Szabó Magda: Szonett

Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák,
és felrettentik lombjukon a csöndet,
a síró felhők halkan rádköszönnek,
fürge csikók zablájukat kioldják.

Piros gyertyáit lobbantja az ünnep,
a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják,
minden vízen feszülnek a vitorlák,
torony körül vad csillagok keringnek.

Ha jössz, villámmal gyúlnak messzi fáklyák,
álmos virágok kelyhüket kitátják,
az érhetetlen égből gyöngy pereg,

a napraforgók szirmuk fényre tárják,
az Óra összecsukja csöndbe szárnyát,
lábadhoz ejti arcát s szendereg.

Anne Graham: Hogyan engedhette meg ezt Isten

          Sosem fogjuk elfelejteni azt a rettenetes terrortámadást, amely 2001. szeptember 11-én érte az  Amerikai Egyesült Államokat. Az ismert amerikai prédikátor, Billy Graham lánya, Anne Graham egy rádióinterjúban arra a kérdésre, hogyan engedhette ezt meg Isten, ezeket válaszolta.

Anne Graham: Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történt, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, menj ki a kormányunkból, és távozz az életünkből. És ő, mint aki tiszteli szabad elhatározásunkat, csendben hátrahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha kizárjuk az életünkből?

A legutóbbi történések fényében.... terrortámadások, iskolai lövöldözések stb., lássuk csak: Azt hiszem, ez akkor kezdődött, mikor Madeline Murray O'Hare panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben.

 Aztán valaki azt mondta, jobb, ha nem olvasunk Bibliát az iskolában...- a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd a felebarátodat, mint magadat. És mi azt mondtuk, rendben.

 Aztán dr. Benjamin Spock az mondta, ne fenekeljük el a gyerekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a személyiségük sérül, és lerombolhatjuk az önbecsülésüket. (Spock fia öngyilkos lett) És mi azt mondtuk, egy szakember biztos tudja, miről beszél, és azt mondtuk: rendben.

 Aztán valaki azt mondta, hogy jobb, ha a tanárok és az osztályfőnökök nem fegyelmezik a gyerekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És mi azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végeztessenek, és nem kell, hogy ezt elmondják a szüleiknek. És azt mondtuk, rendben.

Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, hogy nem számít, mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki - beleértve akár az Elnököt is - a magánéletében, amíg van munkánk, és a gazdaság jól működik.

Aztán valaki azt mondta, nyomtassunk újságokat meztelen nők képeivel és hívjuk ezt a női test szépsége feletti egészséges, természetes örömnek. És azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki tovább lépett, és meztelen gyerekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad szólás joga feljogosítja erre őket.

És jött a szórakoztató ipar, azt mondta, csináljunk TV- műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, erkölcstelenséget reklámozzák és a tiltott szexet. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, kábítószer- fogyasztásra, gyilkosságra, öngyilkosságra, és különböző sátáni témákat dolgoznak fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása gyermekeinkre, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy csak hadd menjenek, ha mindenki megy...

Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyerekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat. Talán, ha elég önkritikusan gondolkodunk, ki tudjuk találni. Azt hiszem, azt aratjuk, amit vetettünk.

" Kedves Isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályában? Tisztelettel, Egy Érintett Tanuló" és a válasz: " Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolákból. Tisztelettel, Isten."

Furcsa, milyen egyszerű az emberek számára megvetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkoznak, miért megy pokolra a világ. Furcsa, mennyire elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Furcsa, hogyan mondhatja valaki " Hiszek Istenben ", miközben a Sátánt követi, aki egyébként szintén "hisz" Istenben. Furcsa, milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre és mennyire nem a megítéltetésre. Furcsa, milyen gyorsan továbbküldjük viccek ezreit, és bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az Úrról szóló üzenetekkel tesszük ezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák. Furcsa, hogy az erkölcstelen, durva, vulgáris és obszcén dolgok szabadon áramlanak a világhálózaton, miközben az Istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolában és a munkahelyen. Furcsa, hogyan lehet valaki Krisztusért lánggal lobogó vasárnap, és láthatatlan keresztény a hét további részében.

Furcsa, hogy jobban érdekel, mit mondanak rólam az emberek, mint az, hogy mit mond Isten felőlem!

Tehát Isten a felelős?   

Szabó Magda: Hinni

Hinni szeretnék a kimondott szóban, 

Hinni az emlékekben, egy régi fotóban. 

Hinni szeretnék egy darabka kőben, 

Egy száraz faágban,vagy épp zöldelőben.  

Hinni szeretnék a könyv betűiben, 

A madarak dalában, a tiszta levegőben, 

Hinni a szóban, a segítő kézben, 

Hinni szeretném, hogy van miben hinnem.

Bob Gass: Engedd át Istennek!

„ Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!” 

(Zsoltárok 55:23) 

       Nehéz teherként nyomaszt egy szeretted helyzete? Sikertelenek a segítségére tett erőfeszítéseid? Engedd el, és hagyd, hogy Isten foglalkozzon vele!  Az elengedés nem azt jelenti, hogy abbahagyod a törődést; csak azt jelenti, hogy vannak dolgok, amiket te nem tudsz megtenni érte. 

       Az elengedés nem azt jelenti, hogy minden kapcsolatot megszakítasz; csak azt, hogy rájöttél, nem te okoztad a problémát, és nem is te tudod helyrehozni, vagy bármilyen módon irányítani a helyzetet. Azt jelenti: hagyod, hogy tanuljon a következményekből. Az elengedéssel elfogadod, hogy a végeredmény nem rajtad múlik. Az elengedés nem a másik hibáztatása, és nem a megváltoztatásával való próbálkozás, hanem az, hogy bölcsen felismered: csak magadon tudsz változtatni.  

       Ez is törődés, csak nem állandó gondoskodás. Ezzel támogatod anélkül, hogy megpróbálnád megjavítani őt, és ítélkezés helyett engeded, hogy ember legyen. Az elengedés azt jelenti, hogy ahelyett, hogy mindig beleavatkoznál a dolgaiba, és megpróbálnál ellenőrzésed alatt tartani minden lehetséges végkifejletet, inkább engeded, hogy a másik ember befolyásolja a saját eredményeit. Az anyáskodás és a túlzott védelem helyett hagyod, hogy szembenézzen a valósággal. Azt jelenti, hogy nem tagadod, hanem elfogadod a helyzetet. Ahelyett, hogy nyaggatnád, szidnád és vitatkoznál vele, megtanulod a saját hiányosságaidat kezelni.  

       Az elengedés azt jelenti, hogy ahelyett, hogy megpróbálnál mindent a saját vágyaidhoz igazítani, minden egyes napot úgy fogadsz, ahogy jön, és örülsz minden egyes pillanatnak. Azt jelenti, hogy kritika és irányítás helyett megtanulsz arra a célra összpontosítani, amelyre Isten elhívott. Azt jelenti, hogy nem kell bánkódva gondolnod a múltra, hanem a növekedésre összpontosíthatsz, és elkezdhetsz a jövőért élni. Az elengedés kevesebb félelmet és több szeretetet jelent.  

       A mai üzenet számodra ez: engedd el, és hagyd Istent dolgozni!

Forrás: www.maiige.hu

Szikszai Béni: Készül a holnap

Ezüstfény csillog az ágak között, 

fejem fölött a holdsarló száguld, 

harmat hintázik a leveleken, 

nincs leheletnyi nesz, 

lábaim zajtalan lépnek. 

Előttem most a tisztás kitárul: 

királyi agancsos kutatva kémlel, 

fejét emelve körültekint. 

Rókafi lohol, lapit a réten, 

fuvallatként suhan 

fejem fölött a macskabagoly. 

Hallgat a hangyaboly, 

szivárvány-lepkék sem lebegnek. 

A Hold sápadt fénye terül a tájra. 

Hallgat az erdő, 

de a csendben millió élet dalol, 

holnapra készül. Értelem nem érti, 

fül nem hallja meg 

a teremtő csendet. 

Csak a hit vallja, 

hogy a csend mélyén 

teremtő kézzel készíti Isten 

a holnapot...

Szikszai Béni: Csak Ő meg én

Mikor magam maradtam, 

bűneimtől vadul marattam 

kétségek között hánykódva, 

a szakadék peremén, 

nem volt ott senki, 

csak Ő meg én.  

Mikor bűnteher alatt roskadoztam, 

a kereszt felé lépni haboztam, 

a hányattatás kínzó éjjelén 

nem volt ott senki csak Ő meg én.  

Mikor felragyogott kegyelme fénye, 

valóság lett váltsága ténye 

a feltámadás reggelén, 

nem volt ott senki, 

csak Ő meg én.  

Ha majd rám borul az álom, 

szemeimet lezárom 

életem utolsó estelén, 

nem lesz ott senki, 

csak Ő meg én.

Károlyi Amy: Szó

Vannak csendek,  

mikor a percet 

átüti a szó. 

Nyiss ki ajtót és ablakot 

Isten a látogató.  

Hagyd minden dolgod, 

a szóra figyelj 

Oly ritkán hallható.  

Átömlik rajtad mint egy ölelés, 

mikor Isten meglátogat, 

Te vagy a hang, 

a szó.

Faludy György: Te azt, ami van…

Te azt, ami van a világon,            

metaforákká emeled,            

míg én itt lent a port szitálom            

s metaforákat keresek.        

                  

Bár nincs ambíciónk raktáron,            

könyvtárunk mégsem kevesebb.       

S ahogy kívánod és kívánom:            

szerelmünk lángja nem remeg.    

                 

Miért nem, kérdem. A papíron            

csak szuggerálom, ha megírom.    

Nem génektől jön a boldogság        

          

s nem a sors hozza el. Talány.            

Az ember ott kezdődik, mondják,            

amikor átlép önmagán.                 

Faludy György: A homlokomon nincs ránc

A homlokomon nincs ránc, pedig nemrég          

lettem hatvanöt. És hány védfalat          

és áttetsző kristálybúrát emeltél          

körém! Csak szétnéztél, s egy pillanat        

            

alatt megvolt. Ha felébredek reggel,          

még hunyt szemmel gondolok arra, hogy         

mily szép nap virrad, mert lelki szerelmed          

árnyéktalan s talán el sose fogy,       

      

s arra, hogy mindezért keveset adtam,         

csak annyit, hogy minden friss gondolattal          

felugrottam s rögtön hozzád szaladtam,      

      

s lelkem erdőszélén az őzeket          

bemutattam egymásután neked,          

de a farkast megtartottam magamnak.               

Serfőző Simon: Onnan hallom

Hányszor kereslek! S szólongatásom 

hangodat hiába hívja. 

Bekiáltok magamba is. Onnan hallom: 

legbensőmből szólsz vissza.

Illyés Gyula: Mert szemben ülsz velem...

Mert szemben ülsz velem s csak a te arcod látom 

s nincs mellette az enyém, 

ahogyan megszoktam a fotografiákon 

és előszobák tükörén;   

mert szemben ülsz s csupán rajtad s nem épp úgy rajtam 

látom az idő nyomait 

s önzésem azt hiszi, én a régi maradtam; 

a szívem elfacsarodik.   

Ha nézne úgy szemem, ahogy huszonöt éve 

s te akkor az vagy, ami ma: 

sose találkozunk! Egymást észre se véve, 

nem lelünk egymásra soha!   

Élünk bár egy időt, ha akkor a hajam már 

olyan, amilyen ma: fehér, 

lakunk bár egy szobát, nem én mellém akarnál 

feküdni, ha leszáll az éj.   

Véletlen ennyi kell - esélyek milliárdja! - 

hogy minden idők végzetes 

egyetlen egyeként birjalak, azt kívánva, 

egyetlen egyedként szeress?   

Mert szemben ülsz - hol is? Míg én itt egymagamban 

nézek vissza és kérdezek 

mint a célzóra, ha a golyó visszapattan, 

sebet én kapok, éleset.   

Mert szemben ülsz… Ne üljünk másképpen mi sosem már, 

csak egymás mellett, szorosan, 

mint a régi nyitott ülésen az utaspár, 

ha jéggel jött a szélroham.   

Üljünk mindvégig úgy, mint - emlékszel még, barátném? - 

akkor, repülve, szánon, ott, 

Sásdon, a hóviharban! tűrjem csak ostorát én, 

mellemre vonva homlokod.   

Szálljunk mindvégig így, hisz a szomj úgy lobog még, 

ha itt, vagy csillag-messze vagy, 

hisz csillag-űrt s időt ma is átkóborolnék, 

hogy megtaláljalak.

Balla D. Károly: Bemutatkozás

- Én az Ember vagyok - 

mondtam én, az Ember, 

de nem nyújtottam kezet.    

- Én a Halál vagyok - 

szólt a Halál, 

és barátságosan meglóbálta kaszáját.    

- Tudom, ismerlek - 

mondtam, 

és megpróbáltam mosolyogni.    

- Én az Élet vagyok - 

szólt az Élet, 

és felém rebbentette galambjait.    

- Örülök, hogy megismerhetlek - 

mondtam kedélyesen, 

de aztán váratlanul felüvöltöttem, 

amikor a galambok a vállamra szálltak.   

Somlyó György: Mellékdal egy szerelmesvershez

a Vers 

nem vallomás 

csak alkotás 

mindenkinek szól 

és senkinek sem 

teneked is és teneked sem 

üzenet sem 

és rejtelem sem 

nem csábítás 

nem ámítás 

nem rábeszélés 

nem kibeszélés 

nem akar semmit 

csak ezt a semmit 

nem kell komolyan venned 

s nem lehet félrevetned 

nem szabad zokon venned 

s nem kéri rokonszenved 

nem lehet szaván fognod 

s nem lehet megtagadnod 

nem is kell rá felelned 

csak nem lehet feledned 

virág 

mit bárki leszakít 

de amiből kinyílt 

a vágy 

a mag 

azért te vagy

László Noémi: Mondd el nekem

Mondd el nekem, 

miért nem vagy idegen, 

mozdulataid 

honnan ismerem, 

miért tudom rólad, 

amit még te sem? 

Mondd, meddig tűröd 

azt, hogy olvasom, 

mit ír a ránc 

tűnődő arcodon, 

hogy szótlanságod 

értem, hallgatom? 

Tanulod-e mi az, 

amitől félek, 

hol nyitott ajtót 

testemen a lélek, 

mit mondanék, 

amikor nem beszélek? 

Végül csak annyit: 

vigyázol-e rám, 

ha nem jut már 

eszembe a szezám, 

leszel-e testvérem, 

anyám, apám? 

Tudod-e, amit én 

nem tudhatok, 

amiről holdtöltekor 

álmodok, 

emlékszel-e, ha 

el vagyok feledve, 

s velem vagy-e, 

amikor nem vagyok? 

Álmomban, egyszer, 

súgva-settenkedve 

eljössz-e velem 

sétálni a csendbe, 

és engeded-e majd, 

ha megfagyok, 

hogy eltemessenek 

a tenyeredbe?   

Rajnai Lencsés Zsolt: Lélek és násztánc

Szavak nélkül nézlek, 

s fürkészlek. 

Csönd a pillantásban, 

érintés a mában, 

és az elmúlásban.   

Pillád ívén lágy tekintet. 

Puhán nézel. 

Nem igézel. 

Vajon mire gondolsz? 

Mily’ gondolat, s mennyi érzés 

(törődés, erény és féltés) 

tolong 

e tekintetkapu mögött, 

lélekrészeid között?   

Csak nézlek, 

s eltűnődöm, 

hogy fészke 

hol leleddz 

a benned szunnyadó vágynak, 

a szerelem-forrásnak, 

és a boldogságnak?   

Mondd, jártadban, hajad libbenése, 

mennyi puha lépést látott? 

S akartad-e felkutatni az Embert s a világot? 

Mosolyod árka hány csók neszezését itta 

úgy, hogy lényed hozzátapadt ama ritka 

“ tiéd-társ férfilényhez ”, 

kiben feloldódott éned titka 

s eggyé forrt a végtelennel?   

Voltál-e már nem “csak úgy”, 

hanem igazán boldog? 

Az izgalomtól repdesett-e szíved vadul, 

s közben kiszáradt-e már a torkod? 

Pillantásod néma titka, 

mondd, mily léthez tapad? 

S vágyad, kéjed 

nektár méze 

mely lény-lélekbe ragad?   

Keltél már remegő combokkal 

forró nászágyból úgy, 

hogy azt érezted 

mindenből kiforgattak, 

de mégis jó volt? 

Mert nem elvettek, hanem csak adtak, 

s szíved az összetartozásban feloldódott? 

Érezted már, hogy ami vagy, 

az nem Te vagy, 

s hogy alig találod a lépést 

és a gondolatot, 

de megmaradt a legfontosabb érzés, 

az, hogy “nagyon boldog vagyok!”?   

Érezted már, mikor összezavarja 

és felbolydítja 

elmédet egy gondolat, 

esetleg egy érzés, 

netán egy váratlan fordulat? 

S érezted, hogy mindeközben 

(izgalomban, s nem közönyben), 

új tere nyílik ki a létnek, 

úgy, mint születő csillag gyúl fel 

lámpásként az éjben?   

Mondd, ujjad selymét mily’ kézbe ejtenéd le, 

s fejed kinek az ölébe hajtanád le? 

Hol találsz bátorítást, és vigaszt, 

amikor elbizonytalanodsz? 

Milyen titkot leltél meg magadban ma, 

s mire döbbensz rá újra meg újra? 

Jött-e már, vagy még várod 

a férfit, aki elvarázsol? 

Ki felnyitja lelked, 

izgalomba hozza vágyad, tested, 

kinek létét egy életen át kerested? 

Kitől repdes szíved, ha rágondolsz, 

s amikor betoppan, a karjaiba omolsz, 

kivel szívvel és ésszel, 

markolással-kézzel, 

combbal és sóhajjal, 

tenyérrel-verítékkel 

ágyékkal-szeméremmel 

össze- és eggyé forrsz végre.   

Vágysz-e arra mondd, 

hogy lüktetése benned dobbanjon? 

Vágysz-e arra, hogy dobbanása együtt lüktessen 

a Te szíved dobbanásával, 

úgy, hogy közben 

nászotok gabaly-ölelése 

fullasztó verítékében 

éltető lélegzetét magadba lélegezd be?   

Vágysz-e arra, hogy együtt remegj vele, 

akkor is, amikor nem fázol? 

S hogy felolvadj benne, 

s elolvadj vele 

a létezésben?   

Mondd, érezted már, 

érezted, hogy egész nap nő vagy? 

Hogy lépéseid ringó-párzó csípőt fogannak 

minden talpletétnél? 

S érezted már minden percben 

a nász belső perzselését, 

úgy, hogy tudtad, ez a hőség 

nem más, mint a nőség?   

S ilyenkor vágytál-e arra, 

ne nyúljanak hozzád, 

hogy átélhesd, 

napokig átélhesd 

a belső tüzek lángját? 

Kívántad-e, hogy 

vágyaid hevét ne oltsák el, 

és ne csillapítsák? 

Még ne! 

El ne siessék! 

Inkább, ama férfi lobogni hagyja, 

mert e tüzek új teret nyitnak 

a vágyban és érzésben, ritka 

titkát a gyönyörnek, 

ami perzsel, de lángjai ölelnek.   

S aztán! 

Mikor már másra nem is tudsz gondolni, 

sem mérlegelni, vagy fontolni, 

hanem napok óta minden percben azt érzed nő vagy, 

gyulladáspontig izzott hő vagy, 

akkor, de csakis akkor 

érhessen hozzád ama férfi, 

ki tudja, és jól érti 

lelked nyitját, 

tested titkát, 

és oltsa el akkor lassan 

a hús hevét, mint a katlant, 

a forró-kifogyhatatlan 

perzselésed, 

amit, ha ügyesen végez, 

nászotok végére új lángra éleszt.   

Mondd, kívántál-e ily létet magadnak, 

miközben a hajnalok hasadnak, 

s az évek szaladnak? 

Kívántál-e ily férfit melléd, 

aki előbb ismer, aztán szeret, 

és vágyik Rád, 

s ha mellőle elsodródsz, keres. 

Ki szellemi társ, 

lelki barát, 

odaadó szerelmes, 

jó szerető, 

ki hozzád mindig hűséges, 

akinek csak Te kellesz és

s aki egészen, csakis a Tied?   

Nos, készülj fel, 

hogy el ne szalaszd, ha érkezik! 

Hogy felismerd! 

De lejjebb ne add a mércét, 

nehogy mást fogadj életedbe, 

hanem csak olyat, aki méltó Rád: 

aki érti és szereti gondolataidat 

ismeri érzéseidet, 

és aki elismer. 

Aki vágyik Rád, 

aki ég és lobban érted, 

akinek nem kell azt mondanod: “érted?” 

Aki jól ért, mert ismer és szeret, 

aki neked és érted teremtetett, 

mint Júliának Rómeó, 

vagy Évának Ádám.