Katona Béla

 Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. (ApCsel 9:1-2)    

 Valaki azt mondta, hogy leginkább két ellentétet szító dolog van a világon: a politika és a vallás. Nehéz vitatkozni ezzel. Mert könnyen vitatkozás lesz abból, hogy két ember nem ugyanazt gondolja a politikában zajló eseményekről, vagy a vallás dolgairól. Sokszor barátokat, családtagokat választ el egymástól, fordít szembe egymással az egyik, vagy éppen mindkét téma.

Hogy miért valójában? Azért, mert az ember könnyen gondolja azt, hogy csak úgy lehet látni valamit, ahogyan én látom. Én jól látom, a másik pedig rosszul. Meglepő mennyire nem látja a fától az erdőt – gondoljuk. Egyfelől nem biztos, hogy így van. Másfelől a más véleményen lévő nem ellenségem. Aki nem ugyanazt gondolja, amit én, azt nem kell gyűlölni, arra nem kell haragudni. Mégis gyakran megtörténik.

Csendesen kérdezem, hogy ellenségünk a másképpen gondolkodó ember? Ellenségünk a világot másképp látó, a más vallású, a más politikai párttal szimpatizáló, a tőlünk eltérő véleményen lévő embertársunk? Tévedünk, ha azt hisszük, hogy igen. Legalábbis Jézus nélkül könnyen láthatjuk így embertársainkat. De vagyunk annyira gyarlóak, hogy még Jézussal a szívünkben is képesek vagyunk ezt gondolni és látni.

Igénk Sauljában az a megdöbbentő, hogy a farizeus, az Istent szolgáló ember Isten nevében nekimegy a másképpen gondolkodó és hívő embertársainak. S szerinte ez rendjén is van így. Pedig szó sincs róla.

Testvérek! Mi munkálhat azokban, akik másokat lelőnek, lekaszabolnak karddal? A közelmúlt néhány borzalmát idéztem fel az előbbi mondatban. Aki kicsit követi a híradásokat, hallott vagy látott is képsorokat az Amerikában és a Németországban történt esetekről. Nem tudjuk, hogy kiben, milyen indulat munkálkodik, de félelmetes, amikor kiderül, hogy vannak, akik ölni tudnak vélt vagy valós igazukért…

Forrás: Mai Ige és Gondolatok

Lányi Sarolta: Bús, könyörgő zsoltár

 Ne engedd, kedves Istenem,
Hogy meztelenné szegényítsenek
És elvegyék rajtamvaló ruhámat.
Fehér, fehér, fehér ruhám szegélyét
Ne hagyd szemérmetlen kezekben.
Inkább bénán foszoljanak le rólam
A rossz kezek.
Sáros szavakkal meg ne szégyenitse
Szegény, szűzenfehér hóköntösöm
Szégyentelen rossz, rút szatirok ajka.
Isten! te égi, jó apa
Siess, segíts, mert bántanak.
Itt állok s Néked áldozom
Hiábatiszta életem. Te látod.
Fáradt fejem emeld, Uram, Feléd
S fogadd szívem a Te örök Szívedre.

Katona Béla

 Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél. (Galata 6:1)     

Ha nem szólunk, amikor látjuk a bajt, a megtévedést, a bűnt a másik életében, akkor felelőtlenek vagyunk. Olyan ez, mintha valaki lát egy házat égni, de nem rohan, hogy segítsen az oltásban, sőt eszében sincs a tűzoltókat sem értesíteni. Isten előtti felelősséggel tartozunk egymás iránt. Az csak a kaini indulat és felelőtlen beszéd, hogy „Talán őrzője vagyok én az én testvéremnek?” Kain ezt felelte az Úrnak arra a kérdésére, hogy hol van Ábel, a testvéred? Pedig jól tudta, hol van. Gyilkos indulattal kioltotta az életét. Ilyen halált okozó mulasztás lehet, ha nem figyelünk egymásra szeretettel.  Persze megkaphatjuk a másiktól, hogy „Nekem senki ne mondja meg a frankót!” Vagy éppen: „Ne szólj bele az életembe!” Ez a magatartás éretlenséget is mutathat, vagy éppen a bűn mélységét is jelentheti.  Nem tudom, ki, hogy van vele, de engem ritkán szoktak meginteni. Ha mégis megtörténik, akkor először rosszul esik. „Hogy jön ehhez a másik? Pont ő beszél? Pont nekem? Pont most?” – ilyeneket is szoktam gondolni. Nehéz elfogadni, ha valaki azt mondja, hogy nem jól csinálod. Ezt ne csináld. Nem jó megoldás. Általában magamba szállok és szükségem van egy kis időre, amíg elfogadom a helyreigazítást, sőt hálás is tudok lenni érte. Mert ezek a javunkra vannak. A másik ember ugyanis kívülről látja, mert az Úr megláttatja vele, amit mi nem látunk.

Forrás: Napi Ige és Gondolat

Szabó Lőrinc: Enyém volt s mégse enyém ma

Enyém volt s mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen. 

Nézem s nem látom. Az arca
csupa fény, felhő, remegés;
virágzene: szóba fogni
túlsok és túlkevés. 

Virágzene, érthetetlen.
Ki tudja, nem álom-e?
Tűnt évek titka, merengő
fény- és illat-zene. 

Enyém volt s mégse enyém ma,
nem enyém, s örökre az,
neki üzenek, a szive tudja,
s megdobban: úgy van, igaz! 

Enyém volt és mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.

Marie Feesche: A különös ruha

Szenvedésed Isten-adta ruhád.
Először sehogyan se illik rád.
Úgy találod, hogy nagy neked.
Belenőhetsz, ha békén viseled..

S ha Isten ráteszi áldó kezét,
erőt arra is ád,
hogy úgy viseld végül a szenvedést,
mint drága ünneplőruhát.

Túrmezei Erzsébet fordítása

Csoóri Sándor: Talán egy golyó

Talán a hideg csapvíz lenne jó,
talán az örökélet-ízű kávé: hadd remegjek,
talán a hófúvás-ing ropogása a bőröm fölött,
madárköröm és vasreszelék a dobhártyámon,
talán a szemközti nő parázna csípő-bemutatója reggelente,
az óceánjáró mellek lassú billegése az ablakon túl,
talán egy testvéri könyök nyomódása
a bordám közé,
talán egy golyó az ablakfába.

Szókratész

 „ Erősen remélhetjük, hogy a halál valami jó, azt megérthetjük a következőkből is. Mert két dolog közül egyvalami a halál: vagy abból áll, hogy a megholt semmivé lesz és egyáltalán semmit sem érzékel már, vagy pedig – ahogyan mondogatni szokták – abból, hogy a lélek itteni helyét egy más hellyel váltja fel és máshová költözik. De ha semmi érzékelése sincs, akkor a halál olyan, mint az álom, amelyben még álomképeket sem látni, hiszen akkor csodálatos nyereség a halál, mert így egész ideje nem tűnik többnek egyetlen éjszakánál. Ha pedig a halál valamiféle elköltözés innen egy másik helyre, és igaz, amit mondanak, hogy ott vannak mind a megholtak, akkor mi lehetne ennél nagyobb jó? Mert egészen bizonyos, hogy az ottaniak nem ölik meg az embert, hisz a többi között még abban is boldogabbak az ott levők az ittenieknél, hogy a hátralévő időben már halhatatlanok – ha igaz, amit mondani szoktak.”

Csoóri Sándor: Mindennapi történelem

 Fölkelni
s begyújtani a kályhát,
a füst billegése után az agyat,
az álmatlanságtól kihűlt csont járatait
s keresni az utat a kézhez,
a kéztől a vizespohárig,
az arc gödreiben a tegnapi hamu maradékát,
hátha egy madárból fújó szélvész
még föléleszti
és vándorolni
egyik testtől a másikig
s mint nomád királyok: keresni a mindennapos hazát
és megtalálva
vagy nem találva,
egyetlen mosoly sátrában éjszakázni
és járni idegenül a teremtésben,
belélegezni a fák
hajnali mérgét,
városok vasporát,
elmenni minden háborúba,
hordani nyakba akasztva az orgonák lombjait,
mint a dögcédulát
és mindent értve
és semmit se értve megválni attól, amit szeretek,
s őrjöngeni azért, amit szerettem,
arcátlanul, mint saját életem
napszámosa.

Baka Györgyi: Távol vagyok

Túl távol vagyok,
csak álmodni tudsz rólam.
Érzed, hogy bújnék
gyökereid közé,
olvadnék beszívott
levegődbe…

Ritkán kerülök
megfogható közelbe,
nem lebeghetsz
tekintetem ringató
vizein, csak képzeleted
nyithatja meg kapuim.

Így hát kihullok táruló
karjaidból, mint testetlen
madárka, kinek csak
vágyódó dalát hallod
néhanap. Akkor újra
magadba ölelsz…

Pilinszky János: Omega

Összeomlásunk mindent befalaz
egy pillanatra és örökre.
A vánkos keményebb lesz, mint a szikla
és testünk szemétdombnál súlyosabb. 

Ezért élünk. Valamiképpen
ezért születünk a világra.

Hamvas Béla: Egyszer. Mindig csak egyszer

Egyszer.
Mindig csak egyszer.
Mindig először, mindig utoljára.
Nem törvényt keresni.
Szabadnak lenni.
Nem alkalmazkodni.
Elhatározni.
Nem megszokás.
A váratlan.
A kaland.
A veszély.
A kockázat.
A bátorság...
A küszöbön állni.
Folytonos átlépésben lenni.
Élve meghalni, meghalva élni.
Aki ezt elérte, szabad.
És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.

Mai Ige: Adj gyermekednek önbizalmat!

„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” (Példabeszédek 22:6)

William Hodding Carter újságíró írta: „Csupán két tartós örökség van, amit remélhetünk megadni gyermekeinknek: gyökerek és szárnyak.”

Azoknak a gyermekeknek vannak gyökereik, akik tudják, hogy feltétel nélkül szeretik őket. Így aztán szilárdan meg tudnak állni, bármit hoz is az élet.

A másik oldalról, ha a gyermekekbe önbizalmat plántálsz, és bátorítod őket arra, hogy merjenek álmodni, azzal szárnyakat adsz nekik. Ha a gyermekeknek megadjuk az önbizalmat a győzelemre, azzal már félúton vannak a siker felé. De ha enélkül kell felnőniük, akkor a kudarc felé tartanak. Ez azt jelenti, hogy szülőként ki kell mutatnod, hogy bízol gyermekedben és hiszel a benne rejlő lehetőségekben, így erősödik az önbizalma. Minden gyermekben ott rejtőzik a nagyszerűség magva, amit Isten ültetett el bennük; ha kinyilvánítod, hogy hiszel bennük, azzal öntözöd ezt a magot, és lehetőséget adsz a növekedésére.

Észrevetted már, hogy az emberek általában az elvárásaid arányában teljesítenek kiemelkedően vagy rosszul? Ha folyamatosan bírálod gyermekeidet, akkor negatív beállítottságúak, önbizalom-hiányosak és szorongók lesznek. De ha hiszel bennük, és azt feltételezed, hogy jól fognak teljesíteni, akkor önmagukat felülmúlóan nőnek fel a várakozásodhoz. A hited teremti meg azt a környezetet, amelyben megtanulnak repülni! Ha pénzt adsz nekik, elköltik. Ha anyagi javakkal halmozod el őket, elherdálják. De ha Istenbe vetett hitet és önbizalmat ültetsz el bennük, akkor megvan az esélye, hogy kiválóan teljesítenek életük bármely helyzetében.

Trausch Liza: Csodálatos törvény

 " Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát." Zsoltár 119,18 

 Isten törvénye csodálatos. Körülöttünk láthatjuk a természeti törvények csodálatos voltát. A teremtettségben minden szabályosan, törvény szerint működik. Olyan világban élünk, aminek a törvény az alapja. A törvény szava a "kell". A madaraknak költözni kell, a virágoknak nyílni kell. Tudjuk, hogy télre tavasz következik. Valaha rácsodálkoztál-e Isten törvényére, amik között élsz? Kérted-e már, hogy nyisd meg szemeimet, hogy lássam, és hálás legyek, hogy olyan biztos világban élhetek, ahol nincs tévedés, tudom, hogy mi következik. A mi belső lelki dolgaink is Isten törvényei alapján állnak. Akaratoddal eldöntheted, hogy ezt a dolgot többé nem csinálom. De van benned egy erősebb törvény, ami rabul ád a bűnnek. Minden embernek rá kell jönnie, hogy ez alatt a törvény alatt van az élete. A hiúság törvénye, hogy megsértődöm, ha valahol nem lehetek az első. Sokan mondják: nem szoktam hazudni. Ugyan! Hát ennyire nem ismered magadat? Tele van az életünk hazugsággal, képmutatással. Mindig többet, szebbet, jobbat mondasz magadról, mint ami a valóság. Az akarat, az elhatározás kicsi emberi erő a törvénnyel szemben. A törvény győz, és belevisz a bukásba. Ezért boldogtalan, erőtelen és örömtelen az életed. De hadd mondjam a jó hírt, hogy a Jézusban való élet Lelkének törvénye megszabadít a bűn és halál törvényétől. Az Úr Jézus életének törvénye a szeretet, öröm, békesség, tisztaság, alázat. Ha befogadod Jézust, eltörli a bûneidet, és hordozza az életedet. Ezért kéri tőled, hogy szemléld az Ő törvényének csodálatos voltát.   


 Forrás: Trausch Liza Áhitatok minden napra című könyvéből  

Cseh Katalin: Amikor bántanak

 Amikor bántanak
becsukódsz mint egy ablak
valaki benned elhallgat

Amikor bántanak
becsapódsz mint egy ajtó
mögötte üres szakajtó

Amikor bántanak
elsápadsz mint beteg csillag
növekvő láz meg-megingat.

Amikor bántanak
nem te vagy csupán a másod
önmagad alig találod

Amikor bántanak
félelemtől nyirkos lelked
csönd-spárgára teregeted

Amikor bántanak
Istent szólítod a gyámod
éjedben gyújtson világot.

Csoóri Sándor: Levél, északról

             Esteledik. A szél elült, a fák madarakat altatnak csöndben. Tó és sziget összébbhúzódik, mi lesz veled? Az utolsó komp is elment, én ittmaradok.

             Egész nap nyár volt, egész nap verset írtam hozzád egy északi ország kövei között. Soronkint küldtem haza susogó hang-postával, hogy még lélegzetet se válthass más neszre, más ütemre.

             Sokáig keringtünk egymás körül, évek múltak. Erdőket álmodtam közénk, elválasztó, nagy tisztásokat, de a fák levelei fölcsúsztak lassan az égboltra s te ott álltál előttem fedetlenül.

             Most tán a szobádban állsz; a padlón szétszórt újságok, levert lepkék. Aludnál? sírnál inkább egyszemélyes estédben? nem is tudod. Megcsonkított melled fölé téved kezed s zavartan nézel oda, nem az én kezem jár-e otthon?

             Ez az a késői óra, amikor már csak a félelmeidtől félek, semmi mástól. Gyönyörű vad vagy, akibe a halálos golyót belelőtték, de talpon maradt. Álmatlanságod itt bujkál most is a nagy vizekben – messziről altatnálak. Súgom a hátadnak: forrók a sziget kövei, mint a tomporod. Tenyerem ámul csak, hogy milyen forrók.