Hull, hull a lomb, távolokból suhan,
akárha hervadnának égi kertek;
tagadón száll, az élettel perelve.
S hull a nehéz Föld, éjszakákba dermed,
csillagözönből magányba zuhan.
Mindnyájan hullunk. Ez a kéz lehull.
S nézz bármi mást: mindenben ez lapul, lásd.
Valaki mégis fölfogja e hullást
gyöngéd tenyerén – mondhatatlanul.
Szabó Ede fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése