A test béna és csontsovány.
Hajnalban jönnek mosdatásra.
Még sötét van olyankor.
Gurulószéken a fürdőbe tolnak.
Langyos zuhany végigpermetez.
Pelenkaürítés. A puha szivacs
gyengéd dörzsölése.
Aztán az etetés. Sietek nyelni.
Néha az ételt visszaköhögöm.
Az ápolónő ilyenkor vár.
Nagyon is türelmes velem.
A délelőtt gyorsan eltelik.
Nézem a plafont, az üres szobát.
Dél körül jön majd a fiam.
Világos inge szinte elvakít.
Dél körül a fiam berobog.
Mesél nekem, és bohóckodik.
Beszél valami népszavazásról,
annyira furcsa, hogy felnevetek.
Boldogság ez, akkor, a nevetés.
Remeg bensőmben különös öröm.
Könnyűnek érzem béna magam,
s hirtelen minden oly nagyon távlatos.
*
Dél körül megyek be apámhoz.
Mesélek neki, bohóckodom.
Beszélek neki politikáról,
meglepve látom, hogy felnevet.
Megbénult testében különös remegés.
Olyan az apám, mint aki boldog.
És a tekintete! Látom, hogy ott lapul
valami soha-volt, különös csillogás.
(Az ápolók másnap is hajnalban érkeztek,
s nem tudták akkor már a szemhéját lezárni.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése