Szabolcsi Erzsébet: Egyedül

Egyedül vagyok... 

lelkembe zárt hiányod 

társaságában...

Nagy István Attila: Tárt karú semmiségek

I.

Kiskocsmák, kávéházak bajnoka, 

poros utak, városok vándora, 

öregasszony kezére révedő, 

minden nőhöz hűséges szerető.  

Gőzölgő húslevesek aranyát 

nem mérte soha szigorú karát. 

Felvidéki borok mámorára 

nem felelt senkinek a magánya.  

Holdvilágos, pusztuló temető. 

Halottakat is szóra bűvölő 

magányos múltad újra ott kísért, 

hol a csend is hajdan a földig ért.  

Kalandokban elparázsló évek, 

vágyott s bejáratlan messziségek. 

Kutak ízei, fölszálló pára, 

könnyű gyógyszer lányok bánatára.  

Legendává szépülő tegnapok. 

A széllel tovalibbenő karok, 

puha tenyerekben sorsvonalak, 

s a vágyak fókuszában: csak szavak.   

II.  

Tudtad, hogy a hétköznapok minden 

ünneppé csiszolt pillanata, 

minden megálmodott ragyogása, 

a test, a szellem könnyűsége, 

a fellobbanó furcsa vágyak, 

a várakozó asszonyszerelem 

messze fúródó utak vánkosán, 

a csontból puhán kibukó velő 

s a többi: tárt karú semmiségek, 

álommá varázsolt valóság, 

hangulatok tompán ragyogó 

aranya, kimondatlan szándékok 

megmosolygott rettegése 

egyetlen hazugságnak apró részei?   

III.  

Ugye, tudtad, hogy az álmosan 

ringató nyírségi dűlőutak 

nem vezetnek már sehová, 

Szindbád nem találhat magának 

az elárvult hazában új hazát, 

hogy sem a bor, sem a szerelem 

mámora többé fel nem melegít, 

hogy a tervek csak tervek, 

a vágyak csupán pusztuló vágyak, 

a rettegés is csak festett vérzés, 

és a gyötrelem sem igazi áldozat, 

ha hiányzik az életedből 

a leküzdhető valóság.   

IV.  

De ha mindezt te is tudtad, 

ha váz volt a szépség meg a jóság, 

magadat mégis eltakartad, 

nótázó arcod mögé ki látott? 

Ki hallgatta benned a csöndet? 

Így könnyebb, vagy úgy volt könnyebb, 

ahogy egykor te csináltad? 

Ki segített, ki vigasztalt 

a menekülés szégyenében? 

Ha jöttek a kétségek éjszakái, 

árvaságod volt a páncél, 

az volt egyetlen menedéked, 

s hiányra épülő világod 

haláláig óvó otthonod.   

              

Bob Gass: Isten elismerését keressük, ne az emberekét!

„ Az emberektől való rettegés csapdába ejt” 

(Példabeszédek 29:25) 

     Ha az életed célja az, hogy megszerezd az emberek jóváhagyását, soha nem fogod igazán biztonságban érezni magad. Miért nem? Mert egyszer majd olyasmit teszel, amit ők helytelenítenek, és akkor mi lesz? A Biblia azt mondja: „ Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál ” (Példabeszédek 29:25). A csapda olyan, mint a börtön. Ha Istenen kívül valaki más határozza meg az értékedet, akkor az a személy, amikor csak akarja, elérheti, hogy fogolynak érezd magad. Ha egy bírálód véleményét elhiszed és magadévá teszed, akkor a saját magad által épített börtönben élsz.  

     Nézz szembe vele: mindig lesznek olyan emberek, akiket bármennyire is próbálsz lenyűgözni, soha nem lesznek meghatva. Fogadd el, hogy Isten nézőpontjából mindez nem számít! Ennek tudata segít együtt dolgozni másokkal úgy, hogy nem az ő hangulatuk és véleményük irányít.  

     Minden alkalommal, amikor Pál egy újabb városba ment, az emberek először találkoztak vele, először hallgatták őt. Voltak, akik kedvelték, voltak, akik nem. „ Mert levelei, mondják, súlyosak és kemények ugyan, de testi megjelenése erőtlen, és beszéde szánalmas.” (2Korinthus 10:10) Hogyan kezelte ezt Pál? Ezt írja: „ Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája ” (Galata 1:10). Ha biztonságban akarod érezni magad az életben, és kiteljesedni abban, amit csinálsz, el kell jutnod odáig, ahol a tükörbe nézve ki tudod mondani: „ Isten szeret és elfogad, egyedül ez számít!”

Forrás:  "A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen:  Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33."

Rajnai Zsolt Tibor

" Csak a csend kell. 

Mert minden mi több ettől, 

rosszabb."

B. Radó Lili: Vers varázsa vasárnap

Meleg kályha, régi karosszék mélye, 

vasárnap délután. Verset mondok magamban, 

szürcsölvén zengő ízét színes szavaknak 

s az édes mérget lassan szívemre szívom.     

Jaj, Kedves, újra élsz, s én megint menekülőben!     

Mikor alszom, eszem, vagy beszélgetek vidáman, 

azt hiszem, szabad vagyok s magamé már egészen: 

Te jössz és szívemre ejted parancsoló kezed 

s én látod újra, újra, jaj, újra rab leszek.     

Még áltatom magam kissé, hogy tán a vers volt, 

(hogy csak szó, ami zsong, s ami megint megejtett, 

hogy semmi sem volt köztünk, már arcom is felejted)     

de mosolyos nyugalmam elvitted, Kedves, újra.

Vékony Andor: Utolsó utad

Ma hazatértél 

Végtelenhez érkezett 

Ami létezett

Vékony Andor

Szavak, - csak jelek. 

Mögöttük ott vagy, s vagyok. 

Egymás lelkében. 

Társam s párom vagy nekem, 

én társad párod neked.

Vékony Andor: Nyári zápor

Dörög villámlik 

A Föld nagyot sóhajtva 

Most megkönnyebbül

Szabolcsi Erzsébet: Gyertyák

És könnyek újra. 

Mert van még miért sírni 

gyertyás éjeken.

Ady Endre: Az elsőség jósága

Ha jó vagyok, hátam mögött 

Jár valaki s azért vagyok. 

S ha rossz vagyok, 

Valaki elébem szökött.  

Csak ez az egy: a rettenet, 

Hogy elém vághat valaki, 

Hős valaki 

S megkettőzöm a léptemet.  

Élet kerülget vagy Halál? 

Mindegy, de amig én megyek 

Elől megyek 

S mindenki csak nyomomba jár.  

Ha nem igaz, hát hazudom, 

Hogy még mindig első vagyok, 

Magam vagyok 

Szabad mezőn, szűzi uton.  

S én alamizsnás nem leszek, 

Én sohse leszek második. 

Bus második, 

Mert a jóság-szándék vezet.  

S óh jaj nekem, ha elporoz 

Mellettem győztesek hada, 

Vig, gyors hada, 

Mert rut leszek, nagyon gonosz. 

 Jaj lesz, ha életben kapom 

Halálomat, a győzetést, 

Legyőzetést, 

Mert kigyullad a homlokom.  

S akkor majd látják mindenek, 

Hogy minden szép ut balga ut, 

Hiába-ut 

S megáll az isteni menet.

Szécsényi Barbara: ott lesz meleg

egyszer elvesztem magam 

eloldom fékeim 

s az erdő nyugtalan 

fáihoz futok     

megölelem a telet     

fürtjeimbe szánkázó napot 

fonok: 

simulok  

ott lesz meleg 

oldalán a fáknak  

a visszacsókolt fellegek 

megáldnak  

ott lesz meleg     

(ha fázlak)

Szécsényi Barbara: Világra jön

Míg élünk, addig kellene 

feltartóztatni a távolságot; 

a közénk furakvó időt. 

Amíg lehet, életben tartani 

a bocsánatok ki-kihagyó szívét; 

a keményre gyúrt szavak helyén 

könnyű levegőkkel 

tovalépni játszva. 

Feltartott karú béke kell 

- mielőtt a halál 

jön engesztelhetetlenül 

világra.

Szécsényi Barbara: Az ősz ölében

Elosont a nyár. Az út-széli fák 

sorfalat állnak. Csupasz ág-bogokkal 

feszülnek az égnek - sóhajt a táj - 

elmúlásunk szelei kaszálnak.  

Az erdők öles magányán csillan 

még gombányi pír, pár zöld moha; 

s az avarrá hamvadt koronák 

közt reszket a harmatok mosolya.  

Varázsos az ősz. Illatos szőnyeget 

terít a földre halk szavú esők nyomán, 

kápráztat még nyár-meleg reményeket - 

ám telet dajkál hűs ölén a holdsugár.

Kutasi László: Ketten

Álltunk némán, kéz a kézben, 

hideg estén, szürke város 

jég szívében. 

Mi, akik már nem vagyunk 

fiatalok, bohók,   

iskolában kedvesre várók.    

Mi, kiknek felnőtt már gyermeke, 

feledve elszállt időt, poros éveket, 

melynek termése arcunkon vet 

apró barázdát, 

egymásra találtunk.    

A város, mely koszos volt, és hideg 

bánatát hordozta magában,    

könnyezve fölénk hajolt. 

Magamhoz húztalak. 

Szád égőn, forrón csókolt, 

eggyé váltunk.   

Szép szemed, lángoló ajkaid 

egy pillanatra feledtettek időt, 

teret, mint ahogy 

remegésed vágyam növelte. 

Szerelmesen átfontalak, éreztelek.  

Holnap újra látlak, újraélesszük 

magunkban a vágyat, 

szerelmes csókkal, virággal, bókkal, 

újra csodálva az életet.

Kiss Dénes: Időző

Meg kell fejtenem, ki vagy,
mit akarsz velem,
mennyi benned az áhitat,
a barátság, a szerelem?
Visz-e szorongás
napfényes utcákon át
az élesre csiszolt őszben,
hol mint kristályrácsok
villantják puszta fakoronák
a Nap cserepeit,
s pókháló ejti csapdába
az időtlent.

Meg kellene fejtenem e nagy
szelidgesztenyék alatt
vonásaid keresztrejtvényét,
csönd-kondító pillantásodat,
s ki vagyok neked,
te nekem ki vagy?
Hadd tudjam meg
e tiszta szavú őszben,
amiért e végtelen pillanat
ragyogó tisztásán
elidőztem.