Kettesben...

2023. március 19., vasárnap

Fodor Ákos: Is

Nagy pohárból is

lehet kicsit kortyolni.

– Ez is: szabadság!

Fodor Ákos: Magán-inferno

akiről rossz jut

eszembe: sosincs neve

— csak története

Fodor Ákos: Benső beszéd egy alexandriai kávéház teraszán

Kiáltsd utána, vagy súgd a fülébe

annak, ki távozik (vagy csupán távolodik,

útra készül, vagy haldoklik) — mindenképpen

kiáltsd ki, vagy suttogd el csak egyetlen jó tettét.

Egyetlen jó tette ugyan kinek ne volna?

Helyénvaló, mindenek felett helyénvaló így tenni

s nem, mintha kikre tartozik, vagy kiket érint,

nem tudnák: ám ő, éppen ő, az Ismeretlentől

nyűgözve és remegve, boldogan ocsúdhat, hallván

és beléfogódzhat az elszakadás pillanatának

szédítő szakadéka fölé kilépve; beleburkolódzhat

az elszakadás pillanatának dermesztő fagyától ütve

— a többi úgyis: csönd.

Kiáltsd, vagy suttogd:

egyetlen jó tettét ajándékozd a Nincstelennek,

a Rémült Indulónak.

Erre persze készülni kell, meg kell keresni s elől tartani

kiről-kiről — legalább egy — ilyen történetet.

S ez még időtöltésnek sem érdektelen.

Fodor Ákos: Antipátosz

Nincs „jutalom”, nincs

„büntetés” – csakis

következmény van.

Elmondhatatlan ködben élek
hogy nem tudom már hogy ki vagy
de azt remélem megérintem
a ködben a halántékodat

üvegverőfény bőrpalánta
magától elzárt lányalak
de kinyúlok az éjszakába
és megérintem hogy ki vagy.

Biró Botond: Jött, de...

„ Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt.” (Jn.1,11)

Milyen szomorú az, mikor az tieid között vagy, és mégis olyan idegennek érzed magad, olyan egyedül, mintha nem is egymáshoz tartoznátok. Sokszor érezhetjük így magunkat a családunk, barátaink, munkahelyi, iskolai, gyülekezeti közösségeinkben, ahol nem testvérként, nem barátként, nem szeretetként, hanem inkább ellenségként tekintenek ránk. Ahol valami oknál fogva kiközösítenek, keresztül néznek rajtunk, nincs hely számunkra vagy épp teljesen közömbösek velünk. Amikor a helyedet keresed és valahogy azzal szembesülsz, hogy nincs számodra hely, nincs ki befogadjon, aki melléd álljon, aki azt mondja neked .. jó, hogy vagy; jó, hogy jöttél; hogy itt vagy, megérkeztél.

Az övéi közé jött, vagyis azok közé, akiket ismer, s akik ismerniük kellene Őt, akik számára nem kellene idegen legyen, mégis valami akadály, fal van közöttük. Valami oknál fogva nem tudják befogadni, kívül marad az, aki azért jött, hogy épp mi ne maradjunk kívül, távol attól, amit nekünk készített az Úr. Emberek sokasága vágyik az igazira, aki mindent megváltoztat, akivel minden más lesz, világos, tiszta, békés, egészséges és, aki lehetővé teszi azt, hogy lássuk a valóságot. Mégis azt olvassuk, nem fogadták be, s olyan szomorú mikor azt hallod, valaki kívül marad, nemcsak mint gyermek, hanem mint, aki az Istennek Fia, az, aki által lett a minden, akitől van mindenünk, és mégis számára nincs hely. Nem fogadni be, mert félünk, hogy elvenni akar, miközben adni szeretne; nem fogadni be, mert félünk felkavarja az életünket, pedig, csak újjá akarja formálni, szabaddá tenni, áldottá, jobbá; nem fogadni be, mert félünk, hogy az a változás, amit Ő hoz nem fog tetszeni. Nem fogadjuk be, mert azt mondjuk, nem ismerjük, pedig megismerhető lenne, ha szóba állnánk vele és engednénk közeledni hozzánk; nem fogadjuk be, mert ...te befogadtad? s ha nem, akkor mi az akadálya, hogy befogadd? Akik befogadták, mindent is megtettek azért, hogy még inkább betöltse őket, hiszen azt olvassuk a tanítványok felől, mindent készek voltak otthagyni, odaadni csak vele lehessenek. Sokszor épp azon dolgoktól, személyektől tartjuk távol magunkat, amik a javunkat szolgálnák, épülésünket, hitünket, örök életünket. S mivel az Istent is távol tartjuk magunktól, vagy magunkat tőle, ezért nem is tudjuk felismerni mi az, amit adni szeretne, miről is szól az az élet, amire elhívott, de azt sem, hogy valójában kicsoda Ő. Nem fogadták be, de Ő mégis újra és újra megáll az ember előtt, a nép előtt és zörget, bízva abban, hogy egy napon megnyílik az ajtó és befogadást nyer, s aki befogadja, Ő benne örök életet nyer, mert nem elítélni jött e világot, hanem megmenteni azt.

Forrás: Napi Ige és gondolat

2023. március 15., szerda

Simek Valéria: Szalmaszagú nyár

Az udvar végében a zsongó

nyári csendben a diófa

alatt üldögélsz. Melletted

púposan áll a szalmakazal,

mintha csépléskor a nappalok

forróságát is belerakták volna.

Innen kitágul a hullámos

dombvidék. Itt merészeket és

nagyokat gondolsz.

Ide folyik a csend a hegyekről.

Kutyád tisztességgel megugat,

alig enged hozzád.

Meleg öleléssel átfogsz, és

titkosan egymásra nézünk.

A nyár ölében a padon

melléd ülök, és együtt hallgatjuk

a falu felől érkező harangszót.

Jóna Dávid: Várok

Egész életemben várok,

egy telefonhívásra, zöld lámpára, napos időre,

várok egy ismerős arcra, lelkem akarta hőre.

Várok a gólra, a változásra, egy mozdulatra, egy döntésre,

arra, hogy elindulhassunk, s várok a megérkezésre.

A kapásra, a refrénre, a gyógyulásra,

egy nyitott ajtóra, egy újabb feladatra,

egy érdekmentes társulásra,

és végre egy megbukott árulásra,

ahol meztelenség vár az álruhásra.

Várok valamire, arra, hogy elkezdődjön,

hogy vége legyen,

hogy végre legyen….

Várok arra, hogy összegyűljön, hogy elfogyjon,

hogy megerősödjön, hogy válasszon, hogy elkopjon,

hogy adjon, hogy megmaradjon,

hogy álljon meg, hogy szaladjon.

várok egy újabbat, egy mást,

mert nem értem, miért ez…

Ady gazdagságot ígér annak,

ki várni tud, s várni érez.

Várok az alkalomra, egy igaz hitre, barátságra,

egy megálmodott állomásra,

várok egy bocsánatra, egy vallomásra,

egy nem felesleges önfeláldozásra,

egy őszinte találkozásra,

úgy várok rá, mint fonalra a rokka,

várok igaz kérdésekre, s igaz válaszokra.

Baranyi Ferenc: Körözvény

Ezerkilencszázhetvenkilenc

október tizenharmadikán

fölegyenesedett a kertben

és lopva szétnézett az apám.

Az ásót földbe ütve hagyta,

mintha csupán a boltba menne,

s mivel kezén is, homlokán is

zavarta őt a munka szennye:

megmosdózott a locsolónál

– nyitva maradt nyomán a vízcsap –

s úgy lopakodott ki a kertből,

mint aki percre távozik csak.

Aztán – mikor senki se látta –

egy alacsony felhőre lépett

és nekivágott kiskabátban

a magasságos őszi égnek,

amikor rájöttünk a cselre:

már nem tudtuk követni szemmel.

Fogják meg! Ott! A földi létből

kereket old egy öregember!

(1979)

Szent-Gály Kata: Krisztus követése

Egészet adni -- sohase felet.

Vállalni mindent -- bármit is jelent.

Egészet adni -- mindent, ami van,

ami csak vagyok -- maradéktalan.

2023. március 14., kedd

Donkey wans to be a Clydesdale :-)

Clydesdales Donkey

Elnézést, hogy egy sör reklámot tettem fel, - nem a sör miatt, - hanem a kedves története miatt szeretném, ha a blogomba lenne. Nagyon régóta a kedvencem ez az amerikai reklám.