André Gide

„ Az elnézést csak egy lépés választja el az egyetértéstől.” 

Reményik Sándor: Köszönöm, Uram...

Köszönöm, Uram, hogy tiszta a szemem, 

S látom ragyogni arcodat. 

Köszönöm, hogy erős a lelkem, 

S tudom harconi harcodat. 

Köszönöm, hogy tudlak szeretni, 

Köszönöm, hogy hitem erős. 

Köszönök mindent, mindent, Uram, 

A sok tavaszt, lepkét, búzavirágot, 

Köszönöm a dalt, életet, álmot. 

Köszönöm, hogy végig enyém voltál, 

Köszönöm a Tábort és Golgotát, 

Köszönöm Emmaust és Betániát. 

Ha elmegyek, Uram, mindent megköszönök, 

S megcsókolom Szentséges Kezed, 

Mely átkarolva tartott a viharban, 

Védett, és el nem eresztett. 

Köszönöm, hogy oly sok szerető szívet adtál, 

Vendégséget Szentelt Oltárodnál. 

Köszönöm, melyben eljössz: a Percet, 

S mit letűznek fölém: a Keresztet.

József Attila: Óda

Óda - elmondja Csernák János

*

1

Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.

2

Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!

3

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

4

Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját -
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!
Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.

5

Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...

(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)

6

(Mellékdal)

(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)

Tóth Éva: Esik a hó

Esik a hó a jégre, nádra,  

esik szememre, szempillámra,  

esik bokorra, fűre, fára,  

esik a fázó vadmadárra,  

esik, esik csizmám nyomára,  

hogyha keresne sem találna  

senki, pedig milyen jó lenne,  

hogyha valaki megkeresne,  

megfogná a kezemet szépen  

s együtt mennénk a hóesésben,  

együtt mennénk a havon, jégen,  

amíg csak süt a nap az égen,  

és amikor a nap lemenne,  

a hó örökre betemetne.

Baranyi Ferenc: Elmondhatatlan vallomás

Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.
Azt dédelgeted ami gátol,
ami megóv a kimondástól,
úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,
hogy tested pucérnak ne mondják.
Észrevétlenebb a fedettség,
a megtagadott meztelenség,
a félbenyelt döbbentő - mondat,
ára behódolt nyugalomnak.
elhessegetsz sok sas szerelmet
ha kotlós biztonság melenget,
moccanna vágyad bár: cseréld el
a meleget a repüléssel. . .
A szárny alatt a szárnyalás-vágy:
gyutacsát vesztett bamba gránát,
sorsától fél, robbanni reszket,
magát alázza játékszernek.
Élve maradt szomorú bomba,
egykedvű csirke, puha tollban,
szélárnyékban delelő koldus,
vigyázatodban egyszer fölbuksz!
Félelmed rongyod - óva koldul-
szabályos koldus. Sose fordul
senki feléd. Nincs szava, élce,
nincs tetteden meghökkenése.
Örülsz, ha rád se pillant senki,
ha nem kényszerül észrevenni,
tekintetek pergőtüzének
körében kényelmetlen élned.
Magaddal is hitetve vallod,
hogy bőröddel egy már a rongyod,
kínok nélkül letéphetetlen,
benne szíved elérhetetlen.
Miről titkon vallod: bolondság -
őrzöd, akár koldus a rongyát,
talpig beléje öltözötten
lapulsz ártalmatlan közönyben.
Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van, magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad.

(Hát ki-ki éljen párja mellett, 

nem vallom be, ha tán szeretlek, 

nem állom, ha szemek aláznak, 

s ha – mint a sast – szelek tépáznak.)

Baranyi Ferenc: Hálaadás

Köszönöm, Uram, hogy korán kitéptél 

a simulékony kispolgár-világból, 

mert így normális ember vált belőlem 

és simaságom eltűnt, mint a kámfor. 

Szidtalak gyakran Téged és a rendet, 

mikor talpfát cipeltem a vaspályán, 

keserű volt a szájam íze mindig 

és hideg volt a szívem, mint a márvány. 

Árnyéktalan töltésen sülve, súlyos 

acélsinekkel is birokra keltünk, 

ha szomjaztunk, nem futhattunk a kúthoz, 

a nap nyilazva villódzott felettünk. 

S napszítta lelkű munkásemberek közt 

az ember szomjazó szivet szerez, 

emberteremtő volt köztük az élet, 

nehéz volt, szép volt – és becsületes. 

Köszönöm, Uram, áldott sorscsapásod, 

ajándék volt, megterhelő ajándék – 

szálegyenessé görnyedtem alatta. 

S lehetek igaz ember is talán még.

A nap gondolata

Soha ne ítélj meg egy másik embert, 

míg egy mérföldet nem jártál a cipőjében!   

Lesznai Anna: Darabos imádság

Tudom Istenem, nem a te hibád - 

Én voltam az, ki elbuktam előtted, 

Volt hivatásom, de én elmaradtam, 

A kérdezőnek tévedt szót feleltem 

S egy cseppel mindig kevés volt a vér.   

- Bár érdemetlen vagyok, Istenem, 

Tudom, hogy van út, mely célhoz vezet 

És bűnös az, ki el nem érkezett.   

Istenem, tudom, hogy van helyes válasz, 

Mely úgy illik a kérdések sebére, 

Mint konyult porzó ajka tárt bibére.  

 

És vallom, Istenem, van teljes mérték, 

Igaz serleg, amelyet színig töltve, 

Biztos kézzel feléd nyújtani, érték.   

Hogy minden kín, csak: éretlen öröm. 

Szünnék minden kín, hogyha szűk szívembe 

Világod beférne, mely mérhetlen nagy.   

- - S azért, hogy végesbe tört gyenge vágyam 

Tudom és köszönöm, hogy végtelen vagy.  

Trausch Liza: Elmúlhatatlan élet

" Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: 

aki hisz én bennem, ha meghal is él" 

János 11,25-26  

         Amikor Jézust megismertem, akkor döbbentem rá, hogy az élet nem valami, hanem Valaki. Jézus az Élet! Amikor megkaptam bűneim bocsánatát, úgy éreztem, hogy most olyan valami történt, ami nem érzelem, nem csak öröm, nem csak a súlytalanság állapota. Legbelül változott valami. Megtaláltam Azt, Aki az Élet! "Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban!" (1Ján 5,12). A Biblia így mondja: " Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?" (1Kor 15,55). Amikor az Úr Jézus vére eltörölte bűneimet, akkor húzta ki a fullánkot a szívemből, akkor árasztott el az elmúlhatatlan élet. Jézus nem csak azt mondta, hogy " Én vagyok az élet", hanem: " Én vagyok a feltámadás és az élet." Tudjuk, hogy mindnyájan holtak voltunk a bűneink miatt. De akik befogadták Jézust, azoknak hatalmat adott, életet adott. Megtörtént ez veled? Benned van már az elmúlhatatlan, a halhatatlan élet? Van olyan ember, akiben ott van az élet, de a természete, az akarata keményen zárva tartja ezt az életet. Nincs semmi haszna, eredménye, hatása. Jézus ma azt akarja megtenni veled, amit Lázárral is megtett. Kihívta a koporsóból. A legnagyobb erő a világon az élet. Minden zártságból kitör. Lázár Jézusnak egy szavára előjön. " Lázár, jöjj ki!" Jézus hozzád is szól ma. Hagyd ott a koporsót, a lepleket, mindent, ami akadályoz abban, hogy győzelmes életet élhess. Itt van Jézus, akinek hatalma van arra, hogy kihívjon abból az életből, amelyik téged is fáraszt már. Isten szava életet közöl, amely úgy megtölti az embert, hogy külseje, belseje megváltozik.

Forrás:  Részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Kiss Ottó: Visszafelé hull a hó - Versek gyerekhangra

Tudod apa, az lenne jó, 

ha eggyel többször jönnél haza, 

mint ahányszor elmész.  

* 

Szeretem, ha hull a hó. 

Azt is szeretem, amikor 

apa eljön hozzánk, de nem 

szeretem, amikor elmegy. 

Olyankor a szívemben 

visszafelé hull a hó.   

* 

A boldogság az, 

amikor sokat kapunk. 

A fájdalom az, 

amikor ezt mind elveszik. 

Én nem akarok boldog lenni többé, 

mert az egyszer nagyon 

fájni fog. 

*

Amikor vacsoráztunk, 

anya lefestette a Napot, 

persze csak szavakkal, 

de a képzeletemben nem a Napra, 

hanem legjobban egy csillogó 

hógolyóra hasonlított, 

a felhő pedig, 

mert az is volt a festményen, 

egy tintahal képében 

úszott nyugat felé, 

le a tenger mélyére, 

oda, ahol sötét van. 

Csak a hógolyó 

ragyogott fent továbbra is, 

mintha mindig ott akarna maradni, 

akár apa nagy fehér tányérja 

a konyhaszekrény tetején. 

*

Anyától apáig egyetlen út vezet, 

az, amelyiken a hatos autóbusz megy. 

De ez a járat azóta nem közlekedik, 

amióta apa feleségül vette anya 

régi barátnőjét, a Cédát. 

* 

Ma vettünk egy kutyát, aki 

anya szerint sokkal többet játszik 

majd velem, mint a papa valaha is. 

De szerintem a Terri egyáltalán 

nem hasonlít a papára. 

Négy lába van és sokkal alacsonyabb. 

* 

Az igazi dolgok 

nagyon mélyen vannak. 

A feneketlen tó 

fenekénél is mélyebben. 

A szívem körül valahol. 

*

Azt mondta a Márió, hogy a spenótot 

és a répafőzeléket kimondottan szereti, 

csak azért nem eszi meg őket, 

mert olyan nagyra nő, hogy ha 

lefelé néz, elszédül.  

A Máriónak, tudod, sok mindenben igaza van. 

* 

Régen, amikor az emberek még 

némák voltak, a halak gyűlést 

tartottak, sajnálkoztak egy csomót 

az emberek miatt, aztán nekik adták 

a beszédet. Ezt anya mondta. 

Én meg azt mondom, ha kicsit nagyobb 

leszek, összegyűjtöm a szavakat egy 

műanyag zsákba és beleöntöm őket a 

tengerbe. 

Hadd beszéljenek ezután a halak is.  

Kiss Ottó: Visszafelé hull a hó - Újabb versek gyerekhangra

Úgy érzem magam, 

mint a hal, 

akit kihorgásztak. 

Márióval egy zsinór köt össze, 

ami láthatatlan, 

de mégse lehet elszakítani.                      

*  

A gólya 

sokkal okosabb 

az embernél, 

mert nemcsak 

a vízben meg a földön jár, 

de repülni is tud. 

Nemhiába 

hitette el mindenkivel, 

hogy ő hozza a kisbabát.                      

*  

Amikor a doktor nénihez értünk, 

anya levette a kabátomat, 

meghámozott, 

mint egy narancsot. Milyen édes 

ez a gyerek, mondta a doktor néni, 

pedig savanyú arcot vágtam, 

és féltem is egy kicsit, 

legszívesebben az ágy alá 

bújtam volna, 

vagy a szoba sarkába, 

hogy csalogassanak elő, 

a doktor néni és anya, 

becézzenek meg simogassanak 

a szavakkal, hogy érezzem: 

jön elő belőlük a szeretet, 

és megtalál, 

hiába bújok el.                      

*  

Ma szerencsés napom volt: 

találtam egy négylevelű lóherét.                      

*  

Ha valaki csuklik, 

az azt jelenti, 

hogy emlegetik. 

Ezt egy néni mondta 

a buszmegállóban. 

Anya meg azt mondta, 

hogy biztosan 

apa emleget minket, 

azért csuklottam. 

És amikor mindnyájan, 

a néni, 

anya, 

meg én is 

emlegetni kezdtük 

az autóbuszt, 

azonnal meg is érkezett.  

Egy nagy kék csuklós.                      

*  

Amikor a Márió 

anyja meg apja elváltak, 

ő kutyát kapott ajándékba. 

Megkérdeztem a papát, 

hogy velük mi van, 

de azt mondta, 

hogy ők soha nem válnak el, 

mert annyira szeretik egymást.  

A kutyát már meg sem említettem.                      

*  

Az este 

olyan sűrűn villámlott, 

hogy azt hittem, 

nappal van. De eső 

nem esett, 

és az ég sem dörgött. 

Gondolom, 

nem voltak mérgesek 

ott fenn, 

csak nem bírtak elaludni, 

és kapcsolgatták a lámpát.                      

*  

Máriónak 

meg a biciklinek 

vannak hátrányai. 

A biciklin nem lehet játszani, 

Márión meg nem lehet biciklizni.                      

*  

A vonatsínek 

egymás mellett 

mennek, 

de valahol messze 

összeérnek. 

Apa szerint csak a végtelenben.  

Apa és anya 

is egymás mellett 

mennek, 

én meg középen, 

mert én vagyok a végtelen, 

ahol ők összeérnek.                      

*  

Amikor hazaértünk, 

anya visszahallgatta 

a rögzítőt. 

Apa üzent a kiküldetésből, 

de csak annyit, 

hogy szép a Tisza, 

olyan, mint egyszer régen. 

Anya erre sírni kezdett, 

sok víz folyt le 

a szeméből, 

de nem volt szomorú, 

inkább szép volt. 

Olyan,mint a Tisza egyszer régen.                      

*  

A bábuk közül 

a marionett hasonlít 

legjobban az emberhez. 

Minden ízét 

külön zsinór segítségével 

lehet mozgatni, 

és felülről irányítható.                      

*  

Jön az árvíz, 

mondta anya. 

Jön az árvíz, 

mondta, 

és félrenézett. 

Jön az árvíz, 

idézte riadt tekintettel 

Petőfi Sándort, 

pedig akkor még csak 

patakokban 

folyt arcáról a könny.                      

*  

Ami nem történik meg, 

az az éjszaka. 

És ami megtörténik, 

az a nappal. 

Hogy egyszer 

teljes világosság legyen, 

előbb-utóbb mindennek 

meg kell történnie.  

Gyurkovics Tibor: Egy Dáliának

Én már csak abból élek ha adok

neked szívet virágot kacatot

csókot csapongást örömet

nem tudom mit csináljak nélküled?

Nem tudja mit csináljon kezem,

csak ha rád várok akkor létezem,                  

csak akkor lélegzem, ha csókolok

a csókjaidból levegőt szívok.

Őrjöng a tér és szétrobban a perc:

mit csinálsz? hol vagy? szeretsz? hogy szeretsz?

csalánként perzsel a torok,

megfulladok s te nem tudod.

Csak attól élek ha rád gondolok

szívemben látom lengő alakod

benned veled általad szeretem

halálomat – s maradék életem.

Illyés Gyula: Könnyű

Kezed kezembe, 

tekintetem tekintetedbe már, 

mint folyó a mederbe, 

mint szájra a pohár. 

Alakod könnyű képe rezge 

fénnyel, színnel tömött fejembe, 

mint őszi fák 

lombjára ha csak egy madár.  

Elrendeződik a világ.

Radnóti Miklós: Október

Hűvös arany szél lobog, 

leülnek a vándorok. 

Kamra mélyén egér rág, 

aranylik fenn a faág. 

Minden aranysárga itt, 

csapzott sárga zászlait 

eldobni még nem meri, 

hát lengeti a tengeri.  

1941

Kiss Ottó: A játékban az az igazságos

A játékban az az igazságos, 

hogy bármi lehetek.  

Ha akarom, orvos, 

ha akarom, beteg, 

ha akarom, kalauz.  

A játékban csak az 

nem igazságos, ha 

Márió is éppen az akar lenni, 

ami én. Olyankor 

mindig folyó leszek, 

kilépek a medremből, 

és mindenkit elöntök: 

az orvost, a beteget 

és még a kalauzt is. 

Csak pont Máriót 

nem tudom elönteni, 

mert ő akkor mindig hajó lesz.  

És ez az, ami a játékban 

nagyon nem igazságos.