Reményik Sándor: Csipkebokor

Oly közönséges, árva kis bokor,  

Körülte gaz nő, állat rátipor,  

Ember véresre sebzi magát rajta,  

A szitkot, gúnyszót özönével hallja.  

Ő mégis rendületlen hittel várja,  

Hogy egyszer égi tüzet fog az ága,  

S akkor, mint írva vagyon: a hegyen,  

A lángjában az Isten megjelen.

Kányádi Sándor: Novemberi szél

Lefonnyadt rég az áfonya, 

deres a medve lábnyoma. 

Lecsupaszult a málnavész. 

Minden toboz a földre néz. 

Hályogos szemmel pillogat 

olykor néhányat még a nap. 

Se cirpelés, se csipogás, 

hallgat minden kis muzsikás. 

Csak a szél, csak a szél, 

egyedül ő zenél.  

Ág se moccanhat nélküle, 

minden kis hang az ő műve. 

A medve helyett ő morog. 

Övé minden csőr és torok, 

ő játszik minden furulyán, 

harsonán, dobon, pikulán. 

Táncoltat erdőt, bokrokat,

lebbent az égre fodrokat, 

s annak, ki ellene szegül, 

annak a hátán hegedül.

Nemes Nagy Ágnes: Kakukfű

A kakukfüvet ismered? 

Oly csepp, szelíd, gyengelila, 

hogy észre sem veszi a réten 

szinte senki emberfia. 

De amikor leszáll az est, 

mikor a mező szendereg, 

s arra járnak az esti lepkék, 

a fémes-szürke szenderek, 

nagy potrohukat, fejüket 

befonja akkor, mint a fátyol 

a kakukfű mézes szaga 

s lebukfenceznek illatától.

Kányádi Sándor: Indián ének

vannak vidékek 

ahol az ének 

kiment szokásból 

ha van is élet 

azt hihetnétek 

mindenki gyászol  

pedig csak védett 

helyen az ének 

valahol mélyen 

szunnyad a lélek 

legjobban féltett 

gyönge csücskében  

vannak vidékek 

ahol a népek 

csöndben az ágak 

jelekkel élnek 

beszélni félnek 

viharra várnak

Márai Sándor: A mintázó

Mire faragtad ezt a nagy sziklát,  

Uram? Gondoltál-e mellé valamit,  

cikkcakkos formának van-e titkát  

rejtő oka, mit földi szem alig lát:  

akartál-e velünk, Uram, valamit?  

Mire faragtad Uram e kis embert  

s e nagy sziklát ide a tó fölé:  

miért mozgatod meg esténkint a tengert,  

mért szólaltatod , ki hallgatni sem mert  

téged? Mért hoztál el a tó fölé?  

Magyarázd el, mintázó, titkodat,  

mért faragtad a fűszálakat hegyesre,  

mire vagyunk csak úgy a létbe vetve,  

kerek és görbe formákba jegyezve,  

változva, kopva, megújulva egyre,  

sziklák, emberek, varnyúk és lovak?

Károlyi Amy: Szívverések

Mint bokor mögött szégyenlős leány, 

ágak mögött vetkezik a hold, 

elfedik lombjukkal a fák. 

De átragyog, mint szempillán a szem, 

lombok mögül egy szikra holdvilág.  

Aztán, mint hattyú kék tavon, 

tovább úszik, – és ó igézet! 

vizek borzongnak, 

füvek sírnak 

e tündér láttán, 

s a vetések megszőkülnek a fényitől, 

s megdobbannak, mint szívverések.

Pilinszky János: Terek

A pokol térélmény. A mennyország is. 

Kétféle tér. A mennyország szabad, 

a másikra lefele látunk, 

mint egy alagsori szobába, 

föntről lefele látunk, mintha 

egy lépcsőházból kukucskálnánk lefele 

egy akarattal nyitva hagyott (felejtett?) 

alagsori szobának ajtaján át. 

Ott az történik, ami épp nekem 

kibírhatatlan. Talán nem egyéb, 

kibontanak egy rongyosládát, 

lemérik, hány kiló egy hattyú, 

vagy ezerszeres ismétlésben 

olyasmiről beszélnek azzal 

az egyetlen lénnyel, kit szeretek, 

miről se írni, se beszélni 

nem lehet, nem szabad.

1974

Lucian Blaga: Mi öregszik meg bennünk?

Mi öregszik meg bennünk, 

hogy váratlanul arra ébredünk 

egy reggel: el szeretnénk 

rejteni arcunk és nevünk?   

Mi öregszik meg bennünk,                              

ha napnyugta és élet-alkonyat 

rádöbbent: régi, ködös árny vagyunk, 

ki a maiak közé szakadt?   

Nem öregszik bennünk a szív, amíg dobog, 

sem a szenvedély, sem a vér árama, 

sem a fülben a visszhang, sem a lélek, 

csak a könny maga.   

Öreg könnyekkel sírnak, 

ha sírnak, a vének.   

Lengyel Ferenc fordítása   

Fodor Ákos: Axióma

A szeretésen 

kívül minden emberi 

tett: romépítés.

Tóth Viktória: Minden, amit alkotott: JÓ

" És látta Isten, hogy ez jó.” (1Mózes 1,10c)     

         Nyáron a családi kirándulásunk alkalmával a Szögliget felett elhelyezkedő Szád-várba túráztunk. Csodálatos erdő, hatalmas fák, magas sziklafalak. Már többször is voltam ebben a várban a felújítási munkálatok előtt, de eddig erre még sohasem figyeltem fel: a lábaink előtt fekvő gyönyörű hegyekre. Persze már máskor is gyönyörködtem a kilátásban, de mivel estébe hajlott a napunk, abban volt részünk, hogy senki sem volt fenn a várban, csak mi. Ezért leültünk a vár egyik kilátópontjában és csak ültünk és gyönyörködtünk. Ameddig a szem ellátott, mindenhol hegyek, rétek, dombok voltak. A hegyek olyanok voltak fentről nézve, mintha bársony szőnyeggel lettek volna beborítva. Olyat láttunk, amilyet nem tud az ember elkészíteni, ezt csak teremteni lehet. Erre pedig csak Isten képes.  

         Ebben a csodálatos látványban gyönyörködve belülről szállt fel a hálaimám, hogy: Uram, már megint csak rácsodálkozok arra, hogy milyen hatalmas vagy! A szívem telve volt hálával, örömmel és békességgel. Azt éreztem, hogy Isten ott volt, amikor a hegyeket alkotta, ott van most is, amikor mi ott csodálkozunk, és ott lesz még sokáig.  

         A Bibliában a teremtés történeténél minden nap azt olvashatjuk, hogy Isten látta, hogy ez jó. Ő mindent olyan szépnek és tökéletesnek teremtett, de mi emberek egy másodperc alatt romba tudunk dönteni bármit, amire Ő azt mondja, hogy jó. Sajnos, ilyenek vagyunk. De van kegyelem az Úr Jézus Krisztusban, akivel mindent helyre lehet hozni. Akár egy ilyen csodálatos helyen, mint ahol mi is voltunk. De akár a saját szobádban is. Mert a békességnek, a csendnek, nem kívülről kell belénk áradnia, hanem belülről kell kifelé. Lelked legmélyéről a külvilág felé. 

Benned békesség van?  

Ha nincs, miért nincs?  

Ismered a Békesség Forrását?  

Én igen, úgy hívják, hogy Jézus Krisztus!  

Szólitsd hát meg, és kérd, hogy békesség költözzön a lelkedbe! 

*

 Imádság:  

Uram, köszönöm, hogy Te vagy a Békesség Forrása. Hozzád jövök a békétlenségemmel. Kérlek, hogy csendesítsd el háborgó szívemet és teremts bennem tiszta szívet és adj nekem a Te békességedből. Erre van most a legnagyobb szükségem! Ámen  

Forrás: Napi Ige és gondolatok

Petőcz András: Éjfél előtt

          „ Lecsüng a kéz ” (J. A.)   

Reggel a laptop elé ülök, 

és rögtön este van. 

Így múlatom az időt, 

s magam.  

Nézem a gépben a világot, 

hegyeim sörényét, 

eljátszom azt is, mintha 

élnék.  

Lehajtom végképpen a fejem, 

előttem monitor, 

valami árad, és el- 

tipor.  

Lehetnék éppen sziklatetőn! 

Csüngene csak a kezem, 

látnám, amit látok: hir- 

telen.  

Éjfélt üt, lassan itt az óra, 

némán közeledik. 

Talán kihúzom még reg-

gelig.  

Üldögélek a laptop előtt, 

és tudom: este van. 

Így múlatom az időt, 

s magam.

Csoóri Sándor: Hűvös nyár jön rám

Itt ülök újra Esztergom fölött. 

Vörös és sárga csíkok az alkonyati égen 

és rézvörös sebek végig a Dunán. 

Hűvös nyár jön rám, érzem, fázni fogok,

mintha egy óriás harang 

huzatos búrája alatt élnék. Dehát 

hova költözhetnék el innen, 

mikor te nem vagy már sehol?! 

Derekamra pokrócot csavarok jó szorosan, 

mint hajó fedélzetén senkitlen és semmitlen kivándorlók 

és éjszakánkint kegyelmezö szavakra várok, 

melyekben majd átmelegszik újra a kezed.

Károlyi Amy: Szegények

Átalakul a nevük szegénnyé 

szegény Tibor, szegény anyám 

szegény Halnóczy, szegény Samu 

ki családnevét cseréli szegényre 

ki keresztnevét bujtatja szegénybe 

Egyszer mindnyájan szegények leszünk 

és névtelenek, mint a szerzetesek 

szegény, mondják majd a nevünk helyett

Képes Géza: Levél helyett

        Dávid Lillának  

Az

ember 

addig él 

mig 

élnie kell 

az ember 

akkor hal 

ha 

halnia kell 

Te 

itt az életé vagy: 

rád 

néz 

mind

a 

négy 

évszak 

és 

csak 

rajtad 

áll 

hogy 

a 

halál 

itt 

ne kapjon 

szerepet 

Ha 

az 

életet 

csakugyan 

szereted 

akkor 

így 

is 

lesz. 

Ebben 

én 

nem tévedek - 

Felmértem 

negyven 

évedet 

és 

nem találtam 

könnyünek 

és 

szét nem szóratol - 

a lomha kor 

fölött 

életed 

most 

van 

fellendülőben: 

emberben 

fában 

kőben 

a lendület 

a legtisztább  

erö: 

mindig 

új dolgokat 

szülö - 

a magasba 

lendülö   

vágy 

érinti

már 

a 

mindenséget 

s ez 

a 

mindenség 

átvilágít 

téged - 

minden 

gonosz

és vak 

hatalom

tehetetlen 

a láztól 

lobogó 

lendülettel 

szemben. 

Hát 

élj. 

Ez 

nem 

kívánság 

ez: 

parancs. 

Ez: 

égi 

hang. 

Követni 

kell 

még 

mielött 

elhangzanék. 

Pierre Emmanuel: Az igazi arc

Az aki föláll s így szól vakmerőn 

Én Isten, hóhéra vagyok 

Káin fajzata vagyok mindenestül 

Enyém az emberiség minden bűne 

Az aki megvallja szívében 

Hogy a világ csordultíg telt epével 

Az ismeri a rögök ízét 

Az a tulajdon szörnyű súlyán 

Méri a Kereszt kínjait 

Az tudja, hogy 

Bármit tegyen 

Nem tud csak rosszat tenni 

Ő az az ember 

Aki rombol 

Az aki összedúlja a világot 

Hogy önnön képmására rakja újra 

De szívének egyetlen unciája 

Nem létezhet magától 

És nem válthatja meg magát magától 

És most a semmibe kiáltja 

Mutasd meg istenarcomat 

Az aki így szól 

Fölmértem a nyomorúságom 

Gyöngébb vagyok hogysem magamra bírnám venni 

Istent megölve meghaltam magamnak 

Csak Isten támaszthat föl önmagamból 

Az az Úr halálában osztozík 

S a kereszt képtelen őrületében 

Az embernek fenékig kell ürítenie kínja kelyhét 

S el kell merülníe gyűlöletének túlságában ahhoz 

Hogy fölfedezze Ellened acsarkodó indulatában 

Az önmagát is tépdeső dühöt 

S akkor megérti majd hogy igazi 

Arca az Isten halálkínos arca 

Rónay György fordítása