Hosszú kételkedés után nem hívod
fel barátaidat, nem keresed őket,
nem akarsz a sok gyürődés után
megbocsátani, nem kellenek többé
az összefüggések, nem kellenek többé
a hízelgő beszédek, nem nézel bele
noteszeidbe sem, fölösleges lesz
az írás is, pedig a szavak sok
mindent még elárulhatnak, nekik
majdnem mindegy, hogy Adyt
idézel, vagy Kosztolányit, reménykedjél,
lehet, hogy megtűrnek még, de még
néhányszor szívendöfnek a blöffölés
könnyű szlogenjével, ne politizálj,
újabb rendezések helyett itt van
a jól bevált színpadi kép, egyre
megy, ha tanár vagy, vagy költő, de
lehetsz még bohóc is, csak szórakoztass,
adj újabb szenzációt, legyél gyors és
felületes, de ne legyen megoldás,
a színfalak mögött úgysem várnak
rád, inkább ottmaradjon torkodban
a kimondatlan szó, ne legyél többé
letisztult klasszicista, sem avantgardista,
csak hallgassál, mint az elhagyott
sírjel, későre jár, későre jár…
