s felszínre dob egy kóbor pillanat,
és tóba néző önfeledt gyerek,
próbálgatod készülő arcodat.
Ez vonz, ez a szeszélyes küzdelem
a világgal s magaddal, magadért?
Hány lehetőség, félkész forma, vázlat
vonz és taszít, megbont és alakít!
Csupa zavar, kihunyás-lobbanás,
szád ártatlan, szemed buján ígér.
Mozdulsz, és védtelen testedbe csap
a hirtelen nyilalló szenvedély.
Egy perc: félszeg csókod parázna lesz,
ajkad, fogad, nyelved, ínyed mohó,
lágy ölelésed öntudatlanul
ellenkező, mégis kínálkozó.
Veszedelme zátonyokig sodor
a zuhogó, vezérlő csillagod
kimondhatatlan sajgással gyötör
és ismeretlen szépséggel ragyog.
Milyen gyönyörű, mily reménytelen
két egymással tusakodó magány!
Bárcsak tehetném, gyenge húsodat
s lelked, ha van, magamba oldanám.
Szeretlek, vagy csak áltatom magam,
mert elhiszem, hogy majd feloldozol?
Tedd hát, ha tudod, hogy ne nyelje el
a tévelygőt egy alantas pokol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése