2015. augusztus 7., péntek

Bella István: Palatábla

Mert oly vékony a bőröd,
hogy a születésedig látni,
áttetszik rajtad az ég,
szeretem olvasni
ereid hieroglifáit,
az ó-egyiptomi macskák
időtlen üzenetét!

Vagy valami fenevad karma kéklik?
             Ereid ketrece
mélyén föl-alá, végtől végig
jár egy gyönyörű, fekete
               párduc: a véred,
és szívedtől a mindenségig
sóhajtja vissza azt az égit
járása lázas, lüktető üteme?!

Vagy – tűnődöm tovább a sok kéklő ábrán –
              csillagképekkel van tele
a bőröd: hasadon farkas és bárány,
               hátadon oroszlán, s gödölye,
és köldök-sarkcsillagod alatt,
mint hajótörött matróz-ábránd,
                ágyékod Göncölszekere.

Vagy világelőtti palatábla?
                 Az első? S az isten firkálta tele
csillaggal a hasad, a hátad,
mikor világtanulni járt önmagába,
        még az idők kezdete
előtt, ő rajzolt tele kék lánggal:
írt rád hold-betűt, nap-ó-t, üstökös-s-t,
és hasadra zsinórírással
hullámos tengert, hogy egyszer,
       valaki
olvassa el és betűzze le!

Vagy nem is égbolt? Külvárosi házfal?
       Szerelmes kamaszok üzenete
kél versenyre csillaggal, napvilággal,
s hirdeti szemérmes lánggal:
„Kutyu szereti Csókát”, „Álom és násfa”
        azt mondja mindegyik szívek szíve:
„Szeretem!” „Szeret-e?” „Szeret-e?”

(Mert oly vékony a bőröd,
hogy a születésedig látni,
áttetszik rajtad az ég,
szeretem olvasni
ereid hieroglifáit:
az ó-egyiptomi macskák
kékjeidben megőrzött
időtlen üzenetét!)

Bella István: Cigánymeggyfamadonna

Aki a most vagy a mostban,
ki tegnapom, holnapom se lehetnél,
mert szeretve-nem szeretve is szeretnél,
de jó, hogy megbújhattam
meséző mosolyodban.

Jó ez a meleg sátor.
Hogy nem szégyen: élnem, s alélnom.
S az a fekete zápor,
ahogy a hajad mosdat:
elmos mögülem, bennem
mindent, ami vérnyom.

Kopók és kürtök acsarognak,
és acsarogna, csaholna
tőr, hurok, s minden, mi ölhet.
Vigyázz! Te is megölhetsz,
ha nem mosolygod el belőlem a földet,
gyönyörűs záporom,
cigánymeggyfamadonna.

2015. augusztus 6., csütörtök

Horváth Imre: Halott barátom




Ilyen vagy hát. Körültopoglak félve
és úgy pillantok rád, halott barátom,
mint riadt szűz pillant titkon nénjére,
ki rejtély, mert átlobbant már a nászon.

Végh Tamás: December

Nem kell több szó,
Csak hó, csak hó.
Gyolcsfehér áradás,
Csak csönd, csak elnémulás.

Nem kell több hang,
Sivító sziréna-jaj,
Sötétlő bűn-moraj,
Csak hó, csak elnémulás.

Nem kell több harag,
Megokolt mormolás,
Iramló indulat-folyam,
Csak hó, csak hallgatás.

Nem kell több felfeszülés
Irgalmatlan kényszerek
Kódolt érdekrendszerére,
Nem kell más, csak megtisztulás.

Nem kell több bénult ígéret,
Betemetett tetteket feledő,
Törvénylatoló meggondolás,
Nem kell más, csak elnémulás.

Nem kell több szó, csak hó,
Csöndes, gyolcsfehér alázat,
Fehér időtlenség, mely néma
Áhítattal fogja át a vállad.
Békédre ügyelj, ha megérkeztél.
Csöndedre nézz, s ha kéred,
Hallgatásod is
Megbocsáttatik néked.

Áprily Lajos: Vándor

A nyugtalan patak lelkét szeretted,
suhogó völgyek útjait követted.

Gyönyörködtél gátnál, zuhatagoknál,
de mindig új szépség után kutattál.

Mi lenne, hogyha egyszer nem sietnél
s megállnál egy tónál: Genezáretnél?



Gál Sándor: fázik az öregember

fázik az öregember
szemében könny-rügy fakad
s lecsordul a fekete ráncok közé
estéli idő viszi
öleli hollók csendje
búcsúzó ágak árnya
lépteiben az út emelkedése

fázik az öregember
vérköreiben jégvirágok nőnek
s jégkristályok a szívkamrák falán
a bordák boltívei alatt
lassú havazás támad
s egy könnyű fuvallat
kicsi hótorlaszokat emel

fázik az öregember
az éjszaka tükrében önmagát nézi
a sehová-se-való felesleget
már nem számlálja
a hallgatás köreit
s kezét sem emeli
a csillagok arca elé



Mácz István: A hitetlenség okai

Dobos torta, feketekávé. Cukrászda kerek asztalán. És mi, hárman beszélgető partnerek. Előbb a napi események, majd családunkban történtek, később a város eseményei csevegésünk témái. A politika után sor került a vallásra.
– Rendszeresen a hitről írsz.
– Igen, a hit éve van.
– És akinek nincs? El tudod – elfogultnak látszol – képzelni, hogy Isten nélkül is lehet élni?
– Igen…
– Kivételesen szólnál az istennélküliségről?
– Persze. Ha van türelmetek, nézzük az istennélküliség okait. – Amit föltétlen figyelembe kell vennünk, hogy a hit ajándék. Vannak, akik megkapják, vannak, akik még nem kapták meg vagy vannak, akik közömbösek, sőt visszautasítják.

(1) Isten nélküli élet. Sokféle oka lehet. Amint az istenhit sem egyetlen valláshoz vezet, hasonlóan az istentagadás forrása különböző forrásból eredhet. Vitathatatlan, hogy kényszerű bizonyíték Isten léte mellett tudományos erővel nincs. Hasonlóképpen tudományos érveléssel Isten létét sem lehet tagadni. – Van-e Isten? Eldönthetetlen kérdés, amely számtalan embert közönybe visz. Teljes érdektelenség alakul ki lelkében.

(2) Isten tagadásához vezet a torz istenkép, amellyel valaki találkozik. Nem az igaz Istent tagadja, hanem annak az emberek által bemutatott hamis képét.

(3) Gyakran előfordul, hogy az Isten tökéletességét látja, sejti meg valaki, ám a hívek élete “cáfolja” azt. A vallásos emberek hitvány élete riaszt el Istentől.

(4) Isten létét kétségbe vonja, hogy bár a kereszténység, vagy más vallás a szeretetet hirdeti, de a háborúk, a milliárdokat érintő szegénység jelen van az emberiség életében. Hiányzik a szolidaritás. Ez ellen emeli fel napjainkban a szavát Ferenc pápa…!

(5) Gyakran szembe állítják a hitet és tudományt. Tévedés. A kettő nem mond ellen egymásnak, hiszen a tudománynak kutatási területe a még  “meg nem-ismert”, a hitnek pedig a Megismerhetetlen.

(6) Ne legyen sértő senkire az a megállapítás, hogy sok-sok ember nem “hitetlen”, hanem “tudatlan”. Hiszen soha nem hallott, nem olvasott hiteles tanítást a vallásról. A hit világát ismerő emberrel nem beszélgetett.

(7)  Kételkedést, sőt tagadást válthat ki súlyos betegség, haláleset, tragikus események. Amikor a miértre nem kapunk választ.

(8) A személyes Isten felismerését a Világmindenség tervszerű értelmessége, fénylő szépsége takarja el…

– Most állj meg! Hirtelen sok ez. Majd átgondoljuk. Ám már most felteszem a kérdést, legközelebb válaszoddal kezdjük beszélgetésünket: te a hívő, hogyan viszonyulsz az Isten nélkül élőkhöz?
– Magatartásomról majd beszélek, de most hallgassátok meg Paul Claudel költő általam nagyon gyakran elmondott imáját.

“Uram, nem oly könnyű megszökni Előled, és ha nem a világosság által jut el Hozzád, hát menjen azáltal, ami csak homály, az egyenes út helyett a ferde úton, az egyszerű helyett a gyötrelmes, összecsapzott sokaságon át… És ha a rosszat kívánja, legyen az olyan, amely csak a jóval fér össze, és ha a zűrzavart kívánja, legyen az olyan, amely megrendíti és ledönti körülötte az üdvösséget elzáró falat, megszabadítva őt és azt a sok-sok embert, akit elzárva tart. ” ÁMEN.

Pillanatnyi csönd. Kezet fogtunk. Tányéraink, poharaink már üresek, ám gondolatokkal telten indultunk haza…

2015. augusztus 3., hétfő

Gál Sándor: szárnyakat gondoltam karjaid helyére



(anyámnak kilencvenedik születésnapjára)

mire gondolhattál még
amikor eljöttem

a csend megkeményedett
tonnás súlya
földig rogyasztott

mit mondhattam volna
azon a kegyetlen délelőttön
hogy fölemellek
és magammal viszlek
el e rideg szobából
el a fájdalmak elől
s magamba rejtelek
élni még tovább
ha csak egy pillanattal is

szárnyakat gondoltam
karjaid helyére
ha járni nem tudsz már
hát repülj
hiszen könnyebb vagy
a levegőnél is
emelkedhetnél az égig
könnyeden egy szélfuvallatban
és én idelentről
ámulva követném
minden mozdulatodat
ahogy egyre csak suhansz
a csillagok között
s leszel közülük egy
a legfőbb bizonyosság
eligazító jel

és elcsitulnak
a fájdalmak is bizonnyal
hiszen ilyen távolságból
már csak a fények érnek utol
hozván a végtelen üzenetét

tudom
már mindenről lekéstem
hiába a szándék a szó
eltűnsz előlem
s két mozdulat között
megszűnik az idő

s mégis
vér vagyok és test
véred és tested

a teremtés
bennem folytatódik
a mindenség évgyűrűi
egymást ölelik
bordáim alatt

szárnyakat gondoltam
karjaid helyére
hogy repülj
mert nem számít már
semmi távolság

vigyázom az öröklét csendjét
ölelem pillekönnyű árnyadat
az egyetlen igaz otthont

segíts megmaradni magadban
segíts megszületni újra
legyek néked ismét
szenvedés és öröm
hogy küszöbödről
visszarettenjen a halál.

Gál Sándor: A kérdés

már befelé élek
befelé
egyre közelebb önmagamhoz
ahol már
jól érzékelhető
az űri messzeség
izzó kettős íve
s a megérkezés
vélhető nyugalma
az igen és a nem
tudható kristály-igazsága
ami belőle látható
és ami láthatatlan
mozdulatlanságból
a kihajló mozdulat
az érintés titka és csodája
sorsok örvénylése
eggyé tömörül a befelé-lét
a mélység sötétedő csendje
önmagát gyarapítva szétterül
s benne az örök kérdező
ki vagy te
válaszolj
az elmúlásig
mi a szándékod velem

Lászlóffy Aladár: Istenem, szólj, szavalj belőlem

             „Nappal kiáltok, éjjelente
                előtted vagyok” (zsoltár)

Árnyékain a néma napnak
a szolga-percek áthaladnak
ebben a némaság-menetben
a semmi figyelmeztet engem.

Volnék a nappal alvó lámpa
kikapcsolt készülékek álma,
a falon unatkozó festék,
ha nem tudnám, hogy jönnek esték

és megelevenedik létem
szimfóniákban, halk zenékben.
Istenem, szólj, szavalj belőlem
mondd el, amit nem várnak tőlem.

Mondj olyat, mit nem tőlem várnak
mondj ellent életnek, halálnak,
a fő, hogy megértsenek bármit,
mi szorult helyzetükön tágít.

Mint várótermi hangszóróból
közömbös, hogy ki szól, ha jót szól
nyöszörögjenek az indulattól
ha terved némává parancsol,

csak ropogjak, mint nagyidőben
antennák felett elmenőben
s ne tudja meg a többi néma,
miért is hallgattam el épp ma,

de érthessék: adásszünetben
a mikrofon a Te kezedben –
s mikor egy kicsit belejöttem
Te szóltál, szavaltál belőlem.

2015. július 30., csütörtök

Ketykó István: Hajnali fohász



Az eső - mely a mondás szerint aranyat ér -
langyosan veri a kertet. Május van - hajnal.
És elképzellek e nagy hülye szobában,
- hol évek óta egyedül alszom -
hogy jössz a gyalogúton - hajad s ruhád párolog
a hajnali fényben s áttöri szép lassan a felhőket mosolyod ...
Imádkozni készülök, mert nem csak este, lefekvés előtt,
hanem reggel, munkába induláskor is
elmormolok egy rövid fohászt,
de most, e hajnali körmenetben - Istenem helyett -
hozzád menekülnek szavaim - - -
Anna - add, hogy legyen erőm elviselni
az ereszcsatorna kopogását,
mit eddig szerettem hallgatni esős időben ...
Most nyugtalanít: lesz-e az el sem követett bűnöknek megbocsátása
és eljön-e a feloldozás örömteli perce...?
Add, hogy felzengjen bennem minden rejtett húr,
mert már évek óta feszített vagyok,
akár egy magányos hárfa, melyen senki sem játszik ...
Add, hogy a galambröptű nappalokon is
merjek neveddel játszani, mert gyermeknek érzem magam,
akinek szüksége van játékra és kedvetlen, sír,
ha elveszik tőle amit megszeretett ...
Add, hogy negyvenhárom évem eddigi hajnalait
feledni tudjam, mert nem akarok emlékezni rájuk,
csak erre a hajnalra, amikor az eső langyosan veri a kertet
és elképzellek e nagy hülye szobában,
- hol évek óta egyedül alszom -
hogy jössz a gyalogúton - hajad s ruhád párolog
a hajnali fényben s áttöri szép lassan a felhőket mosolyod ...

József Attila: A szemed

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
Mint ifju pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög.



Rónay György: Lábadozás

Elmerevedtek az ízületek.
Berozsdásodtak a forgók.
Elpetyhüdtek az izmok.
Fájnak az inak, sajognak a csontok.

– Mégis,
kelj föl, és próbálj járni.

Mindig egy lépéssel előbbre.

Mindig egy lépéssel közelebb hozzám.

Ha szédülsz is,
ne félj:
én itt vagyok.

Mindig
megkapaszkodhatsz bennem.

2015. július 29., szerda

Szabó Magda: Valóban




Mi van fejünk felett?
Mi van? Micsoda jel?
A tavasz puha szája
csak sír, és nem felel,
és nem felel a nappal,
és nem felel az éj, –

de hallgat-e valóban,
aki csak nem beszél?

Jerzy Harasymowicz: Nem volt már hó

A városban
már nem volt hó
itt a hegyekben
a hó még mutatja nekem
a te kék nyomaidat
és mint őzt követlek
te rohansz és én nem tudom
ezek gomolyfelhők-e
vagy a hajad


És fennakadva a vágyak
fenyőgallyára
mint szarvas
megállsz

És a két melled
elnehezült a kora tavasztól

De tudod
és én is tudom
hogy csak verssel
tudlak megérinteni

Dabi István ford.