Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. (Mt 16,21)
Nagypénteki kereszthalála előtt Jézus Krisztus többször is beszélt tanítványainak arról, hogy neki sokat kell szenvednie, meg kell öletnie, és a harmadik napon fel kell támadnia. Az evangéliumok feljegyzése alapján három különböző alkalommal is nyilvánvalóan beszélt erről nekik.
Az, hogy sokat kell szenvednie, annyira jellemző volt Őreá, hogy az Apostoli hitvallás Jézus harminc esztendős földi szolgálatát ebbe az egyetlen szóba tömöríti: szenvedett. Nem tudom, feltűnt-e már nekünk, amikor elmondjuk, hogy „született Szűz Máriától, azután az jön: „szenvedett Poncius Pilátus alatt”; s így folytatódik: „megfeszítették, meghalt és eltemették.”Ami az Ő emberré létele és kereszthalála között volt, azt egyetlen szóval lehet jellemezni: szenvedett.
Mivel ennyire jellemző volt az Ő földi szolgálatára, hogy szenvedett, az Ő kínszenvedésének az ünnepén, ezen a nagypénteken most erre az egyetlen bibliai kifejezésre összpontosítsuk a figyelmünket: mit jelent az, amikor itt is így szólt az övéihez: sokat kell szenvednie?
Miért kellett Jézusnak szenvednie? Miért kellett sokat szenvednie? Miért kellett bűntelenül is szenvednie? Mit szenvedett Ő el egyáltalán? És — ahogy kissé nyersen kérdezte a minap valaki — mi közünk nekünk ehhez? Miféle kapcsolatunk van nekünk azzal, hogy közel 2000 évvel ezelőtt Jézus sokat szenvedett a Golgotán?
Szépen énekeltük most is: Mondd, ennyi kínnak mi az eredetje? Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre! Amit te szenvedsz, Jézus, én okoztam. Fejedre hoztam. — Tényleg így gondoljuk ezt? És ha így, akkor ez mit jelent valójában, és mi következik ebből, ha ez igaz?
Nos, mi miatt kellett Jézusnak szenvednie?
Jézus Krisztus iszonyatos szenvedéssorozata az Ő emberré lételével kezdődött. Karácsonnyal. Van egy híres festmény. Egy német mesternek a műve, a-melyik a betlehemi jászolistállót ábrázolja, és olyan ügyesen oldja meg a fény és árnyék játékot, pontosabban a képnek a megvilágítását, hogy a mestergerenda, meg az egyik tartópillér árnyéka egy keresztet alkot és rávetül a jászolbölcsőre. Az újszülött kisbaba a két vonal metszéspontjában van éppen. A kereszt előre vetette árnyékát már karácsonyra is.
El sem tudjuk képzelni azt, mit jelenthetett Jézusnak otthagyni a mennyei dicsőséget, és az Ő örök isteni természete mellé magára venni a mi nyomorult emberi természetünket is. Nem tudunk összehasonlítani, és fogalmunk sincs arról, hogy milyen szenvedést jelenthetett az, amit egyik énekük így mond: Istenségét elrejtette, midőn testünket felvette. Micsoda belső kínokkal járhatott az, hogy Ő, aki az Istennel egyenlő volt, nem tekintette azt zsákmánynak, hanem megüresítette magát, rabszolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és amikor mindenestül olyan állapotban találtatott, mint ember, még megalázta magát és engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig. (Fil 2,5-10)
Szenvedett Jézus a környezete miatt is. A környezetének az értetlensége, nehézkessége, hitetlensége, makacs vagy közömbös ellenállása, ellenséges gyűlölködése miatt. A családja nem értette meg, gyakorlatilag kitaszította magából. A legszűkebb körben, a tanítványok között is akadt valaki, aki pénzért elárulta, egy másik meg, a legbuzgóbb, pénz nélkül megtagadta.
Ismerte a nélkülözéssel járó szenvedést is, a hajléktalanok kiszolgáltatottságát. Azt mondja egyszer egy lelkesedő embernek: gondold meg, hogy jössz-e utánam, mert még a rókának is van egy lyuk, ahova bebújik, meg a madárnak fészke, de az Emberfiának nincs fejét hová lehajtania. Virágvasárnap már sír amiatt, hogy nem kell az övéinek az a segítség, amit hozott nekik. És Ő, aki bűn nélkül élt, megint csak nem tudjuk elképzelni, milyen kínokat állhatott ki amiatt, hogy minden lépésével a bűn rettenetes rombolásába kellett ütköznie, és látta a mi bűnnel szembeni tehetetlenségünket.
Szenvedést jelentett Jézusnak az, hogy hihetetlen finom érzékenysége volt a mások szenvedésére, és Ő együtt szenvedett minden szenvedővel. Ahogy sűrűsödött a szenvedés, nagycsütörtök éjszaka a Gecsemáne kertben — azt olvassuk — remegett és gyötrődött, és így készült a kereszthalálra. Másnap pedig rázúdult minden elképzelhető fizikai és lelki szenvedés. Megalázták, szembe köpdösték. Bekötötték a szemét, és úgy pofozták és ütötték a fejét. Római korbáccsal a lemeztelenített hátát összeverték, ez a korbács valósággal lenyúzta az áldozatokról nemcsak a bőrt, a húst is. Utána az eleven húsba, a csuklójába nagyméretű kovácsoltvas szegeket vertek, és ott függött a hőségben a többi keresztre feszítettel együtt légszomjjal küzdve, iszonyatos fizikai kínok között.
Ami azonban a legnagyobb szenvedés volt Jézusnak, és amiről megint fogalmunk sincs és el sem tudjuk képzelni, az az volt, hogy Ő a kereszten minden ember minden bűnének az Isten igazsága szerinti ítéletét szenvedte el úgy, hogy Ő maga soha semmi bűnt nem követett el.
Az történt nagypénteken a Golgotán, amit Pál apostol így ír: „ Ő bűnné lett érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne.” (2Kor 5,21) Aki ezt megérti, aki ez előtt a csodálatos tény előtt térdre tud borulni, és mindazt, amit ez nekünk személyesen jelenthet, hittel megragadja, az érti a nagypéntek titkát, és annak az embernek van üdvössége. Tudniillik Jézus pontosan azért vállalt minden szenvedést, hogy ti meg én visszatalálhassunk Istenhez, hogy az Isten igazságos haragja ne zúduljon le ránk, hogy újra nyitva legyen a haza vezető út az értelmes életre, az elveszített isteni élethez, az örök élethez, a mennyországba vezető út.
Világosan, és a Biblia szellemében írja ezt ősi hitvallásunk a Heidelbergi Káté: „Mit hiszel, amikor ezt mondod: szenvedett?
Azt, hogy Ő földi életének egész idejében, különösen pedig kereszthalálakor, Istennek az egész emberi nemzet bűnei ellen való haragját testében-lelkében elhordozta, hogy szenvedésével mint egyetlenegy engesztelő áldozattal a mi testünket-lelkünket az örök kárhozattól megszabadítsa, és számunkra Istennek kegyelmét, a megigazulást és az örök életet megszerezze." (37. kérdés)
Érdemes lenne minden szónál megállni és végiggondolni. Jézus nem a maga bűnei miatt szenvedett, és ezért volt különösen gyötrelmes az Ő szenvedése. Jézus nemcsak ártatlan volt, hanem bűn nélküli. Ezt megint nem tudjuk elképzelni, hogy milyen ez, mert rajta kívül senki más nem volt ezen a földön ilyen. Világosan látta ezt azonban az egyik gonosztevő, akit vele együtt feszítettek meg, s aki rendreutasította a másikat: legalább itt ne káromold az Istent, hiszen mi a cselekedeteink méltó büntetését vesszük, Ő azonban — mondja Jézusról — semmi rosszat nem cselekedett.
Akkor miért kellett szenvednie? Minden magyarázat nélkül gyönyörű választ ad erre Ézsaiás próféta, hiszen ez a prófécia teljesedett be nagypénteken a Golgotán. Ezt olvassuk: „ A mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az Ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.” (Ézs 53,4-6)
Mit jelent ez? Hadd próbáljam elmondani egészen konkrétan és gyakorlati módon. Ez azt jelenti, hogy Jézus nem az Atya nélkül élt. Semmit sem gondolt és tett Isten ellen, vagy Isten akarata nélkül. Következésképpen Jézus soha nem lopott. Mindenkinek csak adott, és mindenkinek tudta, hogy mit kell adnia. Soha nem káromolta Istent, soha nem hazudott — ezt még az ellenségei is elismerték: az Isten útját igazán tanítod. Senkire nem volt irigy, nem ítélkezett mások felett, hanem mentegette az embereket — még Isten előtt is. Utolsó leheletével a kereszten is azokért könyörgött, akik odajuttatták: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Soha rosszat másokról nem mondott, hanem védte az embereket. Azt mondja róla Péter apostol: „szenvedvén nem fenyegetőzött, szidalmaztatván viszont nem szidalmazott.”
Mi viszont sok mindent csinálunk Isten nélkül, akár a mai napon is. Sok mindent teszünk Isten akarata ellenére. Sok mindent lopunk, ha mást nem, egymás idejét például. Ennek ellenére is oly sok minden tapad a kezünkhöz, a gondolatainkhoz, a lelkiismeretünkhöz, és sokszor már nem érezzük ezt bűnnek. Oly sokszor káromoljuk Istent, ha csak gondolatban is. Nem mondjuk ki hangosan, trágár módon, de átfutnak rajtunk ezek a káromlások. És mennyit ítélkezünk egymás felett! Hányszor különbnek tartjuk magunkat másoknál? Milyen sokszor a rosszra rosszal válaszolunk. Olyan távol áll tőlünk sokszor, hogy azokért imádkozzunk, akik bántanak, azokról mondjunk jót, akik rólunk vagy nekünk rosszat mondtak.
Mivel Isten országában rend van, ezeket a bűnöket Ő megbünteti. A bűn büntetést von maga után. Mégpedig ezeknek a bűnöknek a büntetése halál. Az örök halál, az Istentől való végleges elszakítottság, a kárhozat. Isten igazságos, és a bűnt megbünteti. Ugyanakkor Isten mérhetetlenül szereti a bűnöst, bennünket, és meg akarja menteni. Hogy lehet ezt összehozni? A bűnt meg kell büntetni, mégpedig a büntetés halál, de nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen. Ennek egyetlen megoldása van, hogy a bűnt megbünteti, mégpedig az örök halállal, a kárhozattal, de nem a bűnösön. Ha van valaki, aki átvállalja, akkor erre Isten kész, és ez volt Jézus.
Nagypénteken a kereszten ez az átvállalás történt. Az, hogy Jézus odaállt a mi helyünkre, ahol nekünk kellene elszenvednünk az általunk elkövetett bűnök igaz büntetését, és azt mondta: Atyám, ne őket sújtsa a te ítéleted. Itt vagyok én. Ez a pont az, ahol valóban megáll az ész, mert innentől nem tudjuk elképzelni, hogy mit jelent az egész emberiség minden egyedének minden istentelensége és embertelensége büntetését elszenvedni testében-lelkében. Ezt szenvedte el Jézus nagypénteken a kereszten. Aki ezt hiszi, hogy ez érvényes őreá is, azt nevezi a Biblia hívőnek. Minden egyéb hit — mert sokféle hit van — hasznos lehet, (vagy sok hiedelem haszontalan inkább), de nem üdvözítő hit. Ez az egyetlen hit, a-melyik üdvözít. Amikor eljut valaki oda: én soha nem tudtam volna eleget tenni a bűneimért, a biztos halál várt rám, de valaki szeretett engem és odaállt a helyemre. Ezt nem lehet megérteni, nem lehet meghálálni, ezért csak dicsőíteni lehet Őt.
Amikor tehát Jézus azt mondta a kereszten: elvégeztetett, akkor elvégeztetett mindannyiunk halálos ítélete. Végrehajtotta Isten Őrajta, és még egyszer nem hajtja végre rajtunk. Ugyanakkor elvégeztetett mindannyiunk felmentése is. Amíg ezt valaki nem hiszi, addig hiába végeztetett el. Ennek az erejét, örömét, áldását nem tudja hasznosítani. Amikor valaki ezt hittel elfogadja, megragadja, komolyan veszi, megköszöni, akkor lesz az övé, s akkor éli át, micsoda ereje van a Krisztus halálának és feltámadásának.
Ezért mondja itt Jézus egy mondaton belül háromszor is: kell. Ezért kellett neki sokat szenvednie, ezért kellett megöletnie, és ezért kellett feltámadnia, mert nincs más megoldása a bűnnek. Mert egyedül Ő volt képes erre. Szintén a Heidelbergi Káté mondja ezt tömören és világosan: „ Miért kellett Krisztusnak a halált elszenvednie? Azért, mert Isten igazságának semmi más módon a mi bűneinkért megfizetni nem lehetett volna, csakis Isten Fiának halála által." (40. kérdés) Ebben különbözik Jézus keresztje az összes többi akkor, meg a történelem során felállított kereszttől.
Egyszer valaki azt kérdezte: miért más a Jézus keresztre feszítése, mint Spartacus keresztre feszítése volt? Hiszen a római birodalomban megszokott kivégzési mód volt a keresztre feszítés. A lázadó rabszolgák százait és ezreit pusztították el ezen a szörnyű módon. Miért más az a kereszt, amelyik a Golgotán állt, ott is a középső a három közül? Azért, mert egyedül azon halt meg olyan, aki bűn nélküli volt, mert egyedül azon halt meg olyan, aki mások helyett, mégpedig az összes ember helyett halt meg, és azért, mert egyedül az Ő áldozata volt olyan, ami Isten előtt érvényes, helyettes elégtétel. Hiába jelentkezett volna bárki más, az egész emberiségért csak a bűn nélküli Isten Fia tehetett eleget. Nem volt más megoldás, ezért „ kellett ”.
És Jézusnak csak a halála volt igazi elégtétel. A testté létele még nem volt elégtétel, a tanítása is kevés. Ezért nincs üdvösségük azoknak, akik Jézusnak csak a tanításaival, gondolataival, a Hegyi beszéd fennkölt eszméivel foglalkoznak. Jézus halála szerzett nekünk üdvösséget. Aki az Ő halálát hiszi úgy, mint helyette bemutatott áldozatot, az lépett be az Isten országába, a mennyek országába.
Miért kellett neki éppen a kereszten meghalnia? Erről is beszél a Biblia, és ezért beszél róla a Káté is: „ Nagyobb dolog-e az, hogy Ő megfeszíttetett, mint ha másnemű halállal halt volna meg? „ Nagyobb: mert ebből vagyok bizonyos, hogy Ő azt az átkot, melynek terhe rajtam volt, magára vette; mert Isten a kereszthalált megátkozta, mert ezt mondta: átkozott mindenki, aki fán függ." (39. kérdés és Gal 3,13)
Mi következik mindebből? Három egyszerű, egymásból következő gondolatot hadd mondjak el.
1. Aki ezt hiszi, az örüljön annak, hogy bocsánatot kapott. Legalább nagypénteken gondoljuk végig: Ha nincs nagypéntek, soha semmi módon nem tudtuk volna kiengesztelni Istent. Egyszerűen megoldhatatlan a helyzetünk. Soha semmivel nem tudjuk kiegyenlíteni azt a sok Isten elleni lázadást, tisztátalan gondolatot … ami terhel bennünket. Egyedül Isten Fia volt erre képes, az Ő bűn nélküli életének a feláldozása által. Ez megtörtént, akkor örvendezzünk, vigadjunk. Ez furcsa nagypénteki ellentmondás. Az Ő szenvedéséből fakad a mi véget nem érő és kimondhatatlan örömünk. Az Ő látszólagos veresége lett a mi győzelmünknek a forrása. Az Ő gyalázatából származik a mi vele együtt élvezendő nagy dicsőségünk. Az Ő halála szerzett nekünk életet. Akkor örüljünk ennek. Örüljünk annak, hogy Ő még ezt is vállalta, és mindez a mienk.
2. Ha valaki ennek örül, akkor azt meg is köszöni. Mert a hálaadás, a köszönet személyes kapcsolatba visz vele. Nemcsak annak örülök, amit kaptam, hanem annak vagyok hálás, aki megszerezte ezt nekem. Mégpedig kimondhatatlan hálás lesz az ilyen ember. A mai napig nem győzőm csodálni, amikor egy-egy csendeshéten, vagy akár egy csendes istentiszteleten Isten kinyitja egy-egy testvérünknek a szemét, és eldől benne, hogy megragadja ezt a kegyelmet, hiszen mindez valóban őérette és helyette történt. Vagyis, amikor valaki hitetlenből hívővé lesz, micsoda hála szabadul fel az ilyen ember szívében! Mindenre kész lenne azért a Jézusért, aki mindenre kész volt érte. Semmi sem drága, hogy valahogy megmutassa a háláját. Miközben tudjuk, hogy Őneki nem hálálhatjuk meg, mert mit adhatunk mi Őneki? De Ő is azt mondta: az egymás iránti szeretet legyen az iránta való hálánknak a megmutatása. Milyen szeretetenergiák szabadulnak fel egy addig önző, kicsinyes, magának élő emberben, ezt Isten teremtő csodájaként láthatjuk minden esetben.
Amikor valaki a kereszt titkát megérti, amikor valakinek ez az összefüggés nyilvánvaló lesz, hogy Ő helyettem szenvedte el Isten ítéletét, az én halálos ítéletem miatt halt meg a kereszten, és ezért nekem nem kell meghalnom, örök életem van, be vagyok biztosítva egy örökkévalóságra, akkor nemcsak az öröm szólal meg az ember szívében, hanem a kimondhatatlan hála is.
Pontosan úgy, ahogyan Pál apostol írja: „ Azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,15) Ez nem parancs lesz, hanem lehetőségként éli meg minden hitre jutott ember.
3. Ebből következik a harmadik, magától, szervesen: éppen ezért megváltozik az élete. Aki addig félelmek közt élt, mert átélte, hogy magára van utalva, és magára van hagyatva, éppen ezért mohó volt vagy agresszív, akit a becsvágy, az önzés, az érzékiség, a maga indulatai, a kényelem szeretete stb. jellemzett, egyszerre kezd hasonlítani Jézushoz. Ahhoz a Jézushoz, akiről Pál röviden így vall: szeretett engem, és önmagát adta érettem. (Gal 2,20) Felszabadul az ilyen ember arra, hogy csendesen, szintén önmagát adja másoknak. Ezt a váltsághalált, amiről nagypéntek szól, csak Jézus szenvedhette el értünk, de hálaáldozatként mi is odaadhatjuk az életünket. Az ilyen embereknek egyszerre könnyebb lesz áldozniuk az idejükből. Félre teszik a kényelmüket és vállalnak sok kényelmetlenséget és kellemetlen feladatot örömmel. Tudnak szolgálni és adni úgy, hogy nem várnak érte semmit, és még csak az sem jut eszükbe: igazán mondhatta volna legalább, hogy köszönöm, mert ő mondja szakadatlanul Jézusnak: köszönöm. Nem győzi meghálálni azt, amit tőle kapott.
Aki azt a kincset, amit Jézus nekünk nagypénteki kereszthalálával szerzett, hittel megragadja, az gazdag lesz, és tud ennek örülni, tud ezért szüntelenül hálát adni, és közben egyre jobban átalakul az élete és hasonlítani kezd Jézushoz.
Ezt bárki elkezdheti már ma is. Vagy ha elkezdte korábban, akkor vizsgálja meg becsületesen: ott van-e ez az öröm a szívünkben sokféle gondunk, terhünk, csalódásunk, nyomorúságunk, betegségünk, gyászunk közepette is? Ennek az a tulajdonsága, hogy megmarad minden körülmények között. Jellemez-e minket ez a hála akár úgy, hogy naponta nem unjuk meg megköszönni neki ezt a kegyelmet? Tetten érhetjük-e magunkban Istennek ezt az újjáformáló munkáját: tényleg más vagyok most, mint félévvel ezelőtt, meg egy évvel ezelőtt? Eszembe sem jut, hogy magamnak tulajdonítsam a dicsőséget. Ez nem dicsőség, hanem ajándék. Ez az Ő munkája bennem. Tudok imádkozni az ellenségeimért. Valóban jót tudtam mondani a múltkor valakiről, aki mindig rágalmaz engem. Sokkal nagyobb örömet jelent imádkozni, és minden időt megragadok arra, hogy az Ő gondolataival foglalkozzam.
Öröm, hála és az életnek a megújulása fakad abból, ha valaki a kereszt titkárt megérti. Isten segítsen minket, hogy semmiképpen ne menjünk úgy haza, mint ahogy eljöttünk otthonról, hanem az, ami nagypénteken a Golgotán történt, forgassa fel a szívünket, s teremtsen ott rendet. Segítsen megszabadulni sok mindentől, ami megterhel, lehúz, beárnyékolja az életünket, és töltsön meg minket ezzel az örömmel, ezzel az élettel, ami a Krisztus halálából fakad.
Forrás: refpasaret.hu
