2019. július 19., péntek

Kányádi Sándor: Kóbor kutya












Előbb csak háztól házig verték,
azután ki a faluból.
Most két falu között tétován
hol ide hol oda lohol.

Bátor kutya volt, eleinte
még meg-megkapta a botot.
S nézzétek:
hogy elgyámoltalanodott!

A madártól is félrerebben,
állandó reszketés ina,
foga is már csak azért van, hogy
legyen mivel vacognia.

Szederjes nyelve vizet keres,
megvesz, ha nem talál.
Szája két felén undorítón
vegyül a könny s a nyál.

Sír. Vonyítana, de azt se mer,
hátha meghallja valaki. -
Menti a bőrét céltalanul,
míg bírják vérző lábai.

Menti a bőrét céltalanul.
Csak a bőre van, semmi más. -
Hol késel,
irgalmas vadász!?

1955

2019. július 18., csütörtök

Kányádi Sándor: Tudod...




Tudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.

Kányádi Sándor: Mezítláb

Lehúztuk a cipőt is,
úgy mentünk, kéz a kézben.
Ázott hajad esővíz-
illatát most is érzem.

Tapicskoltunk a sárban;
sikolyaidtól bokrosulva
futott a sáncban
a sárga patakocska.

- Gyermekkoroddá lennék
érted, te kedves.
- te jó, te drága.

Társtalan lép az emlék
a kármin köröm pettyes
tavaszi sárba.

Baranyi Ferenc: Nem szabad...












Nem szabad soha visszanézni
Visszahozni eltűnt arcokat
A múlt emlékét felidézni
S visszanézni nem szabad.

Maradjon emlék, ami emlék
Fakuljon meg, hogy elfeledjék
Nem szabad soha visszavárni
Azt, aki elment, itt hagyott

Kergetni futócsillagot.
Új boldogság kell, nem a régi.
Nem szabad soha visszanézni.

Tóth Árpád: Ma lelkemet...




Ma lelkemet libegni bontom,
Mint zászlót zúgat szűzi szél,
Kitűzve büszke bástyaponton,
Magasra leng a horizonton,
És leng s ragyog, és leng s zenél.

Ragyog és leng, mint drága kelme,
Melyet ha duzzaszt tiszta lég,
Úgy csattog, minha énekelne,
S mint nagy selyemszárny, égbe kelne,
S kék keblére zárna az ég.

Sebestény Jáger Orsolya: A válasz

Ha az ég még bíbor szőttesét szaggattad szét,
ki varrja össze majd?
Te Uram.

Ha ott, hol csak mint csontok, a mocsokban tolongtok,
ki emel onnan fel?
Te, Uram.

Ha feltépi sebed, mint szigony a jeget a nélküled-rémület -
Ki kötöz be majd?
Te: Uram.

Ha a közöny, mint vízözön zubog át kő kövön, s úgy mos el.
Ki szeret még?
Te, Uram.

2019. július 16., kedd

Marno János: Másnap

               


    Bartók Imre Jerikójára 

Kérsz egy falást a bánat
tokaszalonnájából?

Kérek, igen.

És félsz, hogy nem kelsz fel másnap?

Félek, igen, hogy nem.

Pedig örömmel kelnél fel másnap?

Nem, kelletlenül kelnék.

Pilinszky János: Sírvers

Nem görbülhet egyetlen hajukszála,
őrzöm legkisebb ráncaik
a kőzeteknél konokabban
az ítéletnapig.

Könnyeik szívárgó erekben
szemérmesen bujdosnak bennem,
és feneketlen tavat ásnak
a mindentudó hallgatásnak.

Hajnalig síró szeretőkben
némul el így a szerelem,
s már nem is ők karolják egymást,
a halhatatlanság ölel!

Egy egész örökkévalóság
őrzi mindannyiunknak sorsát;
rendíthetetlen, mint a kőzet,
már nem is én ölelem őket.


Bertók László: Most, hogy már magad is

                   
                    (Firkák a szalmaszálra)

A nyár 

Egy villantás, ha látsz még, vagy annyi se már,
észre sem vesz, elsuhan melletted a nyár.


Mintha, 1 

Hónapok óta, mintha vasárnap délután…
Becsukódik a naptár, s nézel magad után.


Mintha, 2 

Mintha kerülve az érzékek világát,
a börtönséta nagy köreit járnád.


Mesteri kéz 

Nem te, mesteri kéz forgatja a filmet.
Éled, mesélgeted, akkor is, ha nem megy.


Látókör 

Most, hogy már magad is, most látod, mennyi ember
jön-megy, botolog bottal vagy járókerettel.


A gyógyító 

Csak beszélt, beszélt, s többet gyógyított rajta,
mint aki az egész patikát fölírta.


A gyógyuló 

„Tárt karokkal, mint járni tanuló gyerek,
ágytól asztalig már bot nélkül elmegyek.”


Az anyját hallja 

Úgy dolgozz, mintha halhatatlan volnál.
Úgy imádkozz, mintha azonnal meghalnál.


Mindenét fölteszi 

Sem a vak lázadásra, sem a felejtésre,
mindenét fölteszi a széttört egészre.

2019. július 14., vasárnap

József Attila: Akkor




És akkor zuhogott, csattogott, villámlott
S akkor kerültem messze szobámat
És akkor őrjöngtem, szidtam a világot
S akkor tiport legjobban a Bánat.


S akkor imádkoztam, követeltem, kértem
És akkor sírtam szívből igazán
S akkor bánó szívvel meggyóntam, megtértem,
Mert akkor halt meg egy lány, egy leány.


József Attila: A világ megteremtése

Igen, tudom, még nem volt a világ,
Csak az erők nyugalmas vize,
Fojtott dühű, nagy vize,
Nem volt még hal se, de halat akart,
Nem volt még dal se, de dalolni akart,
Asszony se volt még, isten se volt még,
Vagy isten volt-e az egészen férfi,
Egészen gyermek, nem tudom,
- Most munkás lehet, vagy talán költő,
Hiszen mindegy a munkás, a költő -
Ő volt még egyedül, nagyon magába,
Mint én vagyok most, olyan magába.
Tehetetlen volt, csak szeretet volt,
Társat akart és csak szeretet volt.

Nem tudott tán még beszélni se,
Nem tudott tán már hallgatni se,
Társakra gondolt, asszonyra gondolt,
A te víg, meleg szemedre gondolt,
Aki ha látná, nagyon szeretné,
Frissen, fürödve, jobban szeretné.
A te víg, meleg szemedre gondolt
S a vízbe lépett,
A víz fölbömbölt, ahogy belépett,
Elnyelte, mint a villámot az éj!
És ő lesüllyedt a fenekéig,
Feneketlen víz nincs-fenekéig.

A víz
Felhőkbe szállt a szíve fölött,
Jéghegyekké vált a háta mögött,
Akkor születtek a hideg csillagok,
Akkor születtek a meleg napok,
Ő volt még egyedül, mint én: magába,
Társat akart és csak szeretet volt.

1924 első fele

Zelk Zoltán: Idegen fájdalmak

Idegen fájdalmak zsákmánya lettem.
Idegen fájdalmak szögei.
Idegen fájdalmak nyársán.
Idegen fájdalmak kötelén.
Csuklyában is meztelen arcú
hóhérok csapata.
Irgalom!
Nincs irgalom.
Kegyelem!
Nincs kegyelem.
Idegen fájdalmak lakják a testem.
Bűnös vagyok. Föllebbezek.
Bűnös vagyok: van irgalom.Bűnös vagyok: lesz kegyelem.
Bűneim kazlát fölgyújtja az Isten
és küld szelet, mely elhordja a pernyét.
És lesz földi föltámadás
könyvespolcok és bútorok között.
És földereng Erzsébet arca. Ámen.

Vörös István: VIII. zsoltár




1 Uram, nem kétséges,
Te teremtetted a világot.
Aki teremtette, az vagy Te.
2 Vagy talán nem jött
létre a világ?
3 Mért lett a valami,
ha már volt a semmi?
4 Vagy nem volt?
Egyszerre keletkezett
mind a kettő?
5 Dicsérlek, mert
megteremtetted a semmit,
mint aki gödröt ás,
hogy egy kis földhöz jusson.
6 Az Úr nem hatalmas,
szeretnivalóan kicsi.
7 Az Úr nem mindenható,
a teremtés örökre szóló
fáradságába beleőszült,
és nem tud pihenni.
8 Az Úr minden
ereje bennünk van, amikor
olyat teszünk,
amire nem hittük
képesnek magunkat.
9 Az Úr nem semmiható,
az Úr nem valamiható.
Homlokán egy csepp
izzadság csillog: a Nap

Parancs János: A szegénységről

sokáig fösvénykedtem
mint a hörcsög
éléskamráimba hordtam
az éltető magvakat
mindig a télre
mindig a hét szűk esztendőre
ma már tudom
a tartalék
romlékonyabb mint a gomba
a fölösleg kártékonyabb
mint a jégeső a sáskajárás
csak aki mindenét szétosztja
kegyelmet csak az remélhet

Rákos Sándor: Továbbélés




kés-él-percről kés-él-percre lépek
 a továbbélés sziklaperemén
 boldogtalanságom alkatrészeiből
 rakom össze boldogságomat