Biblia

  „ Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” 

(Filippi 4,13)

Michelangelo: Levetve kínos, lomha terhemet

Levetve, kínos, lomha terhemet, 

én jó Uram, s a világtól eloldva, 

szörnyű veszélyből édes nyugalomba, 

fáradt, roncs hajó, hozzád sietek.   

A tövisek, szögek és tenyerek 

s a megalázott és jóságos orca 

kegyelmet ígér sok bűnbánatomra 

s üdvösséggel biztatja lelkemet...

A. Túri Zsuzsa: Szeretlek, tudod?

Szeretlek, 

Tudod? 

Mások eldobott álmait, 

Megunt rongyait 

Fel nem veszem 

többé. 

Elsodor a lét 

Zavaros folyama messze, 

Tőled sodor el 

S válik hitem 

köddé. 

Szeretlek, 

Tudod,

Lázas, beteg világomban 

Amíg lélegzem 

Úgy szűrődsz át rajtam, 

Mint csipkefüggönyön

a fény. 

Szeretlek. 

Tudod. 

Messze kihunyt tegnapokban, 

Elszürkült mában 

Derengő jövőben 

Hogy Te is létezel: 

Remény.

A. Túri Zsuzsa: Amíg...

Amíg 

A 

Kezemet 

Fogtad, 

Őriztek 

Az 

Angyalok, 

Egyszer 

Aztán 

Elengedted, 

Azóta 

Is 

Zuhanok.

Bella István: Ím, én is

Ím, én is, ki az örök nyártól,
fogantattam az ifjúságtól,
s bordáim között, így születtem,
világszaggató szerelem ver,
elhamvadok, de el nem égek,
az idő feketébbre éget,
s ha nem leszek, csak füst, korom, sár,
őrt fogok állani síromnál.

Bella István: Szél zúdít…

Szél zúdít rozsdás csillagot, 

szélben bogáncs vöröslik. 

Osztozkodnak az évszakok. 

Iszákjuk földre öntik. 

Pönög az elmúlás szele.

Hangja hulló darázsé. 

Levélszó didereg, zene. 

Már a hangtalanságé. 

Nagyapám, túl az éjszakán, 

repedt lócáján horkol. 

Csillag zúzódik bajuszán, 

tüsszög a csillagportól.

Acsai Roland: A sólymok kikelnek a tojásból

Kitörtek szűkké vált 

Mészkőbarlangjaikból –   

Megelevenedett, fehér

Cseppkövek, és éhesen 

Tátogni kezdenek.   

Most már semmi sincs köztük, 

És a világ között – hozzáköti 

Őket az örökös éhség.   

Apjuk a köldökzsinór, 

Amin keresztül az élelem 

Érkezik.   

Saját csőrükkel 

Vágják majd el, 

Ha kirepülnek, és nem lesz 

Rá többé szükségük.

Bella István: Mire meglelnek

A csönd, a hallgatás nagyobb világ, 

hogy egyedül cipelni lehetne, 

nagyobb földrész a szerelem, 

hogy egyedül bejárni lehetne, 

éhesen, világra éhesen 

nyílt tájaidra így vetődtem, 

bejárni ami kénytelen, 

visszatalálni szülőföldem, 

a vér nádasa lobog itt, 

ártatlan vizek, tükröző nyárfák, 

zsombék-öl, fű-haj boldogít, 

egy tükör nekem adja árnyát, 

hogy vissza ne találjak, esik, 

s elmos mindent a nyomomban, 

hulló csillagok keresik, 

s hiába, azt, aki voltam. 

Mire meglelnek – nyár vagyok, 

és ősz és tél és újra lángzó 

tavasz, mert beléd változok, 

földem, vándorló virágszóm. 

Utassy József: Megöregedni

Szeretnék szépen megöregedni,
kicselezve a bamba Halált,
s hirtelen összeroskadni, mint egy
épület, amit bomba talált.

Utassy József: Nincslesz

Sirattalak. Már nem siratlak. 

Arcomat aszály pusztítja, dúlja. 

Szemem kútjai kiapadtak. 

Nincs több hozsánna, se halleluja.  

Ezer napja már, hogy nincslesz. 

Nem foghat ki rajtam a bánat! 

Hatvanéves vagyok, mama! 

Kérlek, mutass be a Halálnak.

Günter Kunert: Ülni a ház küszöbén

Ülni a ház küszöbén 

a dűnék közt. Nem látni csak 

a napot. Nem érezni csak 

a meleget. Nem hallani csak 

a dagályt. Két szívdobogás közt 

elhinni: Most 

béke van.  

Kalász Márton fordítása

Pethes Mária: A megbékélés mosolya

Sok időbe telik mire rájössz 

nem másokban 

magadban kell megtalálnod önmagad 

Ott állsz a százszor újraélt múlt színpadán 

ahogy a kertben a magányos barackfa 

de már nem fáj 

hogy a kiváltság visszhangjával teli város 

elutasítja a szeretet megsemmisítő erejét 

Nem csábít az álmatlanság szirénéneke 

Hasztalan próbálják csillapítani vágyaid 

a távolság ízétől megkeseredett meglepetések 

Hiába esküszik föl elpusztításodra 

a nyugtalanság és a remény káprázata 

Már tudod 

minden hajnal új fénnyel szórja fel a bejáratot 

és mielőtt minden emléked kioltja a feledés 

a szerelem kiadatlan szobája ablakán beragyog 

egy lángra éhes csillag 

Kívánságaidat fölülmúlja az elfogadás dicsősége 

és arcodat kiszépíti a megbékélés mosolya

Jens Gerlach: Tíz év után e találka

Tíz év után e találka: 

tétován idéztük messze széledt 

nyarainkat, teleinket - babonázva 

Beszélgettünk, előttünk fekete, torta. 

Kint a boldogság susogott egy-egy ifjú párban. 

Másként éltek, mint mi hajdanában 

s élünk ma is: nyugtalanul, vágyakozva?   

Örültünk sokáig e találkozásnak. 

Indultam, az est akár a füst leszállt, 

csókoltalak - s megláttam a szarkalábat 

szemednél - s engem is itt-ott ránc kuszált...  

Kalász Márton fordítása

Michael Guttenbrunner: Elmélkedés

Olykor, ha minden csöndbe dermedt, 

s percre maga a háború is 

visszafogta ordító lélegzetét, 

hallottam, mint oson földben a giliszta, 

vagy a hó mint hull. S mélyen szívemben 

lábadat hallottam föl-alá járni szüntelen, 

s láttam magamat szemed tükrében 

s láttam valódi arcomat.   

Kalász Márton fordítása

.kaktusz

Tudod, arra gondoltam,  

egyedül lenni  

lehet többféle képpen,  

mint ahogyan szomjazni is,  

van, hogy csupán a test szomjas,  

de szenvedhet a szomjúságtól  

a lélek is, a test szomját,  

mint a hirtelen lobbant tüzet  

eloltani könnyen lehet,  

elég lefröcskölni az ébredező lángot,  

de ideig-óráig lehetséges csak,  

a tűz hamarosan újra fellobban,  

a test már csak olyan,  

megszomjazik hamarosan,  

a lélek szomja az már a tűzvész,  

azt nehezebb oltani,  

de ha egyszer a szomj elmúlik,  

többet talán nem szomjazik,  

lehet egyedül a test,  

és lehet egyedül a lélek,  

társra vágyik a test,  

szeretetre a lélek,  

lehet egyedül a test úgy,  

hogy közben nincsen egyedül 

a lélek, az hiány,  

de nem feneketlen magány,  

ha a testnek van társa,  

a lélek lehet mégis egyedül,  

ha a lélek egyedül van,  

akkor magányos az ember,  

ha a test van egyedül,  

és a lélekben ott a szeretet,  

akkor lehet nagy a hiány,  

de nem lehet ott a magány.