Mikor kezdte a kis trükkjeit,
uram?
És mi ez a pipaszár láb, amin áll,
ez a tagolt, vékony végtag,
maga szálló megszállott?
Ugye, ezzel emeli fel a gravitációs középpontját,
hogy aztán a levegőnél könnyebben, súlytalanul
rám telepedjen, kis fantom?
Egyszer egy hölgy
velencei argóban „repülő győztesnek”
nevezte magát.
Most a potroha felé fordul, és magában vigyorog.
Hogy férhet ennyi ördögi gonoszság ebbe az
átlátszó, tünékeny piszkafába,
ami a törékeny teste?
Hosszúkás szárnyaival és lebegő lábaival
úgy vitorlázik, mint egy gém,
vagy egy homályos ködfolt, egy semmiség.
És micsoda aura veszi körül!
A portyázás gonosz légköre, amelytől elbambulok.
Ezek a maga kis trükkjei, a maga gonosz varázslatai:
a láthatatlanság meg az „érzéstelenítés,"
amik észrevétlenné teszik.
De most már kiismertem önt, csíkos szemfényvesztő!
A levegőben körözve lassan becserkész,
majd rajtam üt,
maga szárnyas dzsinn,
repülő győztes.
A bőrömre áll a hosszú, vékony lábával,
aztán ravaszul rám pillant a szeme sarkából, és még azt is tudja,
maga szúrós apróság, hogy kiszúrtam.
Mivel kiszimatolta ellenséges gondolataimat,
sürgősen elvitorlázik rólam, ezért nem csaphatom le.
De rendben, jöjjön, játsszuk el, hogy nem veszem észre!
Lássuk, ki szedi rá a másikat ebben a sunyi játékban!
Az ember vagy a szúnyog?
Játsszuk el, hogy nem tudok magáról,
és maga sem tud rólam!
Kezdhetjük!
A hegedűje, a maga őrjítő hegedűje,
ami miatt először begurulok magára,
gyötrő démon,
ez a magas, gyűlöletes cincogás a fülben.
Miért csinálja?
Kétségtelenül rosszat tesz az üzletnek.
A válasz egyszerű: így lett teremtve.
Ezesetben szinte elkezdek hinni a gyengék gondviselőjében.
Mielőtt belém csíp, a zúgása szlogennek is beillik,
vagy harci kiáltásnak.
Aztán jöhet a vér, a vörös,
varázslatos,
tiltott nedű.
Figyelem, ahogy pár pillanatra görcsös
transzba,
obszcén extázisba esik a forró vértől,
az én véremtől.
Micsoda csend, micsoda szivattyúzás,
micsoda lakoma,
milyen groteszk kiszipolyozás!
A végén már természetesen
szinte támolyog.
Csak az átkozott hajszál-vékonysága, és
felfoghatatlan pillekönnyűsége menti meg,
amikor tenyerem dühös csapásának szele messzire sodorja.
És már el is szállt, maga repülő vércsepp,
és eközben gúnyos, győzelmi éneket zeng.
Én vesztettem volna?
Felülkerekedett volna rajtam, repülő győztes?
Nem voltam elég sunyi ahhoz,
hogy kicselezzem önt?
Tudja maga, hogyha lecsapom, mekkora foltot hagy
a kiszívott vérem a testéhez képest, ami elenyészően aprócska?
Elnyeli az a sötét, zavaros tócsa.
Acsai Roland fordítása
