emlék leszek neked csak, halaványan
derengő emlék... Éles, mélyre látó
szemednek is csak távolról sugárzó.
Felejted csontos arcomat a lágyan
gomolygó füst apoteózisában,
hitető örök nevetésem, és két
munkás kezem különös fényüzését:
ezüstgyűrűimet. Padlás-zugunkat,
papírjaimat — folyton szertehulltak...
Látsz-e majd e bajok-verette korban?
...Te kicsi voltál, én még ifju voltam.
Rab Zsuzsa fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése