L. Gál Mária: Köszönöm

Uram, köszönöm 

a kegyelmet, 

melyet kitárt 

két kezed 

nekem osztogat 

mindazt, mi 

Hozzád von, 

tart és mozgat.  

Uram köszönöm 

a reggeleket 

az estéket 

az életet 

az éveket 

mindent, 

mindig 

egyedül Neked.

Sohonyai Attila: Te már ne

Elmondja Hernádi Judit

*

…ezt már ne akard összesöpörni, 

és ne sürögj-forogj gondos mozdulatokkal 

a törmelék fölött. 

Ne ügyetlenkedd celluksszal csúffá ragasztani; 

attól a kéztől össze nem forr, mi ugyanattól törött.  

Ne sírj, és ne esküdözz izzadva, 

nem segít ezen már se hit, se babona. 

Elrepedt, és most már minden csoda oda; 

ezer darabnak ezerfelé vezet otthona.  

Csak hagyd úgy. Ha tenni akarsz, menj távol, 

majd összeáll mástól, ha nem, hát magától.

Kosztolányi Dezső: A bal lator

Téged dalollak: vasderekú lator, 

jéggé fagyott dac, szótalan óriás, 

ki meghalál szégyen-keresztfán 

s nem hajolál meg a gyáva kínnak.  

Két ezredéve zúg le merész szavam, 

lantom favázát megszögezem vadul, 

s vasszívvel és csontos marokkal 

zord zivatart kavarok nagy öblén.  

Nyílt homlokú bűn, hősi, kemény, igaz, 

erényt pirító, tisztakezű gonosz – 

te hallgatál kővé meredten, 

míg az erény nyavalyogva koldult.  

Előtted állt a pálya szabad tere: 

hitért cserélni drága, derűs jövőt, 

egy szódra várt csak a kegyúr ott, – 

s félrelökéd nyomorult jutalmát.  

A jobb lator még aznap a mennybe volt, 

s bizony mondom, te itten a földön is, 

meg sem halál, már ott valál te, 

még mielőtt letörék a térded.  

S hogy néma lett az agykoponyák hegye 

és az olajfát porzivatar veré, 

s indult a föld s hasadt a kárpit: 

két nagy, erős merevült a gyász-fán.  

Egyik te voltál és a nagyobb, dicsőbb 

ő volt, a véres, összeköpött zsidó, 

ki néma fejjel dőlt le, büszkén, 

és akihez te sosem könyörgél.

Krusovszky Dénes: Átjáró

A vasúti átjáróban 

egy autó áll, 

nem bír lehajtani a sínekről, 

                több mint ötmillióan 

                látták már a videót, 

ennél dísztelenebbül 

képtelenség elgyászolni 

az emberi tekintet 

                           nagy korszakát.

Madár János: Végül

Az embernek végül se háza, 

se hazája. Se világot megváltó szava. Nyelve alatt 

csak elhagyott tájak. Szülőföld csöndje 

és hava. Didergő lelke az égig ér, 

élte – ha volt – csak ennyit ér. 

Turi Tímea: Csak egészség legyen

Vannak emberek, akik nem tudnak járni. 

Vannak, akik nem látnak, vagy rosszul, 

esetleg süketek: videotelefonon veszekednek 

az utcán, és te nem tudod kihallgatni a kézjeleket. 

Másoknak gond van a lelkiismeretével. 

Túlműködik, vagy alul, mint a pajzsmirigy. 

Nekem a bizalomra való képességem ingadozik, 

mint másnak a szeszélyes vérnyomás. 

Sok dolgot karban lehet tartani. 

Ha a félelemtől vagy a krupptól fulladozol, 

vannak technikák, és sok segít. 

És ki tudná megkülönböztetni az egészséget

egy tökéletes tünetmentességtől? 

Csak egészség legyen, mondják, 

de kérlek, mutass egy egészséges embert! 

Ott várakoznak a humanitárius sátor előtt, 

ott ülnek az óvóhelyek mélyén: 

majd kicsattannak az egészségtől. 

De a fiúnak, aki tízévesen is olyan, mint egy csecsemő, 

fejét hátraveti, úgy méreget remegve: 

neki voltaképpen mindegy. 

Őt nem riasztják meg a hírek, 

nem ringatja el a hamis biztonságtudat. 

Békében, háborúban ugyanúgy figyel.

Vas István: A rostirónt letettem

1 

Hatvan napig bennem lakoztál. 

Énbennem lépdelt könnyü lábad. 

Voltam Galileád és Jeruzsálemed. 

Amivel ostoroztak, belém vágott az ostor. 

Kereszted szögei két tenyerembe szúrtak 

S egymásra helyezett két lábfejemen át. 

Már hülö oldalamba döfött az otromba dárda. 

Sebembe dugta ujját a hitetlen Tamás. 

Azután te az égbe szálltál a te Atyádhoz. 

Én kitettem a pontot a történet után 

S a rostirónt letettem. 

2 

Eli, Eli, lama sabaktani? 

Mért hagytál azóta üresen? 

Nyomaidat hiába keresem: 

A pusztában sem tudom megtalálni. 

Hol vannak a dombok, hol a kertek? 

Elszáradtak mind a fügefák? 

Nélküled a világ nem világ. 

Azt sem látom, hol állt a kereszted. 

Húsz napja sincs, hogy bennem beszéltél. 

Szívemre sütöttek szavaid. 

Uram, mért hagytál magamra itt? 

Miért van azóta bennem éjfél? 

3 

Feltámadás szele mindig újra 

Fúj a földön – fújj hát rajtam át, 

Pusztaságom odvaiba fújva 

Oszlasd szét a kétely zavarát, 

S új Kezdet lesz, ami már kiszáradt: 

Hajtasd ki megint a pálmafákat! 

Te, aki nem üzted el Tamást sem, 

Bár boldog, aki hisz, ha nem is lát, 

Ugye megadod, hogy újra lássam 

Szép arcod hitetö sugarát? 

Virraszt velem a türelem, 

S könyörög a kétely és a hüség: 

Támadj föl már bennem; örök Húsvét!

Gősi Vali: Felemel

a vers 

felemel 

átjár a szíveken 

akár 

a belváros szűk sikátorán 

szalad lopódzva át 

valami félszeg ragyogás 

a villanásnyi fehér fényözönben 

legalább az árnyékból kiszökken 

és megpihen a délutáni csöndben 

mint kisgyermek a bársony anyaölben 

és elringat a szó 

a rím 

a szépség 

melege a lélekig hatol 

mint valami tündér szerelem 

és átölel a hang 

a dal 

az emlék 

a gyönyörűen szóló 

anyanyelv

Sógor Zsuzsanna: Ismeretség

ismerlek 

lenyűgöz a napfelkelte sugara az ablakodon 

az esti ég hamufénye 

a vizesen csillogó járdák az éjszakai sikátoron  

ismerlek 

tányérod asztalodon kezed által valósággá 

tett porcelán edény 

benne az étel vizuális költemény  

ismerlek 

múltadat nap mint nap sejtjeidben érzed 

ura vagy már sok régi rémnek 

lobogó ingedben vágsz neki a jövőnek 

ismerlek 

nem szereted az álságot 

körülnézel 

és van miért ostoroznod a világot  

ismersz 

látlak akkor is ha nem nézlek 

tudod 

ez az egész olyan már mint az igazi élet

Trausch Liza: Mindeneket magamhoz vonzok

" És ha én felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok." 

János 12,32  

     Biztosan sokan emlékeznek még arra a fizikaórára, amikor a tanár egy fehér lapra sok kis vasreszeléket tett, és egy mágnessel közeledett hozzá. A vasreszelék mind a mágneshez szaladt. Ugyanígy van ez a világ Isten előtt. A sok kicsi ember olyan, mint egy-egy kis vasreszelék. Sokféle mágnes van ebben a világban. Vannak emberek, akik ha reggel felkelnek, azonnal a kocsma felé indulnak. Az vonzza őket. Talán a legnagyobb vonzerő a pénz. A legtöbb ember nem is a munkát szereti, hanem a hasznot, amit hoz, amit a pénzen venni lehet. Pénzen élvezetet is lehet venni. Az élvezet mindig mámor. Megkérdeztem valakit, miért mégy folyton moziba? Két óráig egy képzelt világban él, és elfelejti, ami otthon van. Akik a kábítószer vonzásába kerülnek, elmondják, hogy pár óráig a mennyben érzem magam. És ettől kezdve rabok! Vonz egy rossz barát. Hány szülő aggódik gyermeke miatt! Komoly mágnes a dicsőségvágy is, hogy legyek valaki. Sokszor a pénz is azért kell, hogy ne nézzenek le. Olyan ez, mint amikor az egeret vonzza az a kis szalonnadarab, belemegy a fogóba, és mit szenved utána! Képtelen szabadulni. Hadd mondjam az evangéliumot: semmi nem segít, csak egy nagyobb mágnes. A legnagyobb erő ezen a földön Jézus! A szíved szemével láttad-e? Vonz-e már az ereje? Vonz-e a tisztasága? Neki nem kellett a dicsőség. Az Atyának adta. Vonzott-e már az alázata, a szeretete? Jézus felemeltetett a keresztre. Úgy szeretett, hogy életét adta. Szeretnél vonzó emberré lenni? Kerülj Hozzá egészen közel, hogy belőled is kisugározzon a vonzás.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből

Gerda Berckmoes: Írni

Írni az annyi mint eltűnni 

az innenből és a mostból 

a szóból 

részt venni a csendben 

ami egybeesik a halállal 

Írni az annyi mint bejutni 

a legmélyebb szükségbe 

engedelmesen kiszabadítani a betűket 

arra az időre ami leszűkült 

halkabban és magányosabban lélegezni 

hogy a halálhoz elérjen a dal  

Dabi István fordítása

Magyar Anita: Húsz év után

Húsz év után … 

tudod-e majd csókolni szám, 

s lágyan érinteni hajtincseim, 

csábítón tudsz e még nézni énreám, 

s vágyakozón odabújni hozzám, 

elaludni keblemen, szívem ritmusán, 

s ha fázom selyemtakarót húzni rám. 

Húsz év után … 

tudod-e majd elnézni hibám, 

s megérteni fájó bajom okát, 

szeretőn tudsz e még ölelni talán, 

s hallgatni szavaim napnak hajnalán, 

ölelni őszinte szerelem dallamán, 

s ha elalszom szép álmot szórni rám. 

Húsz év után … 

Tudod-e majd, mi volt akkor délután, 

s újra átélni szerelmünk dalát 

a pillanat bársonyló tavaszán, 

s együtt vetülni a Nap sugarán, 

átfonva karjaink egymás nyakán, 

s kimondani: még mindig szeretlek drágám.

Böröczki Mihály: Fecskemarasztaló

Az égboltra karcolt madár 

hosszút suhan, cikkanva száll, 

hogy kék legyen a láthatár, 

a messzi földről visszaszáll.  

Így repülik a nagy utat 

a villás fecskeszárnyúak, 

a fészek gazdára talál,

s kemény pöttyökben köt a sár.  

Az otthont friss toll tölti meg, 

és belül lélegző meleg, 

piciny idő csak, s kéket áld 

a tollas, óvatos család.  

Hát féltsük őket, kellenek, 

mint védelmező hadsereg, 

vigyázzuk vályog-fészküket, 

s az Isten óvja röptüket.

Kiss Ottó: Eddig háromszor

Eddig háromszor 

mentem világgá. 

Először az ajtóig, 

azután a szomszéd házáig, 

legutoljára meg 

a lakótelep széléig.  

Ha megint 

világgá megyek, 

nem fordulok vissza többé, 

mert úgyis hazatalálok, 

hiszen a Föld gömbölyű.

Sohonyai Attila: Édesanya

Elmondja Gáti Oszkár

*

Ott voltál nekem, 

mikor a világ összement, 

mikor szélesedett; 

ott voltál mindig, ahol kellett.  

Köszönöm, hogy nincs adósságom, 

csak feléd, csak örök-számodra. 

Köszönet érte hogy ott tarthatok, 

hogy tiszta szemmel nézhetek a holnapba. 

S hogy nem követelsz rajtam ezért 

felesleget, kamatot, és sokat; 

hogy úgy tanítottál szeretni, 

hogyha magadból minden jót 

szétosztasz, a legtöbb neked marad.  

Köszönöm, hogy nem kesztyűvel 

nyúltál soha felém, hogy engedted 

az élet ütései után, hogy odatartsam 

az arcom másik felét. 

S hogy elém nem utat raktál, hanem 

célt, hogy azt mondtad mikor 

választani kellett, hogy te dönthetsz, 

de ne értem, másért, csak magadért!  

Köszönöm, hogy a magamra kovácsolt 

düh-láncokat mindig puhává tetted, 

hogy bennem a betörhetetlenséget 

ostor helyett csókokkal szelídítetted. 

S hogy nem fedted ellenzővel le 

a szemem, mert azt mondtad, 

akit erőből terelnek látni az vak marad, 

s a világban szivárványra nem lelhet.  

...ott vagy velem, 

mikor a világ összedől, 

vagy újjászületik, 

hogy itt vagy mindig: 

Köszönöm!