az ilyen finom bort!”
nevetett.
Egy pillanatig, lágyan
átöleltem, visszaemlékezve
hogy egyszer, szégyenkezés nélkül
szürcsöltük
saját
meztelenségünket.
5
Egész éjjel a csípőm részeg
tánca
nem hagyott téged aludni.
Most a puffadt Nap
kel fel az őszibarackfák között.
Ne hagyj itt! Még éjszaka van.
Csukd be a szemed és lásd,
milyen érett a csípőm
a két kezed között.
6
A szél - férfi.
Tapintásról tudom.
Zöld ruhában vagyok,
amit fel-felemel.
7
Egész éjjel
terólad álmodtam.
Arcomat a combjaidra
fektettem
és álmodozva csókolgattam.
Túl vakmerő vagyok?
Most nem tiltakozhatsz
amikor így levetkőztetnek
engem a szemeid.
8
A szomszéd szobában
alszol a feleségeddel.
A lélegzeted hallgatom.
Kint a lágy szél
elfúj
a falon minden gyertyát:
a levelek mint elégett kanócok
hullanak a vízre.
Melyünkről álmodsz te most?
9
Kedvesem, észrevetted,
mennyire lefogytam?
Nézd csak hogyan csúsznak le a gyűrűk,
az arany meg az ezüst,
és hogyan világítja át
a hold a csípőmet...
El nem hanyagolsz, de
ha nem lenne víz,
a saját véremet innám.
Amikor te nem vagy,
a saját éhségem
mardos.
Nézd: sötét vállamon
egy fehér ragadozó madár ül.
10
Egyszer néztem az éjszakába köröket
égető csillagokat, egész idő
alatt, egy barátot,
szeretőt kívántam, aki lehetne a gyengédség
tűzköve.
Most...
11
Az otthonom tele van gyertyákkal.
Állandóan égek.
A tenyeremben tartom,
Fű-csészékben viszem őket.
A testem tele van csillagokkal
és a lángok összevisszaságával.
Miután lefeküdtem veled,
minden más - sötétség.
Miután szerettelek téged,
kibújtam sötét állati alakomból.
Miután elváltunk,
nem vagyok a láng és
a sérelem része.
Kedvesem,
ne engedd meg, hogy a csillagok közelsége
a törött gyertyákra emlékeztessen.
12.
Megváltam a nehéz könyvekben
szárított ibolyáktól;
helyettük a csillagok tűzkerekeit
szedem össze és préselem
a mellemre.
Én egy független nő vagyok.
Szerelem?
felnyitom az ereimet.
Nevet. Amikor ezt teszi, én titokzatosan
alabástrom lámpákra gondolok, az apró gyertyákra,
amik opálos fénnyel világítják meg a sötétet.
Amikor nevet, én maroknyi égboltról álmodom
és az árapályokat forgató holdkerekekről,
kőlovak galoppját hallom,
a torka köré hurokként kis fétiseket
szorító földet.
2
Ki bölcsebb?
a szerető vagy a szeretett?
a gyufaszál vagy a láng?
Talán nincs mit tenni
a bölcsességgel.
Hátat fordítottam a tudásnak
kezekkel előre.
Megérint majd engem ez a férfi
egy másik módon?
A kezei erősek és szelídek,
mint az oroszlán-szemű rózsa két fele.
3
A hóban táncoltam,
nyitott szájjal,
égve
a hideg légben.
Te rámmosolyogtál
és az arcomon
egyszerre
elolvadt a hó.
4
Tegnap
egyik régi szeretőmet láttam,
amint egy barna papírzacskóból ivott.
„Szégyen, hogy az élet elrontja
az ilyen finom bort!”
nevetett.
Egy pillanatig, lágyan
átöleltem, visszaemlékezve
hogy egyszer, szégyenkezés nélkül
szürcsöltük
saját
meztelenségünket.
5
Egész éjjel a csípőm részeg
tánca
nem hagyott téged aludni.
Most a puffadt Nap
kel fel az őszibarackfák között.
Ne hagyj itt! Még éjszaka van.
Csukd be a szemed és lásd,
milyen érett a csípőm
a két kezed között.
6
A szél - férfi.
Tapintásról tudom.
Zöld ruhában vagyok,
amit fel-felemel.
7
Egész éjjel
terólad álmodtam.
Arcomat a combjaidra
fektettem
és álmodozva csókolgattam.
Túl vakmerő vagyok?
Most nem tiltakozhatsz
amikor így levetkőztetnek
engem a szemeid.
8
A szomszéd szobában
alszol a feleségeddel.
A lélegzeted hallgatom.
Kint a lágy szél
elfúj
a falon minden gyertyát:
a levelek mint elégett kanócok
hullanak a vízre.
Melyünkről álmodsz te most?
9
Kedvesem, észrevetted,
mennyire lefogytam?
Nézd csak hogyan csúsznak le a gyűrűk,
az arany meg az ezüst,
és hogyan világítja át
a hold a csípőmet...
El nem hanyagolsz, de
ha nem lenne víz,
a saját véremet innám.
Amikor te nem vagy,
a saját éhségem
mardos.
Nézd: sötét vállamon
egy fehér ragadozó madár ül.
10
Egyszer néztem az éjszakába köröket
égető csillagokat, egész idő
alatt, egy barátot,
szeretőt kívántam, aki lehetne a gyengédség
tűzköve.
Most...
11
Az otthonom tele van gyertyákkal.
Állandóan égek.
A tenyeremben tartom,
Fű-csészékben viszem őket.
A testem tele van csillagokkal
és a lángok összevisszaságával.
Miután lefeküdtem veled,
minden más - sötétség.
Miután szerettelek téged,
kibújtam sötét állati alakomból.
Miután elváltunk,
nem vagyok a láng és
a sérelem része.
Kedvesem,
ne engedd meg, hogy a csillagok közelsége
a törött gyertyákra emlékeztessen.
12.
Megváltam a nehéz könyvekben
szárított ibolyáktól;
helyettük a csillagok tűzkerekeit
szedem össze és préselem
a mellemre.
Én egy független nő vagyok.
Szerelem?
felnyitom az ereimet.
2015. december 6., vasárnap
Sík Sándor: A napkeleti bölcsek
Ama csillag után.
A holdsugaras hideg éjszakában,
Mint egy fehérlő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elől ment a három.
A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek.
S ahol nem látta őket senkisem.
És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán.
Ama csillag után.
A holdsugaras hideg éjszakában,
Mint egy fehérlő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elől ment a három.
A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek.
S ahol nem látta őket senkisem.
És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán.
Ama csillag után.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)