2023. október 23., hétfő

Baranyi Ferenc: Egyedül




Az a magány: aludni térni  
egyszál-pucéran olyan ágyba,  
melyben néhány nappal előbb még  
szeretőd válla volt a párna;  
mint alma-álom, rádvirult a  
lánymell, kezedbe kerekedvén,  
s most gömbölyű homályt szorongatsz  
az éj didergő, vézna testén.     

Elküldtelek – s én érzek úgy, mint  
akinek az útját kiadták,  
ujjaim teli kosarából  
elgurultak az aranyalmák,  
füled kelyhébe összegyűjtve  
elvitted felforrt suttogásom,  
formád nyomának mélyedése  
hűsen ásít a szalmazsákon.     

Voltál test-méretű valóság –  
hiányod mindenségnyi semmi,  
köröttem bizsereg a csönd már,  
mellemet kiáltás repeszti,  
kiáltozom, de visszalengő  
illatod éri felszakadt szóm,  
s csitulok, mint aki magában  
dúdol, ha kopognak az ajtón.     

Ne fordulj meg, nem lenne úgysem  
megoldás már a visszatérted,  
csak úgy maradok meg neked, ha  
nem hallod, hogy kiáltok érted,  
máskor bennem csodát csodáló  
szemed kihűlne most, ha látna,  
megfosztva gőgöm mákonyától  
visszatérésed megalázna.   

Kassák Lajos: Magam örömére

Kint jártam a hegyen s a kosaram teleszedtem gyümölccsel 
mire hazaértem a felét uton-utfélen elhullattam.     

Hogy körülültük az asztalt, mindenkit jószivből kinálgattam 
egy zöld héju alma maradt utoljára, gondoltam ez az enyém lesz.     

Alig hogy nyultam utána, egy másik kéz is kinyult a tál fölé 
idegen kéz volt, de hogy érintettem, árnyék suhant át a szivemen.     

A gyümölcsből nem maradt nekem semmi, de sohse felejtem ezt az estét 
tizen ültünk az asztalnál s egy lány, mintha gonoszul incselkedett volna velem.     

Aztán felébredtem, mert mindez csak álmomban történt ilyen gyönyörüen 
egyedül álltam a reggelben és éreztem, hiába is vágyakozom 
a lány után, akit nem ismerek s aki talán engem se ismer.

Baranyi Ferenc: Előled is hozzád

Szeretni foglak tegnapig. 
Jövőd múltamba érkezik 
s múltadból érkezik jövőm. 
Csak tegnapig szeress, de hőn. 
Mielőtt megismertelek, 
már szakítottam rég veled, 
nem is tudtad, hogy létezem, 
és szakítottál rég velem, 
elváltunk végleg, mielőtt 
megjelentünk egymás előtt, 
én jobbra el - te balra át. 
S most jobb a ballal egybevág. 
Kiadtad utamat s utad 
kiadtam én is. Menj. Maradj. 
te érted ezt? A távozó 
nem el, de feltűnik. 
Hahó, hahó! Csak erre! Jőjj! Eredj! 
Isten hozott! Isten veled! 
Isten veled! Isten hozott! 
Futok tőled s hozzád futok,
s te tőlem énhozzám szaladsz, 
előlem is hozzám szaladsz - 
ki érti ezt? Ki érti azt?  
Megfoghatatlan. Képtelen. 
Szerelem ez? Alighanem.

2023. október 22., vasárnap

Kormányos Sándor: Mint az ősz...












A lélegző csendben 
hasztalan kereslek, 
magány köszön, mint 
régi ismerős, 
nyomában hiányod 
ballag át az úton 
s mellém szegődik, 
halkan mint az ősz...

Kormányos Sándor: Úgy viszlek...



Nem vagy sehol, csak szívem mélyén érzem, 
hogy lüktet a csend s a halkuló világ 
úgy sóhajt érted mint kint az őszi erdőn 
a levele után rezzenő faág.                                                                                                       
Nem vagy sehol, csak konok némaságom 
őríz, mint álmot, mint elvesztett csodát, 
s mint nyarak tündöklő mosolyát az őszbe, 
úgy viszlek magammal emlékként tovább.

Kormányos Sándor: Te és én...




Én mindig rosszul tippelek, 
te mindig rosszul tippelsz, 
én úgy tudtam, hogy ismerlek már, 
azt hitted, hogy ismersz.   

Én megálmodtalak téged, 
te megálmodtál engem, 
s az álmainkat valóságnak 
hittük mind a ketten...  

Nagy Gáspár: A szerelem ideje

Hajnaltájban megfogtalak, 
reggelre nyakamra kötötted a rétet, 
délre a tóba húztál, 
harangkondulásra elvesztettelek, érzem.  

Tegnapelőtt és azelőtt tudom a nádba, 
holnapra fehérebb lettem a hónál, 
tegnap mindenütt kereslek, 
holnaputánra sehol se voltál.

Kányádi Sándor: Még süt a Nap…












Még süt a Nap, még sütöget, 
csak reggelente van hideg, 
csak estelente kéldegél 
újra és újra föl a szél. 
Csak az éjszakák, csak azok 
hűvösek, mint a csillagok. 
Napközben meleg van, meleg. 
Sütkéreznek a verebek. 
Duruzsolnak a darazsak. 
Napfényben fürdik a patak. 
Gúnárok, gácsérok, tojók 
élvezik még az úsztatót. 
De a reggeli hideget 
feledni többé nem lehet, 
sem az esték, sem a sötét 
éjszakák csillag-hűvösét; 
tudják mindezt a levelek, 
s a fáknak búcsút intenek.

2023. október 19., csütörtök

Szabolcsi Zsóka: Változatok a csendre





Valaki megszólalt, és a csend 
apró szilánkokra hullott.                    
Most óvatosan lépkedünk, 
Nehogy megsebezzenek 
az éles szavak.                                       

*  

Napfény, ne nézz rám, 
szellő, ne simogass, 
patak, ne dalolj nekem... 
ma néma vagyok,                          
csendem keresem...     

*  

Néma tisztaság. 
Betűk helye papíron: 
Fehéren fehér.     

*  

.... s belémhasít a némaság. 
Tört szív reccsen fagyos éjben. 
Ki nem mondott szavak szállnak 
örökké tétova égen.

Kormányos Sándor: A mi csendünk




A mi csendünk az csendesebb 
mint bárki mások csendje, 
a mi csendünk az olyan mintha                  
folyton csendesedne, 
s mennél halkabb annál jobban 
lehet hallani, 
és úgy üvölt, hogy néha már 
ki kell mondani.   

Imre Flóra: Levél a hitveshez

a fogkeféd elcsomagoltam 
kidobni nem vitt rá a lélek 
maradok hát gyógyíthatatlan 
szentimentális amíg élek    

a tusfürdődet félretettem 
törülköztem a törülköződdel 
a konyakmeggyet is megettem 
nem maradt végül semmi bűnjel                                

de hova rejthetném a testem 
titkolni hogy te átkaroltad 
a lelkem hogy fertőtlenítsem 
amely nem tud nem tudni rólad    

csak a tárgyak törékenyek 
de tömör az emlékezet

2023. október 18., szerda

Ilze Bindemane-Klava: Haiku




ősztől nem kérek 
csupán napfényes reggelt 
az én lelkemben...   

Káliz Endre ford.

Szabó Lőrinc: Két ország határán

Ha még megkívánsz, 
megkívánlak érte, 
kevés már a kedvem 
földi jóra, szépre, 
kezdek öltözködni 
jégbe, hófehérbe.   

Nem érek rá többé 
könnyű ölelésre, 
ha nagyon szeretsz, 
hálás leszek érte, 
ha nem csábítasz el, 
magad vesztesége.   

Én már csak az égre 
nézek fel maholnap, 
két ország határán 
lábaim topognak, 
az is csak búcsú, ha 
szívedbe botolnak.  

 Ha még itt marasztalsz, 
hálás leszek érte, 
nagyon nehéz az út 
az őszbe, a télbe, 
nem kísérhet oda 
nyarad édessége.   

Megyek mégis. Kell a 
béke tisztasága, 
nem tudom, mit ér, 
de ma még fáj az ára; 
várjak, most, miattad, 
várjak, utoljára?   

Sírva így búcsúzom, 
régi életemtől, 
ha nem húzom is ki 
kezed a kezemből: 
nincs út visszafelé 
e szomorú percből.   

Öltöztet az idő 
jégbe, hófehérbe, 
két országban járok, 
mindegyiktől félve; 
akármit választasz, 
megszenvedek érte.
   

2023. október 17., kedd

Képes Géza: Balatoni éj









Ős csöndbe burkolózom be, hogy jobban halljalak,
homályba burkolózom, hogy jobban lássalak.
Hűs szélben hajladoznak a vadrezedák,
árnyak közül fehéren pislog a mécsvirág.
Hullámzik, ring a nádas, de egy helyben marad:
s beszél, rólad beszél a tömör-sötét csapat.          
Csillagfényben suhognak a karcsú jegenyék:
érzem remegő tested delejes melegét.
Látlak: kigyúlsz lobogva s a láng belém harap…
Meg-megcsobbannak a fénylő ezüst halak:
halk, csókos csobbanások...elvillanó mosoly –
Mindenhol itt lebegsz, és nem vagy itt sehol.

Zelk Zoltán: Jelen!




Álmomban hallom a nevem – 
ocsúdva, még fél-éberen 
fölkiáltok: Jelen!