Füle Lajos: Napraforgók

Bárcsak az ember mindig így figyelne!  

A napraforgók gyönyörű figyelme  

mindig lenyűgöz. Vágyakozva érte  

Kitartom én is lelkemet a fényre.

Kratész: Az öregség ( i.e. 365 - 285 )

Mint óriás csapást, a vénséget szidod, 

pedig ki azt nem éri meg, korán hal el; 

vágyunk a hosszú lét, s ha aggságunk elér, 

bosszankodunk, ilyen hálátlanok vagyunk.

Weöres Sándor forditása

B. Radó Lili: Esti dal

Oly jó ilyenkor este már, 

mikor az izzó nap leszáll 

s a csillag csillog csak nekem. 

Elgondolom az életem.     

Ami elmúlt és ami lesz még, 

mit rég megúntam s amit szeretnék, 

messziről nézem és nyugodtan, 

ami után egykor futottam.     

Mire az izzó arc lehűl, 

a szív is békés lesz belül. 

Öröm, kétség oly messzi cseng 

és jól esik az esti csend.     

Jó így még egyszer szemlehúnyva 

mindent végiggondolni újra, 

a lélek könnyű, mint a pára 

s csend van. Elalszunk nemsokára.

Juhász Ferenc: Gyűrődés-éjszaka

Most már elmondom ami fáj, 

mert elmondani azt muszáj, 

mert el kell azt már mondanom, 

mert most már el is mondhatom, 

nem lehet nem mondani, 

mert most már ki kell mondani: 

üvölteni, sikoltani, 

jajgatni és ordítani!

Képes Géza: Félálomban

Rigófüttyökre ébredek, 

mosolygok. 

Álmomban iskolásgyerek 

voltam, együgyű, boldog, 

ki rongylabdát köt, pandur-rablót játszik 

s a szilvafák 

sötétkék ágai alatt 

rikolt egy óriásit.     

A mosoly  

még lelkemen remeg: 

fűszálakon fénylő harmat –  

Drága fűszál, nem merek 

hozzád érni, hiszen 

abban a pillanatban 

leverem 

fejed díszét, a gyönge harmatot.     

Csak nézlek. 

Gyönyörködöm 

és hallgatok.

Oláh István: Miért akarsz

  Az angyal nem engedett be.

  Az angyal odatette a lábát és
  nem engedett be.

  Az angyal odatette a kezét. Az ajtót
  nem lehetett kinyitni.
  Az angyal egész testével nyomta az
  ajtót, ha buldózer vagy feketeöves
  kungfu-krampusz vagy, akkor se.

  De miért akarsz mindenáron
  buldózer vagy krampuszbajnok lenni?

  Miért akarsz mindenáron
  bemenni az ajtón?

Nagy István Attila: Virág

Amit én adhatok, csak a csönd sziromlevelei.

Nagy István Attila: Tenyeremben maradt

Tenyeremben maradt az arcod, 

magammal viszem az éjszakákba, 

amikor útjukra indulnak a félelem 

reggelig érő árnyékai, 

amikor nincs más, 

csak a visszhangzó 

szívverések.  

Tenyeremben maradt az arcod, 

imára fonom az ujjaimat, 

s vigyázok, össze ne gyűrjék 

a nappalok, 

amikor már csak egyetlen 

vissza nem vonható pillanatot 

áldoz fel a hallgatás,  

amikor sötét éjszakát virágzik 

a tekinteted.

Gyurkovics Tibor: A vers

A vers valami éteri magány, amit mégis meg lehet osztani. 

Egyetlen pont, melyben benne csillog a világegyetem, mint pupillán a könny. 

Minden egyes vers az élet értelméről szól, még akkor is, ha csak egy játékos húrpendülés. 

Benne van a versben a költő, mint virágban az illat, tört fűben a kasza egyetlen gyomban a saját életére tört keserűség. 

A versben minden megvalósul – még Isten is. A „fiat!” gesztusa van benne, a „legyen!” 

Ó, ó, verset írni a legszebb, legboldogabb állapot, az ember maga is verssé válik és elfoszlik az égbe. 

A vers – ima, melyben megismerjük legrejtettebb vágyainkat, legöntudatlanabb bolondságainkat is. 

A vers – levél, melynek címzettje a halhatatlan szerető. 

Talán olyan a vers, mint a kesztyű, melyet lehúzunk és kifordítva látjuk: saját bőrünk az. 

A vers a szeretet nyelve. Egyetlen verset sem írtam gyűlöletből vagy közönyből. 

A vers – a gyermeki kegyelem. „Kegyelem, kegyelem! Ne öljetek meg!” 

A vers, hogy „látva… se… lássanak”. „Színről-színre,” mégis „tükör által, homályosan.” 

Mindig marad egy fátyol köztem és a lényeg között. 

Ez a fátyol a vers. Mégis jobban érzékeltet, mint önmagam és jobban, mint a lényeg – ő a vers. 

A vers megemel – valahová, a sebezhető végtelenbe. 

A vers elejteni a vadat, a nagyvadat, az egyszarvút, hogy vére folyik, noha nincs is vére. 

A vers – égi akupunktúra, mely minden ponton érint. Csak minket szúrnak és nem mi szúrunk. 

A vers – szent Sebestyénnek lenni, combszúrva, mellszúrva, nyakszúrva – égi fénnyel szemünkben. 

A vers – én vagyok, meg egy kicsit már nem is én. Átlényegülés, amilyen lehet Krisztussá lenni kenyérből és borból. Vagy fordítva? Testből és vérből eledellé lenni. 

A vers könnyű szél simítása homlokunkon – mintha egy álombéli kéz illetné verejtékcseppjeinket. 

A vers egy kézfejre támasztott, tenyérbe ejtett homlok, és oldalt nézés, mert nem bírunk szemből annyi fényt. Mégis azon tűnődünk – milyen lehet a fény? 

A vers – véraláfutás a… felhőkön, és felhőjáték a… vérünkben. Vértükör, melyben tótágast állnak a fák, a Loire-menti nyárfák, a Balaton-parti fűzfák, a Tisza-menti nyírfák, miközben mi egy hajó után integetünk, amin utazunk s ami régen eltűnt a kanyarban.

Gyurkovics Tibor: Ellen

Ha senkim se lesz s ki leszek fosztva 

anyátlanul s földarabolva 

s egy targoncáról lefele 

lóg a fejem a semmibe 

Akkor se te 

Ha minden ágyam elveszett és 

megbomlik bennem a teremtés 

s kiáradnak csúfosan e 

test tagjai a semmibe 

Akkor se te 

Ha megrogyok mint sárga gyertya 

saját árnyékom eltakarva 

magam égve befele 

a legutolsó semmibe 

Akkor se te

Juhász Gyula

" Csak zenélj, ahogy tudsz, méla hangfogóval, 

Csak beszélj a csönddel, árnnyal, csillagokkal, 

És ha másra hallgat mind a többi ember, 

Te beszélj tovább a zengő végtelennel."    

Juhász Gyula: Magamhoz, nyárvégi estén

Nem születtél, látom: lenni legelsőnek, 

Csillagot mutatni a borús időnek, 

Vágy piros virágát büszkén szívre tűzni, 

Titkait jövőnek bátran kibetűzni.  

Apád is beteg volt, kifáradt keresztény, 

Aki sírt a csillag és a féreg vesztén, 

Akiben fölös volt a kímélő jóság 

S örökül rád hagyta fájó szive sorsát. 

 

De azért, én lelkem, még nincsen veszve semmi, 

Ennyi gyöngeségből kell erőre kelni, 

Ennyi szomorúság, ami tégedet vert, 

Ötvözi ezüstté a költőt, az embert!  

Csak zenélj, ahogy tudsz, méla hangfogóval, 

Csak beszélj a csönddel, árnnyal, csillagokkal 

És ha másra hallgat mind a többi ember, 

Te beszélj tovább a zengő végtelennel.

Biblia

" Ekkor Jézus azt mondta: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él, és mindenki, aki él, és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt?" 

János 11, 25-26

Gyurkovics Tibor: Hála

              

       Fejszés Jánosnak    

A hitet másoktól szereztem 

mint égig érő ablakot 

akik látták magukat bennem 

azoknak én csillag vagyok 

én viszont nekik köszönhettem 

az egész égboltozatot.  

Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül

Tavasz volt, de én a nyarat vártam; 

a meleget, a patakok hűs vizét. 

Nyár volt, de én az őszt vártam; 

a színes leveleket, és a hűvös, száraz levegőt. 

Ősz volt, de én a telet vártam; 

a ropogós havat, és a karácsony örömét. 

Eljött a tél, de én a tavaszt vártam, 

a rügyfakadást, a nap melegét. 

Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni; 

szabad és önálló. 

Húsz éves voltam, de harminc akartam lenni, 

érett és sokat ismerő. 

Középkorú voltam, de húszéves akartam lenni; 

ifjú és szabadlelkű. 

Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni; 

tevékeny élettel. 

Életem elmúlt, és sohasem kaptam meg, amit akartam.