Lucian Blaga: Hideg ajkak

Álomba hullt a rét. A bokrok szempilláiról
fénykönny gyűl tündökölve:
jánosbogár.

A felhősávos hegytetőn
megnő a hold.
Éjszakám feléd nyújtja őszies kezét,
s zöld jánosbogarak fényéből gyűjtöget
a szíved számára mosolyt.
Jéggé fagyott szőlő a szád.

Csak a hold finom karéja lehet
olyan nagyon-nagyon hideg
– ha csókolhatná valaki –
mint ajakad.

Közel vagy. Itt.

Hallom az éjben pillád rebbenéseit.

Áprily Lajos fordítása

Tamás Tímea: Evangélium előtt

élni kellene
vagy meghalni
egyremegy
mondják sokan
de a félelem
ott fészkel már
az ereszen
jő és megy
mint a fecske
senki sincs
aki kilesse
titkait
házát
hazáját
az igazit
élni kellene
de az élet
és a halál
édestestvérek
akár a jó közhelyek
a buták
s az édes-bús
melódiák

fészke vagyok félelemnek
búnak, bajnak s az életnek
sirámnak, romantikának
ágya vagyok a halálnak
csillagszórója a vágynak
szemfedője a reménynek
társa a tegnapi fénynek

hull az eső, sose fogy el
süllyed a föld Noé alatt
s a názáreti evezője
szeli halkan a habokat
hogy megtudja mért s mi végett
kell a kereszten meghalni
mért nem lehet kínok nélkül
a világot megváltani

tudja most, hisz sejtette már
hallotta az anyaméhben
a betlehemi kórusban
jászol menti bégetésben
hogy az Isten és a Sátán
(a víziszörny Leviatán)
rég osztoztak már mindenen
az első s végső vacsorán
valahol a ködben vannak
látni vélik a halászok
mikor bevonják a hálót
s némák a hullámcsapások
s csupán (messze ott a ködben)
Jézus evezője hallik
s a világ még megváltatlan
álomittasan aluszik

fogyatkoznak napok, telek
fogyatkozunk.
álmaink gyűjteménye
rég a köcsög alján
aprópénz
rézpénz
fonnyad a bőrünk
feszül, ereszkedik
feszül
mint a fájdalom
lelkünk bevonata
bocsánatot kérünk a
szavaktól
szégyelljük őket
a bölcsesség
csak hallgatás
így tanították
megtanultuk
félünk
ennyi

Kassák Lajos: Négy sorok

Te vagy az, aki után lámpással futottam,

Te vagy az, akit vakon is megtaláltam.

Te vagy az, akiért érdemes az élet.

Te vagy az, akibe egyszer majd belehalok.

Kassák Lajos: Felajánlott béke

Ha elmész
az a te dolgod.
De nem miattad
sír majd a szél
a tulipánok
nem miattad csukják be
szirmaikat.

Nélküled maradok
és kicsépelem
termésem maradékát.

Ha éhes leszel
szállj ablakom párkányára
tiszta búza lesz ott
s én jó étvágyat kívánok hozzá.

Parancs János: Előszó

Megnyugodnál-e, ha a csontomig látnál,
ha jobban ismernél a szédítő pusztaságnál?
ha elmondanám, mire nincs is szavam?
Kerülgetjük egymást, mint a félő vadak,
rettegve és ujjongva. Kint zúg a szél.
Mit mondhatnék, ami több mint a csönd?
A test reménye, a vágy köszönt.

Mint feszülő páncél, úgy köt a bánat,
az önzés, a szégyen összegabalyodva.
A fuldokló lélek a gyászra hajolva
néma és reménytelen.

Nagy húsos levelekkel jött ez a nyár.
Csalétek? menedék? oly tétován nyílik a szív.
Annyi megfutás, vereség, hűtlen játék emléke rémít;
nem élhetek csak mint a sebzett állat, könyörtelenül.
Félvén is a puszta romok közt; magamnak énekelem,
a szép szó nem elég, a léted kell nekem:
ideges bőröd, a karod, a lábad,
halált-tapintó kezemmel hogy rádtaláljak,
ha jő az est, s magamra hagy a meglódult világ.
Körülöttem csak a holtak, szétnyíló koponyák.
Ha egyetlen gondolatod hűtlen, már céltalan a vágy.
S akkor nem kell tőled a szó sem;
nyálazó csápjaival úgyis leköt a magány.

Kassák Lajos: A jó hétköznap

 


Egyedül. A januári vak ég alatt állok egyedül.
Hideg van és nem fázom, sötét van és nem félek.
Miért is félnék, otthon vagyok magamnál, annál az embernél,
akit nagyon jól ismerek, örömei és fájdalmai itt virulnak a szivemben
és nem fázom, mert az ő nyughatatlan vére melegit engem.
Jó tehát igy egyedül lenni magammal, aki az ölében tart és őrködik felettem
s akiről tudom, kivétel nélkül azonos mindennel és mindenkivel a világon.
Ha kiváncsi vagyok, felel a kérdéseimre s ha fáradt vagyok, felcsigázza kiváncsiságom.
Tegnap a kétségbeesés gyötört s ma ismét olyan vagyok, amilyen tegnapelőtt voltam.
Ó, ember, egyedül vagy megint, mondom szeliden s a karjaimban tartom magam ugy,
ahogyan az anya öleli át agyonzaklatott gyermekét. Hideg van és nem fázom,
sötét van és nem félek és hallom, hogy szólit a világ, amellyel
gyökérig egy vagyok ezen a magányos órán.

Kassák Lajos: Csöndes kétségbeesés

Mit üzenjek néked, távoli barátom,
drága jó cimbora, ki mellett ugy herdáltam el életem javát
mint gazdag ember, ha mértéket vesztett italban és nőben
s vénülő fejjel látja csak, milyen boldogtalan volt egész életében.
Merre kiáltsak feléd, hogy válaszolhass gyámoltalan kérdésemre:
szereted-e még a táncot és a lányok szeretik-e még,
ha sulyos tenyereddel ráveregetsz fiatal combjaikra?
Hallgasd csak, itt ülök az ismeretlen ház eresze alatt
és fiatalságunk elszállt álmairól énekelek.
Éjszaka van, a fák porbaejtik sárga lombjukat,
nyoma sincs madárnak, riadtan sirnak az esőverte prücskök
s egy gazdátlan ladik ring a tó közepén.
Hej, hajj! Jó öreg cimborám, mi szépet is üzenhetnék ebben az órában?
Egyedül vagyok, bizony nyomoruságosan egyedül,
keresztbe vetett lábakkal ülök és nézem, ahogy fejem fölött
kihunynak az őszi csillagok.

Kassák Lajos: Valahol harangoznak

Lejöttem a hegyről, ahol két hónapig éltem,
virágos fák között s aztán érő gyümölcsök árnyékában,
mint szorgalmas földmüvelő dolgoztam napestig.
Szavakat róttam egymás mellé, melyek életről és halálról szólnak,
miközben Téged is dicsértelek apró, fekete betüimmel,
melyek ugy jönnek elő a lélek mélyéről, mint a hangyák,
szárnyra kelnek és végtelen tereken át szétviszik
napjaim arany dalait a világba.

Most itt állok a kapuban, egyszál virággal a kezemben,
mögöttem a hegy, melyről bucsu nélkül távoztam,
előttem a város s ha egyszer még elérem, meghajtom magam előtte
mezők tarkaságával a szememben és kedves gyümölcseim izével a nyelvem alatt.

Elég volt a magányosságból és az édes békességből is elég volt.
Messze innen a város, de elindulok felé még ebben az órában
egy felejthetetlen évszak emlékével a szivemben.

Kassák Lajos: Két pont között

Megbeszéltük életünket
távolból szóltál
s a tenger hullámai felmutattak.

Emlékeim az ajtó résein
szűrődnek át
s a tükör gyűlölködik.

Milyen kimeríthetetlen
milyen betölthetetlen ez az idő.
Fejem felett
mintha egy galamb lebegne
vérrózsával a begyén
s te nem láthatsz engem.

A tegnap és a tegnapelőtt oka mindennek
az átlyuggatott házak
a széthányt papírrongyok
a halottak elkerülhetetlen árnyéka
a kutyák
amint patkányokra vadásztak
egy borbélycégér nyikorgása a szélben
egy megsebzett torony
keresztje a sárban.

Mozdulatlan állok ott
ahol éjféltájt elhagytál
ígérettel a szádon.

Miért zártad be az ajtót
amin kiosontál.
Hogyan nyújtsam át ajándékom
szívedet és a szívemet
amint egy párna ráncai közt
alszanak.

Lucian Blaga: Zsoltár

Szeretkezünk: vagyunk. Akkor – kétségtelen.
S az éj órái bár vakok,
nappal ragyog,
Elohim, tiszta fényeden.

Esti aranyfények alatt te látsz csak
minket a ligetekben kóborolva.
Járkálunk a nagyhét jegyében,
eszmében eszme, kéz a kézben.

Úgy jó, ha dicsőíthetünk
a vágyért, Elohim, mit megengedsz nekünk!
Sebe csupán a hallgatásnak
minden szó, amit ejthetünk.

Tandori Dezső fordítása

Garai Gábor: Artisták

Élő csipesz, lóg a trapézen
      a férfi fejjel lefele,
foga közt kettős tárcsa, mintha
      mágneses nyelvet öltene.

A vonzás túlsó pólusán függ
      s forog a nő – feszül a száj!
Micsoda csók! – Köztük csupasz tér,
      tömör csönd s véletlen halál.

Micsoda egymásrautaltság
      leng itt ég alatt, föld felett,
micsoda gyakorlott makacs vágy
      ment s kockáztat két életet!

Milyen figyelemben forognak
      s mily fegyelemben, tudva: csak
együtt szállnak, ha egyikük vét,
      mindketten aláhullanak !…

Ó, ha így tudnánk összefogni
      egymásra bízott szeretők,
mintha folyton fönn-szállva, mintha
      folytonos zuhanás előtt!

Ó, ha közös dolgok tevői,
      így tartanánk egymást, ilyen
végzetes bizalommal egymás
      fogában s idegeiben!

Ezrekbe fogódzók, ha hittel
      mondanánk, mint ők odafönn
élik, hogy: a másik ügyéhez
      egész létemmel van közöm!…

Forog, forog a nő a férfi
      foga közt – tompul a zene,
csak dob kopog. – Valami gyors vég,
      bármi föloldás kellene!

No most!… Földet ér a mutatvány.
      Fönt már a taps függönye leng.
S ők ketten egyetlen groteszk bók
      szobrában állnak idelent.

Zágorec-Csuka Judit: Szelídíts meg

Szelídíts meg szavaiddal,
hogy higgyek szavaidban.

Szelídíts meg tekinteteddel,
hogy szemedbe nézhessek.

Szelídíts meg kezeiddel, hogy még
egyszer megfoghassam a kezedet.

Szelídíts meg mosolyoddal,
hogy mosolyoghassak még rád.

Szelídíts meg magányoddal,
hogy én is megszelídíthesselek.

Kassák Lajos: Szívemnek hízelgő dal

Álomszeretőm
súlytalan test
igéző körvonalai
a semminek.

Úgy hagytál el
hogy bennem maradtál örökre.
Senki nem látja hogy élsz
virágcsokorral a kezedben
s a tavaszi szél hordja szét
nevetésed gyöngyeit.

Ó te sosem volt valóság
fényporígéret
a lepke szárnyán
szép álomszeretőm
ölelj magadhoz
szeress.

Jókai Anna: Ima teliholdkor

Feszül a bőr a Hold dobján
virágot színlel a bojtorján
lüktet a szív, a dobverő pereg
vitustáncban rángnak az emberek
folyók és tengerek
álnokul dagadnak
kevés a foganatja
Uram a szavadnak

mint a hangyaboly
álmában is nyüzsög a város
elszabadul minden
ami józanul káros
Uram lásd be
az őrület ragályos

Telihold éjszakáján
regulázz meg engem
ámokfutóvá ne váljon
ledöngölt szerelmem.

Kassák Lajos: Hűtlenséged terhei

Beléptem a térbe
amint az éjszaka
éhe fenyegetett.
Ismerni akartam
az utat és a célt.

Mindig tovább tovább
ahol a te lábad
nyomait sejtem
hol a te mosolyod
sugara világít.

Szerettelek nagyon
s folyvást kerestelek
de nem találtalak
a zord egek alatt.

Egy forrás fecsegett
nem értettem hogy mit
süket és vak lettem
nélküled.