" Minden ember szívében van egy Isten-alakú vákuum,
melyet sohasem lehet betölteni semmilyen teremtett dologgal.
Csak Isten töltheti be azt."
2020. december 27., vasárnap
Nagygyörgy Erzsébet: Egyedi tárlat
szívem derül, ha látom, semmi kétség.
Szemmel becézem a hont, nevelem a fákat.
A repcevirágzás olyan egyedi tárlat,
mintha millió vödörnyi kadmiumsárga,
ráömlött volna a meglepett tájra.
S a nyári pipacsnyílás is megejtő látvány,
mint megannyi, búzamezőn térdeplő bálvány.
Simek Valéria: Érlelődve
Szemedből ősi bölcsesség sugárzott.
Vasakaratú napjaid, éveid
belekapáltad a föld termékenységébe,
és szépséged is a nyárba szökkent át
minden növényben gazdagon
hajlongva, érlelődve feslett ki két
kezed munkája. Te a mindig tettre
kész, én pedig az álmodozó. Néztem
szél tépte hajad, megfakult mosolyod.
Dombhátak és bozótosok kerted alatt
toporzékoltak az előkúszó szélben.
Este a szobádat belepő szürkületben
imára mozdult szád, s magányodban
gubbasztottál leeresztett szárnnyal,
mint egy madár.
Konokul küzdöttél az életedért,
igazságodért, és egészen összetörtél
az elszenvedett sérelmek súlya alatt.
Minden azt bizonyítja, hogy léteztél,
és én elvesztettelek.
Sebestény-Jáger Orsolya: Imádság
Csupa fény, felhő, és jegenyék álma vagy.
Tőled ébrednek a kertek,
láthatatlan karod soha nem fárad,
s a lombok közötti ágon
áldott lélegzeted árad,
szirom és csíra vagy.
Belőled merít minden reggel
szélfútta sziklák alatt a tenger.
Isten, Te nagy.
Nemes Nagy Ágnes: Különös, hogy mindig sebet kapok
Különös, hogy mindig sebet kapok,
s különös, hogy egész testi valómban
rendítenek apró nyomorúságok,
de tűröm már. Várok. Gyakorlatom van –
s akár hallgatok, akár izgatottan
fecsegek, rángok, – amíg szüntelen,
régóta horzsolt, véraláfutásos
bensőmhöz ér az új: új gyötrelem,
hozzáedződöm lassan a halálhoz.
2020. december 24., csütörtök
Benedek Elek
" Hallom már, angyal szárnya lebben,
Szívem, mint régen, meg-megrebben,
Itt vagy közel. Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
Rajtad csüng lelkem semmi máson,
Jövel, jövel!"
*
Ady Endre: Karácsony
I.
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszu sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.
II.
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
- Úgy mint régen -
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.
III.
Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomoru útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra...
2020. december 23., szerda
Szabó Magda: Karácsony
alacsony fellegek,
omlik az ártatlan, együgyű hó
a háztetők felett.
A füst elkapja derekát,
együtt forognak,
úgy imbolyodik a világ,
ahogy ők imbolyodnak.
Húzzák már komoly szarvasok
az ünnepet,
szájuk körül az esti pára
s az eltűnt gyermekkor lebeg.
Omlik a hó, ömlik a hó,
nem nézi, hova hull,
csak bámulnak a szarvasok,
szarvukon gyertya gyúl.
Ömlik a hó, omlik a hó,
leng, surrog és kering,
eltemeti a surranó
december lépteit,
meztelen, ezüst lábnyoma
nem villan már sehol,
a szarvas békén lépeget,
bizakodik, dalol.
„ Honnan jössz?” – kérdezem a
hótól.
„ Te hova mégy?” – a hó ezt kérdezi.
Rám néz, én meg rá. Hallgatok.
Mit feleljek neki?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)