Küszöb mit nem léphet át
idő és sors sem –
ott a kegyelem tanyáz
*
Boldog ki megérkezik
ahová indult
és soha nem tévedt el
2021. május 19., szerda
Dobozi Eszter: kérni-kérni-kérni
hogyan szólhatnék Hozzád,
Te, Szólíthatatlan,
így-úgy mégis beszélek én,
ily s oly fabrikált nevekben
vélem elérni Orcád
ám dicséretedre szánt perceimben
rest vagyok én az áhítatra
mert szólásra kimért
és szűkre szabott az én időm
nem maradt erőm nekem
a Te magasztalásodra
mert csak kérni-kérni-kérni
sürget a kifogyhatatlan sóvárgás
hogy segítsd, oltalmazd
tartsd meg és emeld ki
fájdalmaikból a fájókat
a megszomorítottak fejére
hozz vigasztalást
és tápláld kicsit a szűkölködőket
mert annyi a baj és annyi a bajba jutott
hogy megszámolni se volna mód
ki mindenekért vagyok színed elé járuló
hogy elősoroljam Ábeltől Zsuzsannákig
a megkínzottak, elveszettek
árvák és elfeledettek seregletét
hét nap, hét éjjel egybeszakítva is kevés
a magam keserve pedig
amúgy is ráadás volna minderre csak
ha lenne perc ezért
akkor se nyílna föl már a szám
s ha van, a Te könyörületed
a sokasággal talán
engem is magával sodor
így kérlek ódon fohászkodással
ne hagyd el a Terád szorulókat
ne veszejtsd el az elveszendőt
és hallgass meg engem őhelyettük
2021. május 17., hétfő
Marno János: Négysoros
Elszéled a pusztában a széllel
a széna és a szalma, meg a por.
Édesanyám, légy közel az éjjel,
ha meg találok halni, légy itt valahol.
Lőrincz Teréz: Quo vadis
Fájtak lelkén a csontok, rozsdás rácsok
az öröklét veszendő ablakán.
A Rómába vezető úton már visszaütöttek
a lépcsők, hidak és minden kő.
Makacs lépteivel, szemközt a várossal,
mégis megérkezett.
Majd megvirradt a hajnali szél és egészen
a megvakult Fórum bezárkózott csöndjéig
egy csatatér volt minden nappala!
A keresztet is ácsolták már
és megkeseredve öregsége rongyaiban
végül úgy hitte, elhagyta a várost.
Ám a tompa lépcsők, néma hidak
és az idegen kövek között az úton,
ami egykor Rómába vitte:
egyszerre szembejött Valaki.
Siv Widerberger: Jó, ha nővére van az embernek
aki mindent tud.
Hurrá, van nővérem,
aki mindent jobban tud.
Hurrá, van nővérem,
aki mindig nagyobb.
Hurrá, van nővérem,
aki mindenben az első.
Hurrá, hurrá, hurrá,
mert a nővéremnek,
aki három évvel idősebb,
egy éven át mindent megtettem, amit akart,
különben
egészen biztosan
beárult volna a mamának,
hogy az utcán egy néni után
azt kiabáltam, VÉN BOSZORKÁN.
Tótfalusi István fordítása
Siv Widerberg: Barátság
mondta Lena,
elém jött,
átkarolta a vállam,
és a titkairól sugdosott.
„ Á, te vagy az”
mondta Lena,
sarkon fordult és ment.
„ Á, te vagy az”
mondta Lena,
mutatott valamit, amit nemrég kapott,
és három percig játszhattam vele.
„ Á, te vagy az”
mondta Lena,
felhívott valakit
telefonon,
és kérdezte, náluk lehet-e egész nap.
„ Á, te vagy az”
mondta Lena
csokoládét adott
és narancslevet.
„ Á, te vagy az”
mondta Lena.„
Hát nem tudod, hogy már Ingriddel vagyok?
Hogy köztünk vége mindennek,
mindennek, érted?
Észre se vetted, te hülye?”
Több hónapba telt,
hogy Lenát ne szeressem
és ne gyűlöljem többé.
Tótfalusi István fordítása
Lőrincz Teréz: Végtelen mese
A kettős könyvelésben vénsége küszöbére érve
először talált komoly többletet a bevétel oldalán!
Valami szórakozott tétovaság ült a szívére
aznap este, és futólag számba vette mitévő
legyen már a napokban: itt az idő végre
rendszerezni vagyonát.
Ó, jut majd bőséggel,
hogy csinosítsa házát, jut ajándékra, és utólszor
a tengerhez is elutazhat belélegezni sós illatát,
annyi szikkasztó év után korhódott testét
hűs párájában ápolni napestig, hogy majd hazatérve
teli pince, padlás, kamra várja borral, mézzel és
pompás dióval!
Így méregette a közelgő időt,
mielőtt álma hálójában végleg elernyedett a
teste, testének összes tagjai. Azt sem hallotta már, ahogy
eszméletének összeomlott partjai közt elhal tulajdon
végső sikolya:
Még ma éjjel elkérik lelkedet!
2021. május 16., vasárnap
Dudics Emese: Nekrológ
hogy már nem emlékszem rád.
Ültem a buszon. Eszembe jutottál,
és vártam, hogy utolérjen
az ismerős sajgás.
Az arcodat még csak-csak felidézem.
Halvány a mosolyod,
távoli, mint amilyen mindig is voltál.
De ha azt a fanyar ízt keresem, ami a sajátom lett,
vagy azt, hogy még mindig csak rész vagyok-e nélküled,
vagy azt, hogy összerezzenek-e még,
ha meghallom a neved,
már nem talállak magamban.
Újfajta szabadság ez, még tanulnom kell.
Többé nem tegezlek majd a verseimben,
te helyett ő leszel bennük, ha egyáltalán.
Tíz év munkája ez.
Mezey Katalin: Öregasszony mondja
De sokat kellett magyaráz,
hogy végül mégse értsenek meg.
De sokat is kellett tanulnom,
hogy végül mégse értsek semmit.
De sokat kellett szépnek lennem,
hogy a csúfságom kiderüljön,
de sokat kellett jónak lennem,
hogy a jóságom letagadják.
De sok igazat kellett szólnom,
hogy mocskoljanak hazugnak.
De sokat is kellett szeretnem,
hogy rám ordítsák: – Takarodjál!
De sokat kellett sírnom ahhoz,
hogy a könnyeim kinevessék,
De sokat kellett gondoskodnom,
szeretteim mégis elvesztek.
De sokat kellett iparkodnom,
amíg haszontalanná lettem.
De sokat is kellett törődnöm,
hogy ne törődjék velem senki,
de sokat kellett adnom ahhoz,
hogy ne akarjak kapni semmit.
Varga Kriszta: Férfi
Lakik bennem egy férfi. Hórihorgas, bátor, istenkereső.
Ő távozik belőlem külön útjaira s visszatér, ha itt az idő.
Ő hozza-viszi a híreket köztem s Isten közt, ő jár utána hasadt, pirkadó
egek alatt, ködös hajnali járdákon kakasrikoltásban, kutyaugatásban. Ő
jár utána villamoszörgésben, templomkongatásban. Szivárványok alatt
tűnik fel, kabátja széle lobog, ha megjön, leül az asztalhoz. Rám néz, nem
beszél, mindent tudok.
Szabóné Kurucz Tímea: Jézust szeretnénk látni!
„ Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: „Uram, Jézust szeretnénk látni.”
(János 12,20-21)
Láttad-e már úgy igazán ezt a világot? Figyelted-e, ahogyan az éjszaka sötétjébe lassan belekúszik a hajnali napsugár? Kutattad-e már a szemeddel a fűben lapuló ibolya szálakat? Elmerültél-e már egy másik ember tekintetében, arcának vonalaiban? Volt-e már olyan pillanatod, amikor nem csak úgy néztél, hanem igazán láttál is? Amikor meglátjuk a körülöttünk lévő világban az Isten csodálatos munkáját, gondviselését, alkotásának gyönyörűségét, és érezzük, szinte a lelkünket táplálja mindezzel. Milyen jó lenne, ha nem csupán az alkotásban, hanem az Alkotóban is tudnánk gyönyörködni. Ha a szívünk nem csupán arra vágyna, hogy egy szép napfelketét, természeti jelenséget, vagy színeket, formákat lásson, hanem látni szeretnénk azt, akinek mindezt köszönhetjük, a Szentháromság Istent. Ezek a görögök, akik Jézushoz érkeznek, egy egyszerű kérést fogalmaznak meg: Jézust szeretnénk látni. Azt, aki megszaporította a kenyeret, aki feltámasztotta Lázárt, aki meggyógyította a vakot, és aki neked, és nekem is új életet adhat. Egyszerű, de mégis hatalmas kérés ez. Látni az Urat, a Megváltót, azt, akit mi már nem láthatunk színről színre. Vajon mi szeretnénk-e találkozni vele? Vágyunk-e arra, hogy lássuk az Urat? Mert bár fizikailag nem mehetünk elé, lélekben, imádságban, dicséretben és magasztalásban mégis, minden nap közösségünk lehet vele. Lássuk meg az Urat minden új reggelben, minden falat kenyérben, minden örömben és minden próbatételben. Lássuk Őt, mint Atyát, Fiút és Szentlelket, aki megteremtette, megőrzi, és gondját viseli ennek a világnak, és benne nekem, neked is.
Forrás: Napi Ige és Gondolat
Tornai József: Csak 84 vagyok
Benyhe János halálára
Rohant, rohant a semmiig,
a térbe szórta sejtjeit.
Hogy bírod ezt az iramot?
Miért? Csak 84 vagyok.
Megirigyeltem volna, ha
rögtön, mint villám-törte fa,
nem zuhan el a betonon:
vér, vér az orron, ajkakon.
Vártam, hogy megfogja kezem,
de már jég volt az arc, a szem.
Halott volt, őrület, halott!
A hiány, űr, gúnyos, konok
csönd. Jaj, elsírhatatlan,
hogy semmi lett, hiába fogtam.
*
Hát, igen...
2021. május 13., csütörtök
Monspart Sarolta
...Ó, Mindenható, jó Isten, segíts tudnom,
hogy az az értékem, aki vagyok, és nem az, amim van!"
Imreh András: A 21-es buszon
Fogalmam sincs, hogy rúghatott be így.
Időnként fölegyenesedik, törzsből tántorog,
de mikor a feje koppan az ablakon,
visszagörnyed a vak homályba.
Barátja mellette ül, mosolyog,
egy másik világban. Oldalra nem néz.
A fejét enyhén feltartja, mintha szélbe,
és ahogy kaptat a busz, föl, a hegyre,
aprókat bólogat: az utat szolmizálja.
A nagykanyarban egyetlen nagyot
ólint: kijött az eredmény.
Meglepő fürgén száll le, kezében
a fehér bot finom sáskacsáp.
Lent nyújtja a kezét,
mint jégtánckűr végén a férfi.
És partnere, mintha tripla
leszúrt rittberger után,
ki tudja, hogy, de tényleg érkezik a magasból.
Egy helyben tántorog a talpán.
Nagy üggyel-bajjal egymásba karolnak –
indulás.
Vak vezet világtalant.
Boleyn Anna: Ringass el...
A meggyötört kebel
ártatlan, fáradt lelkemet
csöndben bocsássa el.
Szólalj meg, gyászharang,
heroldom légy, te hang,
halálom kongva mondd!
Már vár a sír:
sebemre nincsen ír.
Bajom ki sírja el?
Ügyem reménytelen:
a fájdalomtól nincs erőm,
hogy nyujtsam életem.
Szólalj meg, gyászharang,
heroldom légy, te hang,
halálom kongva mondd!
Már vár a sír:
sebemre nincsen ír.
Börtön mélyén, magam,
bevárom végzetem.
Ó, átkozott a sors, hogy ily
gyötrelmet szánt nekem!
Szólalj meg, gyászharang,
heroldom légy, te hang,
halálom kongva mondd!
Már vár a sír:
sebemre nincsen ír.
Ég áldjon, múlt gyönyör!
Jövel, friss fájdalom!
Érzem, hogy a csapásokat
tovább nem állhatom.
Némulj el, gyászharang,
végbúcsúm volt e hang,
majd elborít a hant,
s bezár a sír:
sebemre nincsen ír.
Mészöly Dezső fordítása
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)