Garai Gábor: Artisták

Élő csipesz, lóg a trapézen
      a férfi fejjel lefele,
foga közt kettős tárcsa, mintha
      mágneses nyelvet öltene.

A vonzás túlsó pólusán függ
      s forog a nő – feszül a száj!
Micsoda csók! – Köztük csupasz tér,
      tömör csönd s véletlen halál.

Micsoda egymásrautaltság
      leng itt ég alatt, föld felett,
micsoda gyakorlott makacs vágy
      ment s kockáztat két életet!

Milyen figyelemben forognak
      s mily fegyelemben, tudva: csak
együtt szállnak, ha egyikük vét,
      mindketten aláhullanak !…

Ó, ha így tudnánk összefogni
      egymásra bízott szeretők,
mintha folyton fönn-szállva, mintha
      folytonos zuhanás előtt!

Ó, ha közös dolgok tevői,
      így tartanánk egymást, ilyen
végzetes bizalommal egymás
      fogában s idegeiben!

Ezrekbe fogódzók, ha hittel
      mondanánk, mint ők odafönn
élik, hogy: a másik ügyéhez
      egész létemmel van közöm!…

Forog, forog a nő a férfi
      foga közt – tompul a zene,
csak dob kopog. – Valami gyors vég,
      bármi föloldás kellene!

No most!… Földet ér a mutatvány.
      Fönt már a taps függönye leng.
S ők ketten egyetlen groteszk bók
      szobrában állnak idelent.

Zágorec-Csuka Judit: Szelídíts meg

Szelídíts meg szavaiddal,
hogy higgyek szavaidban.

Szelídíts meg tekinteteddel,
hogy szemedbe nézhessek.

Szelídíts meg kezeiddel, hogy még
egyszer megfoghassam a kezedet.

Szelídíts meg mosolyoddal,
hogy mosolyoghassak még rád.

Szelídíts meg magányoddal,
hogy én is megszelídíthesselek.

Kassák Lajos: Szívemnek hízelgő dal

Álomszeretőm
súlytalan test
igéző körvonalai
a semminek.

Úgy hagytál el
hogy bennem maradtál örökre.
Senki nem látja hogy élsz
virágcsokorral a kezedben
s a tavaszi szél hordja szét
nevetésed gyöngyeit.

Ó te sosem volt valóság
fényporígéret
a lepke szárnyán
szép álomszeretőm
ölelj magadhoz
szeress.

Jókai Anna: Ima teliholdkor

Feszül a bőr a Hold dobján
virágot színlel a bojtorján
lüktet a szív, a dobverő pereg
vitustáncban rángnak az emberek
folyók és tengerek
álnokul dagadnak
kevés a foganatja
Uram a szavadnak

mint a hangyaboly
álmában is nyüzsög a város
elszabadul minden
ami józanul káros
Uram lásd be
az őrület ragályos

Telihold éjszakáján
regulázz meg engem
ámokfutóvá ne váljon
ledöngölt szerelmem.

Kassák Lajos: Hűtlenséged terhei

Beléptem a térbe
amint az éjszaka
éhe fenyegetett.
Ismerni akartam
az utat és a célt.

Mindig tovább tovább
ahol a te lábad
nyomait sejtem
hol a te mosolyod
sugara világít.

Szerettelek nagyon
s folyvást kerestelek
de nem találtalak
a zord egek alatt.

Egy forrás fecsegett
nem értettem hogy mit
süket és vak lettem
nélküled.

Novák Éva: Addig

Addig bírja az ember,
amíg azt hiszi, örökké élni fog.
Amikor ráeszmél, hogy mégse,
remélte, de nem kivétel ő se,
megfárad hirtelen, kidől,
hídtartó oszlop a híd alól,
ami a sorsa, erőtlen tovább tartani.
Ezért nincs átjárás soha
vágyott és való világok között.

Ágoston Tamás: Fortyog a gyűlölet

Látod ezt a helyet a térképen?
Itt lakunk.
Ez a Szabadságtelep.
Régen itt temető volt.
A háború után, az ötvenes években, felszámolták.
Felnyitották a sírokat, a csontokat összegyűjtötték.
De az is lehet, hogy csak a sírköveket vitték el.
A csontvázak a földben maradtak.
Tudod, mit jelent ez, fiam?
Azt, hogy a lábunk alatt egy temető van.
Ha ma lenne a feltámadás, a környék tele lenne ismeretlenekkel.
Mindenki sírna a boldogságtól.
De aztán ugyanúgy folyna tovább minden.
Egymásnak esne a sok megboldogult.
Jönnének a beszólások, a kicsinyes viták, az örökös perpatvar.
Maga lenne a pokol.
Esténként erre gondolok, fiam.
Fekszem az ágyban, és arra gondolok,
hogy a házunk alatt fortyog a gyűlölet.

Jókai Anna: A születő üdvözlésére

Megmosdatunk, megmérünk.
Azt hisszük, pontosan tudjuk súlyodat.
S titok, kit szeretünk benned.
Ott: Isten veled
Itt: Isten hozott

Jókai Anna: Halottbúcsúztató

Megmosdatunk, felmérünk.
Azt hisszük, pontosan tudjuk a veszteséget.
S titok, kit szerettél bennünk.
Itt: Isten veled
Ott: Isten hozott

Petőcz András: Zárójelvers op. 42.

((         Éhező-hálás ujjongással: óriás kéz tart a tenyerén, gondolom
            magamban, zuhogó-vészjósló esőben futok, hideg szélben, mégis
            érzem a megnyugtató biztonságot --- nem pusztítanak el hideg
4          tekintetek, alattomos szavak: éhező-hálás ujjongással testedre
            hajolok --- nem pusztítanak a hideg tekintetek, alattomos
            szavak, óriás kéz tart a tenyerén, vigyázza lépéseim, őrzi
            mozdulataim, miközben testedre hajolok, miközben tested fölé
8          magasodom, tisztán kéklő, gyönyörű égbolt alatt --- a felhők
            a folyókban úsznak, a zuhogó patakok az égbolton rohannak ---
            meddig tart majd?, kérdezem, meddig tart majd, hogy meghúzhatom
11         magam ennek az óriás kéznek óvó melegében?; éhező-hálás
            remegéssel-ujjongással
            simulok testedre,
            és nem keresem, ki az, akinek tenyerén
14        megbújva nyugodtan figyelhetem, ha égboltom mégis elsötétedik --- ))

Hárs Ernő: Vadludak

Hangok sírnak át az égen,
Vadlúd árnyak hosszú V-ben.
Sarki tájról délre szállnak,
Búcsút mondva víznek fának.

Bárha jég és hó lep mindent,
Valami mégis fáj a szívnek-
Ezért jajgat úgy a vadlúd,
Mikor ősszel húzni halljuk.

Jókai Anna: Pontosítás

Az angyaloknak nincsen szárnyuk
            – tudnak röpülni
Az ördög nem fekete
            – annál sokkal sötétebb
A menny nem fönt a pokol nem lent
            – nem hely inkább állapot
Jézus nem fotogén és nem fecserészik
            – Ő nem a tévékettő sztárja
Krisztus nem csak meghalt értünk
            – elő is élt nekünk valamit
Isten nem ősz és nem lakozik
            – Ő van, tér s idő felett
Az ember többé nincs gyámság alatt
            – az útért és az irányért maga felel
A halál akár a mag halála nem pusztán rothadás
            – hanem az új hajtás feltétele

Jókai Anna: A Halál Angyala szól

Ember –
    nem váll a vállam, hogy kaszát tartson.
    A fejem nem fej, nincs rajta csuklya.
    Legkevésbé csontból van a testem,
    s nem kéz az, ami az ajtót nyitja-csukja.

Ember –
    az a kép, az a közzétett: hamis;
    nem valódi, csak karneváli giccs,
    a leleplezésben, kérlek, megsegíts!

                      Én az vagyok, aki elvágom a szálat
                      hogy te az légy, aki szabadon szállhat

Rákos Sándor: Karácsonyi kántáló

meddig tart még ez a nagy tél
a hőmérő befagyott
meddig tart még ez a nagy tél
lejönnek a farkasok
meddig tart még ez a nagy tél
hasít a fagy mint az ék
meddig tart még ez a nagy tél
sarkunkban a sarkvidék
meddig tart még ez a nagy tél
sarkamban a fagyhalál
meddig tart még ez a nagy tél
tavasz ha jön nem talál

Mezey Katalin: Nem félti a fényét

Miért teremtettél rosszat is?
Miért hagytad, hogy rossz is teremjen?

Miért teremtetted a kínt, fájdalmat,
szenvedést, bűnt, erőszakot,
hazugságot, csalást, enyészetet?

Vagy nincs mód létrehozni árnyék nélkül a fényt?
(Fény nélkül az árnyékot?)

Miért teremtettél rosszat is?
Vagy a rossz van? Magától terem?

***

Nyilván, hogy a Nap nem félti a fényét,
de nem tud sütni szembe veled,
és a hátad mögül is ugyanakkor.
Sugara kedvét nem pazarolja,
arra fénylik, amerre kering.
Szitokszóktól akadozó léptekkel
jön el az éjjel. Eltaszít, megcsúfol,
aki alkalmatlan időben,
nyilvánosan becéz, enyeleg,
de ha magad maradsz, elbújik előled,
minden lépését titkolja, takarja,
minden szava mögött más szó leselkedik,
mindig dugdos, rejteget valamit,
úgy néz, mintha rátörted volna az ajtót:
elharapná a nyelvét, semhogy
pergő gondolatait kimondja.
Nyilván, hogy a Nap nem félti a fényét,
de nem tud ugyanegy pillanatban
a szemedbe és a tarkódra is sütni.
Fénye-árnyéka egy,
ugyanannak a színe-fonáka.