2023. január 6., péntek

Szente B. Levente: (Szelíden)












aznap haját bontotta a dió 
pompájában a maga teljében 
hajlott hátú vén fa állt fölöttünk 
akár az egyetlen megmaradt fényképen 
mi ketten szinte tétován 
kezed kezem fogta éppen 
hajad arcodba fújta a szél 
bal kezeddel megigazítottad 
előre néztél szelíden 
szépen és ártatlanul nevettél 
pitypangeső közeledett felénk 
aztán az a pillanat 
az a csodás pillanat amikor 
csak álltunk kissé remegve 
majdnem bátortalan ott ölelt át minket 
a félárnyék a napfény a szél 
és körüllengett a rét illata 
a sok ezer virágot meg a fákat véltük hallani 
a közeli patak csacsogó suttogás volt 
miként az érett eper ajkad nyitva 
én megértettem valamit – 
a távoli felhők buja összevisszaságát 
a madarak röptét hogy őket sose irigyeljem 
fejemben hangok jöttek-mentek 
furcsák tiszták akár a régi éden csillagvirág zenéje 
én föléd hajoltam egészen 
csöndesen mély tisztelettel szóltam 
nézd kedvesem hát nem csodálatos 
nézd a szitakötőt 
násztáncát éppen nekünk járja 
te megcsókoltál 
s a diófára kacsintottál 
lehajló ágára kötöttél egy piros pántlikát 

Grecsó Krisztián: Amiből nekem kellene

Hogyan mondjam másképp, hogy magamat szintén. 
Nem tudom, pedig kevés és pontatlan is így. 
Benyitottál, mint elhagyott barakk szuvas léckapuján. 
Nem hittem előtted, hogy ez lennék, hogy ez. 
Dadogok, mint ijedős angyalok, mint a hajnali visszhang. 
Abban a nyavalyás raktárban kezdtél az első napon. 
Amikor a világosságot teremtik egyébként, és látják, hogy jó. 
Látlak a csavarozott polcok között, látom, ahogy állsz. 
A nyolcadik kerület kátrányos gyomra emészt meg. 
Mindent adni fel, és cserébe csak szerelem. 
Hajlongtak a girhes muskátlik, akárha színészek. 
Végigmondtad az életet, mint előzményt. 
Az erkély kalitkájában elsuttogott évkoszorúk. 
A cingár tuja petyhüdt ágtestét marta így a fagy. 
Abból vagy, amiből nekem kellene lennem. 
Mint magamat szeretném, de ez sem mindenestül igaz.   

Kányádi Sándor: Érzelmes költemény

emlékezzél meg rólam is egyszer 
te huszonegyedik századi 
szelíd kecskepásztor 
míg félkönyökre dőlve 
egy tisztáson szalonnázol 

tudtam egy könyvrevaló 
dűlő- és határnevet 
s forrásokat melyekből 
ha tenger nem is de egy jókora tó 
kicsurgott azóta 
falvak városok 
utcák nevét tudtam 
s hidakét 
földrészeket jártam be 

álltam az ararát lábánál 
a vezúvon s az empire state 
building tetején 
falut fűthettek volna 
kézfogásaim szétosztott 
s kapott melegével 
ha még idejekorán beér 
a bioenergetika 

emlékezzél meg hát rólam is egyszer 
te huszonegyedik századi 
szelíd kecskepásztor 
mikor bicskádat bekattintva 
nekihasalsz és jót iszol 
a forrásból 

2023. január 5., csütörtök

Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék




Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy rossznak lenni sokkal 
mulatságosabb, mint jónak lenni. 
Folyton jónak lenni iszonyúan unalmas és amellett fárasztó is. 
Ha sokáig ülsz mozdulatlanul egy széken, elzsibbad a lábad. 
Ha késsel, villával igyekszel enni, kirepül a hús a tányérodból. 
Ha egészen tisztára mosod a kezed, a többiek már rég asztalhoz ültek, mire elkészülsz. 

A felnőttek folyton csak azt mondják: 
– Legyél jó ! 
Meg azt, hogy: 
– Ne legyél rossz ! 
Meg azt, hogy: 
– Fogadj szót ! 
Meg azt, hogy: 
– Viselkedj rendesen ! 

Könnyű azt mondani. Mert hiába mondják azt a felnőttek, hogy addig örülj, 
amíg gyerek vagy, minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy felnőttnek 
lenni sokkal jobb. 
A felnőtt azt a ruhát veszi fel, amelyik eszébe jut. 
Ha tűzoltó szirénát hall, nyugodtan kihajolhat az ablakon. 
Akármennyire kimelegedett, mindig ihat vizet. 
Olyan halkan köszönhet, ahogy csak akar. 
És nem kell akkor lefeküdnie, amikor a legérdekesebb a tévé. 
De ez még nem minden! 
A felnőtt azt csinál, amit akar, a gyereknek pedig azt kell csinálnia, amit a felnőtt akar. 

A felnőtt folyton rászól a gyerekekre: 
– Vedd fel a pulóvered! 
– Mosd meg a kezed! 
– Ne rágd a körmöd! 
– A lábad elé nézz! 
– Rakd el a játékaidat! 

És ha a gyerek nem fogad szót, akkor az következik, hogy: 
– Hányszor mondjam, hogy mosd meg a kezed, így nem lehet asztalhoz ülni ! 
– Hányszor mondjam, hogy vedd fel a pulóvered, meg akarsz fázni ? 
– Hányszor mondjam, hogy a lábad elé nézz, mert orra fogsz esni ! 
– Hányszor mondjam, hogy ne rágd a körmöd, még nézni is rossz! 
– Hányszor mondjam, hogy rakd el a játékaidat, mindig én rakodjak utánad ? 

És ha a gyerek még mindig nem fogad szót, akkor következik hogy: 

– MONDD, ÉDES FIACSKÁM, HÁNYSZOR MONDJAM MÉG, HOGY: 
– Vedd fel a pulóvered! 
– Mosd meg a kezed! 
– Ne rágd a körmöd! 
– A lábad elé nézz! 
– Rakd el a játékaidat! 

HÁNYSZOR MONDJAM? HÁNYSZOR MONDJAM? HÁNYSZOR MONDJAM? 

És a felnőttek ezt olyan sokszor tudják mondani, hogy a végén a gyerek mégiscsak szót fogad, 
és megmossa a kezét, 
és felveszi a pulóverét, 
és a lába elé néz, 
és nem rágja körmét, 
és elrakja a játékait, 
és akkor a felnőtt végre boldog. 

Van olyan felnőtt, aki úgy boldog, hogy mosolyog, és azt mondja: 
– Látod, fiacskám, tudsz te jó is lenni! 
De van olyan felnőtt is, amelyik akkor is csak a fejét csóválja,
amikor végre boldog, és azt mondja: 
– Mondd, fiacskám, nem tudtál volna mindjárt szót fogadni? 
Nem tudom, miért van az, hogy a felnőtt csak akkor igazán boldog, 
ha a gyerek jól viseli magát. Mi öröm van abban? 

Én egészen másmilyen felnőtt volnék, és annyi mindennek örülnék. 
Először is annak örülnék, hogy azt csinálhatom, amit akarok. 
Ha én felnőtt volnék, akkor sosem ülnék a széken, hanem mindig térdelnék. 
Fehér kesztyűs kezem végighúznám minden vaskerítésen. 
A fogmosó pohárban csíráztatnám a datolyamagot. 
Megennék egy-egy nagy tábla csokit minden ebéd előtt. 
És valószínűleg kézzel fognám a legyeket. 
Persze csak akkor, ha addig megtanulnék legyet fogni. 
Ha én felnőtt volnék, akkor örökké tornacipőben járnék. 
A leves után mindig meginnék két pohár vizet. 
Hátrafelé mennék az utcán. 
Minden kóbor macskát megsimogatnék. 

És valószínűleg nagyon éleseket füttyentenék, hogy mindenki megijedjen és odanézzen. 
Persze csak akkor, ha addig megtanulnék két ujjammal a számban füttyenteni. 
Ha én felnőtt volnék, akkor vendégségben mindig kalimpálnék a lábammal a széken. 
Sose fújnám ki az orrom, csak szipognék. 
Sose törölném meg az ajtó előtt a sáros lábam. 
Tartanék otthon egy igazi zsiráfot, aki az ágyam előtt aludna. 
És valószínűleg minden kertes ház kapuján becsöngetnék. 
Persze csak akkor, ha már nem félnék a harapós kutyáktól. 

Ha én felnőtt volnék, megnősülnék, és olyan lányt vennék feleségül, 
aki sikít ugyan, ha meglát egy levelibékát, de nem mondja rá, hogy undorító, és pfuj. 
Aki olyan szappanbuborékot tud fújni, ami sose pattan el. 
Aki megijed, de nem haragszik, ha egy papírzacskót durrantok el a füle mellett. 
És erősen rá tudja kötni a zsineget a sárkányomra. 
Én meg a lány, akit feleségül vennék, annyit mászkálnánk négykézláb a padlón, amennyit jólesik, és közben olyan hangosan fújnánk a papírtrombitát, ahogy csak tudjuk. 

Mi ketten lennénk a felnőttek, és így senki se szólhatna ránk, hogy hagyjuk abba, mert megőrül. 
Ha én felnőtt volnék, megnősülnék, és olyan lakásban laknék, 
ahol labdázhatok a szobában, tölgyfát nevelhetek cserépben, 
aranyhalat tarthatok fürdőkádban, és soha semmit nem kell kidobni, 
mert mindennek akad hely, amit hazahozok, akár lehullott vadgesztenye, akár 
rozsdás vasszög, akár összecsomózott spárga, akár eldobott villamosjegy, akár beteg sündisznócska. 

A házban, ahol laknánk, csupa olyan néni és bácsi lenne a szomszédunk, 
aki megengedi, hogy megfogjuk a kanárimadarát, megkínál bennünket 
a frissen sült sütemény szélével, elküld minket a boltba bevásárolni, 
és nekünk adja a színes cédulát, és mosolyogva bíztat minket, ha focizunk az ablaka alatt. 

Ha én felnőtt volnék és megnősülnék, sok gyerekem lenne, 
mert szeretek olyan játékokat játszani, amihez sok gyerek kell. 
A sok gyereknek én lennék a papája, és a lány akit feleségül veszek, a mamája. 
Én meg a lány, akit feleségül veszek, meg a gyerekek egész nap csak játszanánk. 
Fogócskát, bújócskát, szembekötősdit. 
És amikor még több gyerekünk lesz, akkor futóversenyt, ugróversenyt, 
dobóversenyt, és rollerversenyt is rendezünk. 
Mindig én fogok nyerni, és akkor a gyerekek büszkék lehetnek az apukájukra. 

A mi gyerekeink sose árulkodnának, 
sose verekednének, 
sose sírnának, 
és sose akarnák elvenni a mi játékainkat, mert én nem szeretem az árulkodós, 
verekedős, sírós gyerekeket, akik mindig el akarják venni a más játékát. 
A mi gyerekeink mindig annyit rosszalkodhatnak majd, mint én meg a lány, 
akit feleségül veszek, de nem többet mert az nem igazság. 
Vendégségben mindnyájan egyformán fogunk kalimpálni a lábunkkal 
a széken, ebéd előtt elosztjuk majd egymás közt a nagy tábla csokit, 
valamennyien hátrafelé megyünk az utcán, és mindegyikünk megsimogathatja 
a kóbor macskát, persze csak szép sorban, egymás után. 
Tavasszal minden gyerek egyforma léggömböt kapna, 
csak az enyém lenne kicsit nagyobb, mert én vagyok az apukájuk. 
Nyáron minden gyereknek egyforma nagy fagylaltot vennék, 
csak magamnak vennék kicsit többet, mert én vagyok az apukájuk. 
Ősszel minden gyerek beleléphetne a pocsolyába, de én lépnék bele
a legmélyebbe, mert én vagyok az apukájuk. 
Télen minden gyerek felmászhatna a hóbuckára, de én 
másznék fel a legmagasabbra,mert én vagyok az apukájuk. 

Ez így igazság, mert ha 
ők kapják a nagyobb léggömböt. 
ők kapják a több fagylaltot, 
ők léphetnek a mélyebb pocsolyába, 
ők mászhatnak a magasabb hóbuckára, 
akkor mi öröm van abból, hogy felnőtt vagyok ? 
Csak lennék már felnőtt! 
De most még kicsi vagyok, és ahhoz hogy nagy legyek, 
még sokat kell nőnöm. 
És addig amíg nem növök sokat, szót kell fogadnom, 
és kezet kell mosnom, 
és fel kell vennem a pulóverem, 
és a lábam elé kell néznem, 
és nem szabad a körmöm rágnom, 
és el kell raknom a játékaimat. 

A többiről nem is beszélve, mert még nagyon sok minden van. 
Ha majd felnőtt leszek, akkor 
maszatos kézzel ülök asztalhoz, 
és mindig rövid ujjú trikóban járok, 
és nem nézek a lábam elé, inkább orra esek, 
és tövig rágom minden körmömet, 
és szerteszét dobálom a játékaimat. 

A többiről nem is beszélve, mert még nagyon sok minden van. 
Jaj, de jó lesz, ha már felnőtt leszek! 
Csak egyet nem értek. 
Az én apukám és anyukám már felnőtt. 
Miért mossa meg mégis a kezét, 
miért veszi fel mégis a pulóverét, 
miért néz mégis a lába elé, 
miért nem rágja mégsem a körmét, 
miért rakja el mégis rendben a holmiját ? 

Meg fogom kérdezni tőlük egyszer. 

2023. január 2., hétfő

Zelk Zoltán: Télapó és a hóember



Én egy csókától hallottam, 
csóka a toronytól, 
a torony meg tavaly télen 
hallotta a Holdtól, 
ha igazat mondanak a 
csókák és a tornyok, 
akkor én is tinéktek most 
színigazat mondok. 

Így kezdte a Hold, a torony, 
a csóka is így szólt:
az udvaron egy hóember 
mit gondolt, nem gondolt, 
azt gondolta, dehogy fog ő 
egész télen állni, 
ő lesz az első hóember, 
ki megtanul járni.  

Ennyit gondolt a hóember 
egy szóval se többet, 
s indulna már, mikor hallja, 
jó estét köszönnek, ő is köszön, 
ő is mondja: 
“Jó estét kívánok!” 
s látja, hogy egy piros csizmás 
öregember áll ott.  

“Jó, hogy jöttél, öregember, 
épp ebben a percben 
gondoltam, hogy útra kelek, 
induljunk hát ketten. 
Látom, nagyon öreg lehetsz, 
fehér a szakállad, 
lehet, hogy a világot már 
kétszer is bejártad.”  

“Körül bizony kétszer, százszor 
és még százezerszer- 
feleli nagy nevetve a 
piros ruhás ember, 
de nem gyalog, úgy nem győzném, 
hanem szánon járok, 
úgy nézzél rám, te hóember, 
a Télapót látod!”  

Így történt, hogy akkor este 
-látta aki látta- 
együtt szállt fel a hóember 
s Télapó a szánra, 
együtt vittek ajándékot 
házról házra járva, 
míg csak üres nem lett végül 
a Télapó zsákja.  

Ahány házba csak bementek, 
ahányból kijöttek, 
lett a répaorrú vándor 
egyre-egyre könnyebb, 
várták őket minden házban
kályhával, meleggel, 
így olvadt el reggelre az 
útra kelt hóember!

Ady Endre: Téli Magyarország

Magyar síkon nagy iramban át 
Ha nyargal a gőzös velem 
Havas, nagy téli éjjelen, 
Alusznak a tanyák. 

Olyan fehér és árva a sík, 
Fölötte álom-éneket 
Dúdolnak a hideg szelek. 
Vajjon mit álmodik? 

Álmodik-e, álma még maradt? 
Én most karácsonyra megyek, 
Régi, vén, falusi gyerek. 
De lelkem hó alatt. 

S ahogy futok síkon, telen át, 
Úgy érzem, halottak vagyunk 
És álom nélkül álmodunk, 
Én s a magyar tanyák.  

2023. január 1., vasárnap

2023




Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

2022. december 30., péntek

Vörösmarty Mihály: A merengőhöz

                                   
                           








Laurának 

Hová merűlt el szép szemed világa? 
Mi az, mit kétes távolban keres? 
Talán a múlt idők setét virága, 
Min a csalódás könnye rengedez? 
Tán a jövőnek holdas fátyolában 
Ijesztő képek réme jár feléd, 
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában, 
Mert egyszer azt csalúton kereséd? 
Nézd a világot: annyi milliója, 
S köztük valódi boldog oly kevés. 
Ábrándozás az élet megrontója, 
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz. 
Mi az, mi embert boldoggá tehetne? 
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, 
A telhetetlen elmerülhet benne, 
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. 
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket; 
A látni vágyó napba nem tekint; 
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget: 
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt. 
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt, 
Ki életszomját el nem égeté, 
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt, 
Földön honát csak olyan lelheté. 
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába: 
Egész világ nem a mi birtokunk; 
Amennyit a szív felfoghat magába, 
Sajátunknak csak annyit mondhatunk. 
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek, 
Megférhetetlen oly kicsin tanyán; 
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek, 
Zajától felréműl a szívmagány. 
Ha van mihez bizhatnod a jelenben, 
Ha van mit érezz, gondolj és szeress, 
Maradj az élvvel kínáló közelben, 
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress, 
A birhatót ne add el álompénzen, 
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz: 
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen, 
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz. 
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát; 
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár, 
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát, 
Egész erdő viránya csalja bár. 
Maradj közöttünk ifju szemeiddel, 
Barátod arcán hozd fel a derűt: 
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el, 
Ne adj helyette bánatot, könyűt. 

(1843. február vége – március eleje)  

Várnai Zseni: Szeretni

Szeretni ezt az életet, 
az egyetlent a végest, 
Szeretni még ha bánt is, 
ha mostohánk is néhanap, 
de kék az ég, és süt a nap, 
van benne boldogság is. 

E szép és szőrnyű kor során 
csodákat tesz a tudomány 
a titkok titka tárul, 
a tudás fája lombosul, 
de atom felhő tornyosul: 
mérges gyümölcs a fárul. 

Nem ölni, vért nem ontani, 
a tüzeket eloltani, 
s nem gyújtani, hogy égjen 
ország és város, hol a nép 
gyönge megvédi életét 
s hogy békességben éljen. 

Még harcok dúlnak lángban ég
a megbolygatott messzeség, 
madár se leli fészkét 
futnak az erdő vadjai, 
csak borzalomról..hallani: 
Világ teremts már békét! 

Fogyó hold már az életem, 
de dolgom még töméntelen, 
még tenni, adni vágyom… 
Csak lenne még erőm elég, 
zengni a béke énekét… 
e felbolydult világon! 

Csak élni, élni emberek! 
Időnk oly gyorsan el pereg, 
egy perc csupán az élet… 
de ez a perc lehet csodás 
teremtő munka, alkotás 
amely megőriz téged! 

Móra Ferenc: A szeretet az élet

Ha majd az ige bételik, 
S az igért óra érkezik, 
Az Örökkévaló szemén 
Általragyog egy röpke fény, 
És a föltámadás igéivel 
Az arkangyalnak jőni kell. 

Az angyal szót fogad neki: 
Aranyvesszővel megveri 
Mohos sírhalmok oldalát, 
És zengi ébresztő dalát: 
Reggel van! Ujra nap süt! Emberek, 
Ébredjetek, ébredjetek! 

A hosszú rabság véget ér, 
A földre újra visszatér 
Az élet, s boldog vígalom 
Zajátul zeng völgy és halom, 
Hogy száműzetve elfut a halál, 
S az angyalfecske egyre száll. 

De sok-sok sírhalom felül 
Tovább repül kedvetlenül, 
Aranyvesszője nem suhog, 
Ajaka szomorún susog: 
Nektek nincsen miért ébrednetek, 
Mert senkit sem szerettetek! 

(1907)  

2022. december 28., szerda

Fekete István: Ünnep után












Elmúlt az ünnep, fáradt a város, 
sötét szobákban kopott fenyők, 
bús gyertyacsonkok és álmos mackók, 
bádog vasutak és törött hajók, 
künn hull a hó az ablak előtt. 

Künn hull a hó. A nagy erdők alatt 
mint néma árny oson a róka. 
Surran a patak mohos híd alatt, 
sziszegő szél sepri a partokat, 
s dúdol magának tegnap óta. 

Régi a dal és régi az ünnep, 
a tél havas csókja most meleg, 
és tiszta, mint a szálló, szűzi hó, 
mint az imádság, a legutolsó… 
Itt nem múltak el az ünnepek.  

Szép Ernő: Ki tudja?

Ki tudja fáj vagy inkább jól esik 
A falevélnek hogyha meghajol, 
Mikor egy nagy csepp eső ráesik. 

Ki tudja hogy ezüst-e vagy smaragd, 
Gyémánt, arany, parázs vagy tán fehér 
A csillag mely fönn az egen ragad. 

Egy pillantás ki tudja hova vész. 
Ki tudja milyen hosszu egy sohaj. 
Ki tudja hogy a szív milyen nehéz. 

Ki tudja az árnyék miből lehet. 
Ki tudja mért repült fel a madár. 
Ki tudja mit mondott a lehelet. 

Ki tudja az őszi barack szaga 
Honnan van? Mi az az íz, hogy van az? 
Mitől édes könny, ajk és malaga? 

Ki tudja merre mennek a halak. 
Ki tudja hol lopózik a halál 
A tengerben meg minden víz alatt?   

2022. december 27., kedd

Jékely Zoltán: Háborúról












Kérdezzétek csak meg a köveket: 
akarták-é ezt a históriát? 
Faggassátok a földet, az eget: 
Kellett nekik ez az iszonyúság? 

Vegyétek sorra az állatokat, 
kikkel egy-földön élünk idelent: 
akartak-é ily szörnyű dolgokat? 
Legfeljebb a hiéna mond igent. 

Fogjátok vallatóra a Napot, 
szólíttassék a négy örök elem, 
Míg mélyből-magasból ránk nem zokog 
a lelketrázó, óriási NEM! 

Csak néhány ember szegi fel fejét, 
s habzó szájjal, dühöngő-esztelen 
hörgi világgá vad feleletét: "
"Igen, igen! Én akartam, Igen!”  

Bertolt Brecht: Dal a jó emberekről


A jó embereket arról ismered meg 
Hogy jobbá lesznek 
Ha megismered őket. A jó emberek 
Vendégül látnak, hogy épüljenek, mert 
Abból okul az ember, ha figyel 
s ha mondanak is néki valamit. 


De ők egyúttal 
Jobbá teszik azt, aki rájuk néz és
Azt akire néznek. S nem azáltal, hogy betevő falathoz 
Vagy a fényre segítik, inkább 
Azért, mert tudjuk: élnek ők, s a világot 
Megváltoztatva használnak nekünk. 


Ha fölkeressük, otthon leljük őket. 
Nem felejtik, tulajdon régi arcuk 
Milyen volt az utolsó találkozáskor. 
Bármennyire megváltoztak is 
– Mert éppen ők oly változandók – 
Legföljebb fölismerhetőbbek lettek. 


Olyanok, mint egy ház, mit együtt építettünk 
Nem kényszerítnek rá, hogy benne lakjunk 
S néhanap meg sem engedik. 
Bármikor elmehetünk hozzájuk 
nagyságunk legszerényebb öltözetében 
Csak jól nézzük meg, mit viszünk magunkkal. 


Tudják a módját, hogy kell ajándékot adni: 
Már eldobták, – most meglelték, s nevetnek. 
De abban is hagyatkozhatsz reájuk, 
Hogy ha önmagad elhagyod 
Elhagyod őket is. 


Ők, ha hibáznak, csak nevetünk: 
Mert ha rossz helyre tettek egy követ le 
Rájuk tekintve látjuk 
Hol lesz jobb helye a kőnek. 
Lessük mindennap keresetlen figyelemmel 
Hogy keresik meg mindennapi kenyerük. 
Valami rajtuk kívül álló 
Ügyben érdekeltek ők. 


A jó emberek dolgot adnak nekünk. 
Magukban, úgy látszik, sehogysem boldogulnak. 
Minden megoldásukban új feladat feszül. 
Veszélyes pillanatokban, ha süllyed a hajó 
Meglátjuk hirtelen, hogy tágra nyílt szemük rajtunk pihen. 
S habár nem tetszünk nékik, így ahogy vagyunk 
Ők velünk tartanak mégis, velünk. 

Garai Gábor fordítása

2022. december 25., vasárnap

Trausch Liza : Karácsonyi kapunyitás




" És az Ige testté lett és lakozott mi közöttünk, és láttuk az ő dicsőségét." 
János 1,14a  

            Karácsony az az ünnep, amikor a mennyei világ betört ebbe a látható világba. Isten meg tudja tenni, hogy az ember egy pillanat alatt lát. Amikor az ember az Édenben megvakult, Isten hagyott egy nyitott kaput. Látni már nem látták Istent, de hallották. Isten kegyelmesen a bűn állapotában is hagyott egy kaput, ezért tudunk megtérni. Karácsonyi üzenet, hogy az Ige emberré lett, láthatóvá lett. A szemén keresztül láthatja az ember a láthatatlan Isten képét. Bár örülnél most a karácsonyi kapunyitásnak! A kicsi gyermekben láthatóvá lett Jézus a szem számára. A tanítványok és János arról tesz bizonyságot: mi láttuk! Mindenki látta? Nem! Csak azok, akik mondják. Mit látott a világ karácsonykor? Egy fáradt, nyomorult asszonyt, aki szülni készült, és nem volt hol. Egy agyonhajszolt férfit, és egy gyermeket, akinek nem volt helye. Látta a világ az ő dicsőségét? Nem! A pásztorok látták, a bölcsek látták. Amikor szülei felvitték Jézust a templomba, Simeon és Anna is látta. A világ Jézusban egy vándortanítót látott, akiről azt mondták, hogy törvénytaposó. Nem tartja meg a szombatot. Istent Atyjának meri mondani. Hát kicsoda ez? - kérdezi a világ. Miért feszítik meg? Istenkáromlásért. Páran mégis elmondják: mi láttuk! Lévi látta, és követte őt. Látták az ötezer megvendégelésénél. A tanítványok látták a viharban. Kérdezik is: "Kicsoda ez?" Szeretném kérdezni: és te láttad?! Mi láttuk! - mondja János. Benne vagy ebben a miben? Volt-e már olyan az életedben, amikor egy pillanat alatt tudtad, mondtad, hogy ez az Isten volt?     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből