Csáky Károly: Tévelygés után

Isten kertjét kutatom,
ahonnan
egyszer
már
kiűzetett az ember.

Uram,
fogadd vissza
eltévelyedett szolgáid,
áraszd el
kegyelmeddel,
kiket nem kímélt
a kísértés,
és gyalóságukban
mint féktelen gyermekek,
megmártóztak
a világ porában.

Csoóri Sándor: Meghallod-e még?

Fakó nép, mennek a napok, az évek,
meghallod-e még néha
cipőd ideges kopogását a kövezeten
s elcsukló himnuszaidat?

Kivirágzik az idén is minden akác,
minden gesztenye, minden somfa.
Az országalapító kéz
naponta megjelenik fölöttük a hajnali hűvösségben
s végigsimítja valamennyit.

Ráismersz-e erre a fáradhatatlan,
akaratos kézre a lombok között?
Ráismersz-e suhanására magadban?
Vagy neked is már csak a balsors magyar?

Elnézlek hömpölygéseid közben néhanap:
sok már a sorvadt kísértet soraidban,
a megkérgesedett szemű távolodó;
sok, aki a szalma-szakállas nyár zenéjét is
úgy hallgatja, mintha koldus-Tinódit
hallgatna épp egy utcasarkon.

Lehetne száz okom hát, hogy múltidőben
beszéljek rólad, kihaló madárfajok
és beomlott kutak hangján. De te olyan vagy nekem,
mint a költészetem: a fájdalmakból is
világ születik mindig s a szégyenből is páncélos égbolt.

Fakó nép, mennek a napok, az évek –
meghallod-e még távozásuk kényes visszhangját magadban
s agyonénekelt himnuszaidat?

Lukátsi Vilma: Akkor ... Mi lesz?

Egyre többet tud már az ember,
szédítő trónon ül az értelem,
előtte még megszólalni sem mer,
lenézett koldus lett az érzelem...
Mindenkinek a zsarnok parancsol,
a szintén trónra emelt önmaga,
érte süketen és vakon harcol
kegyetlenül. Egy "új kor" hajnala
kábítja el, ha riadtan megáll,
mert fél. Attól, hogy ez már a halál?!

És tanácstalan sodródik tovább
a gépcsodákat alkotó világ.
Az Istent eltemette: sírba zárta,
... tövissel ma már nem koronázza,
inkább ... nevetni próbál fölötte
a komputer-kor torzult szülötte.

Talán őriztetné is a kriptát,
mert ... ha mégis igaz lenne mindaz,
amit lenéz, mint a hivők titkát,
de amiről néha-néha hírt ad
az elnémított lelkiismeret,
hogy - harmadnapra a sír üres lett!
S az Isten mégis ... és még ma is él,
a Bibliában Ő üzen, beszél...

Akkor ... mi lesz? - Azt nem lehet leírni!
A Feltámadottban hinni kell,
hinni, hinni!

Csoóri Sándor: Vendégem és varázslóm

Ebben az átlátszó esőben 

nagyon magányos lett az erdő. 

Madarak torkában a lángot 

elfújta kedvetlen, hanyag szél. 

Állnak a lombok, mint lovak 

a szomorúság jászolánál; 

baljós tükröket rejt a hegyhát 

s bennük ég és föld öklelését. 

Ha nem élnél, most elaludnék 

s nem gondolnék semmi örömre, 

sem a víz citera-szavára, 

sem ágyékod villámaira. 

De fölkönyöklök nyavalyámból, 

az elmúlásból fölkönyöklök 

s téged látlak, egyetlen élőt, 

kiben a nyár még folytatódik. 

A nyár, mit az eső kioltott, 

akárcsak egy boglyatüzet, 

a nyár, mely olyan zaklató, mint 

a szerelem vagy mint a rózsák. 

Az évszakokat folytatod te 

azzal, hogy élsz, hogy örülsz nékem: 

ha fölnézel; ragyog a Nap 

s ki is nyílik, mint egy kapu. 

Ezen át lépsz be újra hozzám, 

vendégem és varázslóm vagy – 

Eláll az eső szívverése 

s a fű zöld parazsa fölizzik.

Weöres Sándor: Kísértet

Csak azt tudták, hogy oszlik már a testem,
s hogy, míg köztük jártam, mit kerestem.

Kopogtak rajtam, bajomat kilesték,
mégis elvittek nyirkos őszi esték.

Mosták a testem vízzel és közönnyel,
s anyám és húgom könnyel, csupa könnyel.

Azt hitték, engem siratnak, a holtat -
könnyeik nem rám: darab húsra folytak.

Mit tudta öcsém a városba, messze,
hogy mért gondol rám annyit akkor este,

szekrénye mitől is pattog és rezdül...
velem beszélt fél éjjelen keresztül.

Csak azt tudták, hogy szétmállott a testem
s hogy, míg közöttük jártam, hányat estem.

Azt mondták: szegény Pista, így-úgy... - és hát
nem engem szántak: testemet, a némát.

Nem engem szántak, kik engem szerettek:
magukat azért, hogy elveszítettek.

Uzsonnatájt így szóltak, könnyben ázva:
"Ha Pista is most itt, velünk teázna... "

Én téli erdőkkel vacogtam akkor,
csöpp síri mécsben égtem alkonyatkor.

Csak azt tudták, hogy csontváz már a testem
s hogy mílyen ételt és hogy kit szerettem.

Gyurkovics Tibor: Bátran

Ne írj verset ha nem lehet
hajtsd be a füzetfedelet
ne csókolj szájat ha már nincs szád
ne csinálj úgy mintha kibírnád

tudj idegesen járni-kelni
tudj napfényesen haldokolni
de ne riasszon vissza semmi:
ne bírd ki – hogyha nem bírod ki.

Kiss Benedek: Esti ima

Édes Istenem,
aki körülöttem és bennem vagy,
kutyám szemében és a
kaktusz tüskéiben létezel,
s mellesleg mozgatod
az irdatlan Mindenséget,
köszönöm ezt a napot is.
Nem lettem gazdag,
nem lettem koldus sem,
de feleségem törött bordái
ma is forradtak valamicskét.
Úgy rendezed az életemet
– néha ellenemre –,
hogy ne szűnjek meg rajongód lenni.
Lám, most is küldöd a csodát,
a villanybúrák fénykörében
miriád hópelyhecske táncol,
s kiállok a térre,
szívemig borítsanak be csodával.
S ennyi nekem mára elég.
Borom is van, Rád köszöntöm.
S nem tudok ugyan még elaludni,
de most lefekszem én ágyamba, én Uram!

Csoóri Sándor: Zene a szíved körül

Ha nem volnál,
talán már én se volnék,
és nem kerülgetné szemem
álomtalanul a Földet helyetted is.
Legföljebb komor sziklákat
nézegetnék csak elképedve
egy hegy tövében, mintha Isten
kihullott zápfogát bámulgatnám.

De te csak némán mosolyognál,
mint hogy ha azt üzennéd:
elegendők neked a kis csodák is:
rigó egy szalmaszállal
a torony tetején,
egy vágtató ló a suhanó folyóban,
sörénye száll, csapong,
akár a csábító angyaloké,
akik után rohan a Nap is,
rohan, rohan és zene lesz minden zajból,
zene, zene a szíved körül.

Szécsi Magda: Szívednek feszülve

Két szó
Közötti
Csók
Most
Amire vágyom,
De legtöbbször
A szavaidat
Jobban
Kívánom, s
Van úgy, hogy
Gondolataiddal
Szeretkezem,
Ilyenkor
Minden
Kritikusságomat
Félreteszem...
Nagyon
Szeretlek!
Azért vagyok
Ennyire
Egyedül:
Szívednek feszülve
Reménytelenül...

Radnóti Miklós: Tavaszi szeretők verse

Látod!
boldog csókjaink öröme
harsog a fák közt és
árnyékkal áldja
testünket a táj! Hallod,

hogy terül a füvön a
fény és pattan a fákon
dallal a hajtás! csak

csörgető fekete tücskök
zaja dicséri most
fűnek és fának
jó örömét! nézd,

a vízen, messze partok
homályos tövén
tükrösen fénylik
tavaszi kedvünk! mert

mi vagyunk most a fű,
a fa, a part, az öröm is
és szép szavú áldása
a tájnak!

Radnóti Miklós: Dicséret

Fénylő ajkadon bujdokoló nap
a mosolyod; szelíden süt rám és meleg.
Hangodra kölyökként sikoltanak
a záporoktól megdagadt kis csermelyek.

Pillantásodtól nő a fű, kihajt
a száraz ág és tőled piroslik a vér.
Ha meghalsz, meghalok; porainkból
egyszerre sodor majd forgó tornyot a szél.

Szilágyi Domokos: Álom a repülőtéren

1

(INVOKÁCIÓ)

Kedvesem
úgy kínlódom a szavakkal
úgy kínlódom hogy kimondjalak
kimondjalak hogy közelebb kerülj hozzám
mert nélküled vak vagyok és néma és süket
nélküled lélegzeni sem tudok
nélküled olyan az élet
mint a szerelem nélküli csók
annyira elképzelhetetlen
mint a mozgás nélküli anyag
kedvesem
segíts hogy kimondjalak
Kedvesem
úgy kínlódom a szavakkal
úgy kínlódom hogy kimondjalak
kimondjalak mert ezzel is közelebb kerülsz hozzám
hozzám láncolnak a szavak is
mert a te neved az értelem
általad ébred magára a tudatos anyag
általad ébred magára az Osztály
mert minden tettének célja s oka
te vagy
kedvesem
segíts hogy kimondjalak

2

Kedvesem
én annyit kerestelek
annyit kerestelek
hogy már majdnem elfeledtem emberül élni
annyit kerestelek
hogy lelkemre bütykösödött a bánat
annyit kerestelek
hogy kezdtem elveszíteni a hitet önmagamban
lépteid nyomát
kutattam kiégett szemmel
borzongó fasorokban
felhők csücskében
künn a harctereken
és benn a gázkamrákban
a te neved véstem az akasztófák gerendáiba is
mert tudtam hogy újjászülsz
hogy megtalálsz
mert megtalállak
Kedvesem
annyit kerestelek
hogy már majdnem elfeledtem örülni
mint a mindig-éhes gyermek
annyit kerestelek
hogy megköszönjem neked
a legszebb legtisztább szerelmet

Kassák Lajos: Két szemed

Két ikercsillag az égen
vigyáznak rám
hogy munkámat végzem.
Betűket szavakat mondatokat írok
a sima papírlap
arcom gyűretlen vonásait tükrözi.
Se bánatom se gyűlöletem nincs ma.
Tiszta vagyok mint a megfürdetett újszülött
Csak gyarapodom
csak érlelődöm
amíg az irgalom angyala őriz.

Vörösmarty Mihály: Ábránd

Szerelmedért
Feldúlnám eszemet
És annak minden gondolatját,
S képzelmim édes tartományát;
Eltépném lelkemet
Szerelmedért.

Szerelmedért
Fa lennék bérc fején,
Felölteném zöld lombozatját,
Eltűrném villám s vész haragját,
S meghalnék minden év telén
Szerelmedért.

Szerelmedért
Lennék bérc-nyomta kő,
Ott égnék földalatti lánggal,
Kihalhatatlan fájdalommal,
És némán szenvedő,
Szerelmedért.

Szerelmedért
Eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
Dicsőbb erénnyel ékesítném
S örömmel nyújtanám neked
Szerelmedért!

Serfőző Simon: Ha szólok

Ha szólok, az én szavammal,
nem a máséval beszélek.
Magamért is én állok ki.
S igazat igazzal mérek.

Lépteimmel nem a másét,
az én sorsomat járom.
Ha nem leszek majd, magamnak
leginkább én hiányzom.