Sokan olvassuk most bibliaolvasó vezérfonalunk szerint a Jézus szenvedéséről szóló történeteket. Különös, hogy amikor az Ő földi életének első harminc évéről tulajdonképpen nagyon keveset jegyeztek fel az evangélisták, az utolsó napok eseményeit szinte óráról-órára megörökítették. Itt is felgyorsulva peregnek az események, és nagyon sok mindent megtudunk Jézusról és a környezetéről. Ebből a gazdag szakaszból, amit most hallottunk, egy szempontból vizsgáljuk most Isten hozzánk szóló üzenetét. Mennyit lát az ember a valóságból? Ezeknek a történeteknek a szereplői hogyan élték meg azt, ami körülöttük történt? Mennyit láttak ők abból, ami a szemük előtt volt? Legjobb, ha sorra részt vesz a szereplőket, és így vizsgáljuk meg röviden, melyiküket mi jellemzi.
1) Jézussal kezdődik a fejezet.
"Amikor mindezeket a beszédeket befejezte Jézus, ezt mondta tanítványainak: Tudjátok, hogy két nap múlva húsvét ünnepe lesz, és az ember Fia elárultatik, hogy megfeszíttessék."
Tárgyilagos, pontos tájékoztatás arról, ami történni fog. Jézus befejezte a tanítást, a folytatás a sokaságnak már nem tanított semmit. Feltámadása után tanítványaival töltött még néhány hetet, de amit el kellett mondania, az elhangzott. Most kezdődik az Ő tulajdonképpeni váltságmunkája. Ezt jelenti be a legközelebb állóknak két nappal a páska-ünnep előtt, amit itt a Károli fordítás húsvétnak mond, az a páska-ünnep volt, amit az Egyiptomból való szabadulás emlékére ünnepelt meg Isten népe minden esztendőben.
Ezen az ünnepen emlékeztek arra, hogy annak idején a páskabárány vére megmentette őket a haláltól, majd az egyiptomi családokban meghalt a legidősebb gyermek, Isten pedig különös módon kiszabadította őket az egyiptomi rabszolgaságból. Nagy örömünnep volt ez. Erre készült az ország, erre készült Jézus is. Ekkor jelenti be, két nappal az ünnep előtt az övéinek: "az ember Fia elárultatik, hogy megfeszíttessék." Ebből a néhány szóból is kitűnik, hogy Jézus mindent pontosan lát. Az egész eseménysort, és annak a mozgatóját, a mindenható Istent, pontosan ismeri. Tudja, hol az Ő helye az eseményekben, tudja, hogy mi a küldetésének célja: most fogja betölteni küldetését, majd elhangzik a kereszten: végrehajtott. Ismeri az események okát: azért van szükség minderre, mert az ember függetlenítette magát Istentől és végzetes helyzetbe került. Ismeri az események célját: azért van szükség minderre, hogy Isten ily módon segítsen az emberen, visszakerülhessen Őhozzá és igazán emberré váljék az Istennel való közösségben. Ismeri ennek a módját: nincs más mód erre, csak az Ő halála. Csak Ő tudja elszenvedni, a mi iszonyatos bűnmennyiségünk igazságos ítéletét, de Ő ezt vállalta helyettünk, hogy nekünk életünk legyen.
Tudja, hogy kicsoda Júdás, benne van ő is az eseményekben: " Elárultatik az Emberfia." És tudja, hogy mi lesz ennek a következménye: Az a szabadítás, amit Ő értünk, a teljes és tökéletes. Minden és mindenki a helyén van. Önmagát is a helyén tudja Jézus. Mögé lát az eseményeket, nemcsak jelenségeket észlel, hanem a lényeget látja, és ezt a néhány szót tömörítve, világosan, helyesen el tudja mondani a tanítványoknak. Jézus az, Aki mindent a maga valódi jelentőségében, mélységében, távlatában lát.
2) A következő csoport a vezetők. " Akkor összegyűltek a főpapok, az írástudók, a nép vénei, a főpap házába, akit Kajafásnak hívtak, és tanácsot tartottak, hogy Jézust álnoksággal megfogják és megöljék. De ezt mondták: Ne az ünnepen: hogy zendülés ne legyen a nép között."
A nép vezetői, a viszonylagos hatalom birtokosai, akik terveznek, akik okosak, akik sok tapasztalatuk van, rengeteg ötletük. Összeül az agytröszt, és kiagyalják, hogyan kell Jézust eltenni láb alól. Ez már nem vitatéma, ezt már eldöntötték korábban: Jézustól meg kell szabadulni. Most már csak az időpontját, és a módját, a kivitelezést kell megtervezni. Okosan, körültekintően, ravaszul, úgy, hogy az hozzáértő emberekhez méltó. Kiszámítottan. Semmiképpen ne az ünnepen, amikor Jeruzsálem tele van zarándokokkal, még a végén zendülés lenne. Majd utána, amikor lecsengett az ünnep, kiürül a főváros, elfáradtak az emberek. Akkor észrevétlenül, a szó átvitt értelmében is, a sötétség leple alatt. Nyilvánvaló, hogy gyűlölet és féltékenység munkál bennük, de remek tervük van.
Azt hiszik, hogy ők mozgatják az eseményeket, holott a Bibliában több helyen olvassuk azt: ezeknek pedig így kellett lenniük. Ők még a világon sem voltak örökkévalóság tanácsában, a minket szerető Isten már úgy döntött, hogy Krisztus keresztjének állnia kell, mert nincs más megoldás az ember számára. És ebben a nagy eseménysorozatban ők csak statiszta szerepet kaptak.
Őket is beleépítette a maguk gonoszsága ellenére is Isten a maga szabadító tervébe. És nem akkor történt mindez, amikorra ők időzítették, mert Júdás előbb adta kezükre Jézust, mint ahogy ők tervezték. Akkor még az ünnep előtt, az utolsó órákban megtörtént Jézus kivégzése. Péntek este hat órakor kezdődött a páska-ünnep, és pénteken délben feszítették keresztre Jézust. Hat óra előtt arimátiai József már el is temetette a holttestét. Másként alakult, mint ahogy ők tervezték, és Jézus előre tudta, hogy másként fog alakulni, ezért be ezt a tanítványoknak.
Ezeket a vezetőket tehát az jellemzi, hogy a maguk elvakult dühében semmit sem látnak tisztán. Végképp nem látják az eseményeket Urát és mozgatóját, a mindenható Istent. Nem ismerik Jézust, kicsoda Ő. Nem ismerik magukat sem. Tulajdonképpen mindent és mindenkit félreismernek. Álomvilágban élnek. Ez majd húsvétkor derül ki aztán majd.
3) A harmadik szereplő az a bizonyos asszony, akit Máté nem említ név szerint, de tudjuk a többi evangéliumból, s legrészletesebben János evangéliumából, hogy ő az a Mária volt, aki Bethániában lakott, akinek a testvére Márta és Lázár volt. Jézus jó barátai voltak ők. Bethánia Jeruzsálem külvárosa volt. A szent városba felmenve Jézus általában náluk szállt meg. Nem sokkal ez előtt az esemény előtt halt meg Lázár és támasztotta fel őt Jézus isteni hatalmával.
És most, amikor Jézus ismét megfordul ebben a faluban, egy Simon nevű férfi hívja meg Őt magához, aki leprás volt, és Jézus korábban meggyógyította. S oda gyűlnek Jézusnak a tisztelői. Simon is nagyon hálás, mert az egészséget, az életét kapta vissza annak idején Jézustól, Lázár is örül, hogy visszakapta az életét, Márta örömmel szolgál, ő mindig a szolgálat embere volt, Mária pedig a szívét kitenné, hogy visszaadta Jézus a testvérét nekik.
És valami nagy gondolata támad. Amit egy életen át összespórolt egy akkori ember, a drága illatos kenet, amit a saját, vagy közeli hozzátartozó esetleges halálra tartogat, hogy a holttestre kenjék, azt most behozza, összetöri az egészet, és Jézusra keni. Az szokás volt, ha nagyon meg akartak tisztelni egy vendéget, hogy ilyesmiből egy cseppet, egy picit a hajára vagy a szakállára tettek. Annak az illatától is nagyon kellemessé vált az egész környezet. De nem az egészet! Ki hallottam még ilyet?! Nem véletlenül háborodnak fel a tanítványok: elment az esze! Micsoda tékozlás!
Mária azonban nem tékozlásnak érzi. Ő olyan hálás Jézusnak. Ő most annyira bizonyos abban, hogy kicsoda Jézus, hogy Ő az Isten Fia, a világ Megváltója, Akinek azonban fontos három ilyen magára maradt ember, és visszaadja nekik az egyetlen férfit, aki nagyon fontos volt a háznál, Akinek a szeretetét és hatalmát egyszerre tapasztalta meg, hogy mindent oda szeretne adni Neki.
Akikről itt szó van, úgy tűnik egyedül Mária társaság tudja: kicsoda Jézus. Egyedül ő veszi komolyan, ő viszonyul Hozzá úgy, ahogy az embernek Istenhez illik. Azzal a tisztelettel, azzal az alázattal, s mégis azzal a bensőséges szeretettel, bizalommal, összetartozás-tudattal, azzal, hogy: mindenem a Tied. Én is a Tied vagyok. Semmi sem drága, és a hálámról nem csak beszélek, hanem azt kifejezésre is akarom juttatni. Ennyire becsüllek Téged, Uram, hogy mindent odaadok Neked.
Az nyilvánvaló, hogy Mária nem tudatosan cselekedte ezt. Ő sem értett sokféle összefüggést ebből a nagy egészből, de a szívével látta a valóságot. Azt látta, hogy kicsoda Jézus, és ezért még akkor is helyesen cselekedett, amikor nem tudatos és célzott volt a cselekvés. Nem tudta ő, hogy Jézus két nappal ezután már a kereszten függ, és halott. És Jézus azt mondja: látjátok, ő előre megvizsgálta azt, amit egy halottal szoktak. Ne bántsátok őt!
4) Mária sokkal többet látott, mint a többiek. Többet, mint a tanítványok, mert ők a negyedik csoport, akik felháborodnak, hogy mire való ilyen értékeknek ez a tékozlása. Eladhatták volna ezt a kenetet nagy áron, és adhatták volna a szegényeknek.
Ezek a derék tanítványok csak a kenet értékét látják, de nem látják Mária szívét. Nem ismerik az Isten előtti hódolatnak ezt az őszinte, odaadó, semmi mértéket nem ismer, és nem számítgató nagyságát. Ők csak pénzben számolnak. Pozitív a gondolkozásuk. Azt mondják: azt a pénzt oda lehetett volna adni a szegényeknek. Persze. Nem tudjuk, vajon ez jellemezte-e őket úgy általában, most ez jut eszükbe. De itt másról van szó. Nem látnak e mögé a cselekmény mögé, amit itt Mária tett.
Tulajdonképpen önmaguktól nem látják a valóságot. A saját gondolataiktól nem hallották azt, amit mondott. Gondoljunk arra, amikor először Jézus az Ő halálát a tanítványoknak, Péter hogy felcsattan: menten Isten Uram, nem lehet ez meg Veled! És nem hallotta, milyen butaságot mond. Mi az, hogy nem eshetik meg, ezért jött! Ez a célja, ezért lett emberré, ezért járta végig azt az utat, amit mindannyian, ezért vállalta a szenvedést. Hogy nem eshetik meg?! Pontosan ez a küldetése! Minden ezt szolgálja. És ezt most meg fogja hiúsítani, hogy Péter szimpátiából félti Őt a szenvedéstől? Oda sem figyelt arra, amit Jézus néhány perccel előtte mondott nekik. legalábbis nem vettem komolyan. Mintha nem mondott volna semmit. Ennyire nem adtam neki, hogy Jézus mit tart igaznak és fontosnak? Mária komolyan vette Jézust, és azt is, amit mondott. Ó, de sokszor az ember előítélete és magabiztossága az akadálya annak, hogy lássa a valóságot!
5) És végül szó van itt Júdásról. Júdásról, aki mindezek után elmegy a főpapokhoz, és egy kérdése van: "Mit adtok nekem, ha én a kezetekbe adom Őt?" Semmi más nem érdekli. Hol van itt az örökkévaló Isten terve, Jézus engedelmessége, hogy mindez őérte is történik, hogy ő is rászorul, hogy neki sincs más megoldása, mint az, amit Jézus most készül megvalósítani. Hogy egyáltalán ennek a tervezett akciónak milyen az erkölcsi súlya, hogy a barátját, a Mesterét akarja eladni, kiszolgáltatni, Aki őt elhívta, szerette, csak jót Tőle, bízott benne. Rábízta Jézus a kasszát. A tanítványi kör pénztárosa Júdás volt. János meg is jegyzi, hogy többször hiányzott a kasszából és azt ő vette el.
Mindez nem érdekes. A hitbeli súlyát pedig egyáltalán nem gondolja. Mit csinál ő most, amire készül? Egy fontos: " Mit adtok nekem ezért?" Ez a csőlátás. Semmit nem lát az ember, csak egy valamit. Egészen beszűkült keresztmetszeteken keresztül pontokat. Nem hogy a valóságot nem látja, embereket, arcokat nem lát, de tulajdonképpen semmit nem lát. Amit lát, azt mind tévesen látja. Egy pici részlet az egészből: mennyi anyagi hasznom lesz ebből? Az én pénzem meglegyen, a többi nem érdekes.
Jézus mindent lát a maga mélységében, mindent a maga jelentőségében, összefüggésében, távlatában, és mégis ilyen türelemmel, szeretettel szenvedi ezeket az embereket és eseményeket. A vezetők elvakult gyűlöletüktől nem tájékozódnak tisztán, nem látják a valóságot. Mária sem ért sok mindent, de azt tudja, hogy ki Jézus, ezt komolyan veszi, és éppen ezért még akkor is helyesen cselekszik, amikor nem tudja, hogy mit cselekszik. A tanítványok önmaguktól nem látják Jézust, a maguk előítéletei akadályozzák őket. Júdás pedig teljes csőlátásban szenved.
És mi vajon mennyit látunk a valóságból, eseményekből, emberek kijelentéseiből, emberekből, a legközelebb állókból, önmagunkból? Csakugyan a valóságot látjuk mi mindig? Olyan gyakran kísértenek bennünket ezek a dolgok is.
Ér valakit egy hirtelen csapás és ez csak dühöt és keserűséget vált ki belőle. Szidja azokat, akik annak esetleg közvetlen okozói voltak a bajnak. Feltételez róluk olyanokat, ami nem is felel meg a valóságnak. Csak ennyit lát belőle. Megaláznak valakit, ő bosszút esküszik azokra, akik megalázták.
Dávidot hogy megalázták, pedig király volt. Hogy gúnyolta és rágalmazta őt egy semmirevaló ember! S amikor azt az embert el akarták hallgatni, Dávid azt mondja: hagyjátok őt, Isten mondta neki, hogy alázza meg Dávidot, és most kell nekem ez a megaláztatás! Mennyivel többet lát egy ilyen ember! Nemcsak azt, hogy ő miket kiabál rám, és ökölbe szorul mind a két kezem, hanem mögéje lát és azt mondja: miért kiabálhat ilyeneket rám? Úgy látszik Isten jónak látja. Miért látja jónak? Úgy látszik nagyon elbíztam magamat. Legyen áldott az Isten, hogy még idejében megaláz! Mennyivel más szinten éli át az ilyen ember a valóságot. Mennyivel magasabb szervezettségben él meg mindent. Mennyivel magasabbról lát az ilyen ember. Sokkal nagyobb a horizontja. Rálátása van még önmagára is.
Az előző vasárnapon beszéltünk erről, hogy aki a csendben Isten közelébe kerül, kitágul a világ körülötte és önmagáért is sokkal jobban fogja látni. Vagy sikert ér el valaki, azonnal dicsekszik. Esetleg tovább nem is jut. Még azok sem jutnak eszébe, akik részt vettek, hogy ő azt elérje. Az meg talán egyáltalán nem, hogy nem érdemeltem meg, és Isten mégis megengedte. Őt dicsőítem akkor!
Sokféle fokozat van ám itt. És nem mindegy, mennyit látunk a valóságból. Mennyit látunk a körülöttünk élőkből? Ó, de jellemző, hogy egy szülő mennyit lát a gyerekéből. A gyerek most szemtelen és kiállhatatlan. Csak ennyit-e, vagy elkezd gondolkozni: miért ilyen? Nem szokott ilyen lenni. Ennek most valami oka van. Milyen gombócot hordoz magában megrághatatlanul és lenyelhetetlenül? Hogyan akarnék neki? Azzal-e hogy hallgatok, vagy kérdezek, vagy most kell elcsattanni egy pofonnak? Mit kell csinálni az ő érdekében? És mivel nem tudom, megkérdezem Istent: Uram, én nem tudok gyereket nevelni. Adj nekem tanácsot! Vannak fokozatok: bosszankodom, hogy milyen szemtelen, és akkor egyik rossz hatás a másikat fokozza, vagy pedig másként éli át az embert.
És mennyit érzékelünk abból, amit Istenről tudunk, a Szentírásból Isten tetteiből, amiket Ő elmond magáról? A papok találták ki? A ráérő emberek, a pihent agyúak összeírták a Bibliát? Szép gyöngyszeme az egyetemes emberi kultúrának? Vagy pedig eljut az ember oda: Istenem, csakugyan ennyire szerettél engem? Mikor meg sem voltam, már mindent értelmezett, hogy nekem, gazdag, emberi életem legyen itt és örök életem? És elámult az ilyen ember, s mihelyt engedi, hogy adjon Isten szavának, Isten Lelke meggyőzi őt arról, mi az igazság, és teljesen bizonyossággal tud ezekről az igazságokról másoknak is beszélni. Nem beszélve arról, hogy az élete új tartalmat és tartást kap.
Mennyit látunk mi ebből a világból, magunkból, Istenből, egymásból, az eseményekből? Isten szeretne magasabbra emelni minket. Nem azért, hogy bárkit is lenézzünk, hanem azért, hogy legyen áttekintésünk. Legyen rálátásunk, legyen hitünk. Ahogy Pál apostol mondja: ne csak a láthatókat érzékeljük, hanem a láthatatlanokat is. Ne csak azt, amit őt érzékszervünkkel tapasztalhatunk, hanem a valóságnak azt a részét is, amit a hitünkkel tapasztalhatunk hasonló valóságnak. Erre akar elsegíteni minket, és ezt a hitet teremti az emberben az, ha hallgatja az Isten tetteiről és kijelentéséről szóló tanítást.
Engedd, hogy most az ünnepekre készülve, Isten kinyissa a szemünket, és egyre többet lássunk Jézus Krisztus keresztjének a titkából, az Ő irántunk való kimondhatatlan szeretetéből, az Ő ígéreteiből, feltámadásunk jelentőségéből. Hadd nyíljon meg előttünk a gazdag világ, amit Isten nekünk alkotott, és ahova visszahívogat mindnyájunkat, mert innen mentünk el, az Ő közeléből.
Forrás: cserikalman.hu
.jpg)
